Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1917-03-04 / 9. szám

66. oldal.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

1917.

bedni hibáit, elhatalmasodni botrányköveit. Ezzel a tulajdonsággal a legközönségesebb földi intézményt is csak a lejtőre és felborulásra lehet juttatni, annál kevésbbé lehet szolgálni és előbbrevinni Isten országának ügyét. Ezzel a tulajdonsággal lettek sokan inkább kerékkötők ott is, ahol mások nagy vesződséggel haladni igyekeztek. Ezzel a tulajdonsággal csak olyan „maguk nézzék el az én hibáimat, én meg majd elnézem a magukét“ féle lelkipásztorkodást lehet folytatni és hagyni hátra egy emberöltő munkátlanságának és rendetlenségének romjait emlékjelek gyanánt.

Értsük meg ebben is az Idvezítőt; aki maga volt a teljes jóság és szeretet és mégis a menynyei Atyának parancsát, kötelességét teljesíteni jött, nem a jóság fényében tetszelegni; amikor értésükre adta: Senki sem jó, csak egy, az Isten. rs.

Egy-két szó az úrvacsora vitához.

Az újabb időben két irányban is merült fel egyházunkban vita az úrvacsorát illetőleg. Az egyik vita egyetemes konventünkön keletkezett a liturgiái bizottság által javasolt urvacsorai hitvalló kérdések kapcsán. A másik pedig az urvacsorai kehely közös használatára vonatkozik, amely kérdés a Kálvin-Szövetség részéről vettetett föl.

Mindkét vita anyaga eléggé fontos arra, hogy foglalkozzunk velők. És megvallom már régóta óhajtottam e vitás kérdésekhez lapunkban hozzászólni — de nem akartam elébe vágni senkinek sem; mivel azonban ezideig hiába vártam másokra, a nagytiszteletű Szer-TÁRCA.

Vallás és erkölcs.

Az erkölcsi törvény, az erkölcsi érték tehát egyetemes, absolut, minden szellemi lény számára érvényes.1 Ez egyúttal aprioricus természetét is magában foglalja, ami azt jelenti, hogy az emberi szellem alaptermészetében gyökerezik, az emberi tudatélet nélkülözhetetlen eleme, mely nélkül nem élhetnénk. Úgy vagyunk megalkotva, hogy szellemünk functioival szükségképen kerül napfényre. Még tagadása is feltételezi. Épen ezért a relativismus, ha rendszerré akar fejlődni, tulajdonképen önámítás. Mert épen azzal, hogy rendszer akar lenni, hallgatólagosan elismeri mindazokat a feltételeket, melyek mellett rendszer lehetséges és megalapozható. Ha tételeit igazolni akarja, felteszi, hogy lehetséges általános érvényű tételeket állapítani meg, lehetséges valami olyanra jutnia, amit mindenki ismer. Egyébként arcátlan vállvonogatás. De ha komoly rendszer méltóságára tart igényt, akkor önmaga cáfolja önkesztő úr engedelmével tollat ragadok s megkísérlem, talán hozzájárulhatok valamivel az eszmék tisztázásához.

I.

Lássuk először is az urvacsorai hitvalló kérdések felől felmerült vitát, melyben a kívül állók, pl. az Evangélikus Lap, református egyházunk benső válságát szimatolják. Mely feltevésre valószínűleg a Debr. Prot. L. megjegyzései és dr. Lencz Gézának egyébként derék tanulmánya: Az úrvacsora kérdése, szolgáltatott alapot s amely vélekedést talán még jobban megerősíti mezőföldi egyházmegyénk lelkészértékezletének a Lelkészegyesület ez évi 6. számában megjelent nyilatkozata.

Hogy a vita mibenlétét jobban megvilágosíthassam, kénytelen vagyok a Lap tisztelt olvasói előtt bizonyára ismert tényállásokat elősorolni. Ugyanis általánosan tudott dolog, hogy az egyetemes konventi liturgiái bizottság elkészítette a liturgiánk egységesítése céljából szükségesnek talált agendát, ami azután felülvizsgálat végett püspökeinknek adatott ki. A püspöki kar kifogásolta a bizottság által javasolt urvacsorai kérdéseket és helyettök, némi módosítással, a Révész agendájából ismeretes — különben régi eredetű — kérdések megtartását ajánlotta. Egyetemes konventünk erre a kérdések végleges szövegezését új bizottságra bizta, mely a püspöki karból és a liturgiái bizottságból állott. De az általuk közös megegyezéssel szövegezett kérdéseket az őszi konventi ülésen viszont gróf Tisza István kifogásolta és a lit. bizottság által javasolt kérdéseket ajánlotta. Ezek után a konvent a kérdések végleges szövegezésével egy újabb, a püspökökből, főgondnokokból és lit. bizottságból álló bizottságot bizta meg.

Az urvacsorai kérdések imént említett háromféle szövegezését t. olvasóink bizonyára ismerik az egyemagát. Mert ha azt mondja: nincs absolut érték, akkor tulajdonképen elismeri, hogy van, mert ez állítása számára absolut igazságértéket követel. „Ha valaki azt mondja: nincsenek erkölcsi törvények, akkor voltakép ezt vallja: legyünk nyíltak és becsületesek s valljuk be, hogy nincsenek erkölcsi törvények. Tehát tagadásuk is már bizonyos erkölcsi normák elismerését tételezi fel, vagy, mint Höffding mondja, ethikai idealismuson alapszik.“2 Ezért mondja Medveczky is: „Ha van egy ország, melyből csak az emberi kedély mélyében levő javak végromlása száműzhetné az eszményeket, ez a morál. Csakhogy ez épen a morál megsemmisülése volna.“3 Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az erkölcsi érték aprioritása nem psychologiai prioritást jelent, nem velünk született eszmét, hanem csak azt, hogy tudatunk alkatából szükségkép folyik, tudatunk alapfunctioi szükségkép vezetnek hozzá, az emberi szellem szükségképen, alkatánál fogva hozza létre a moralitást s ezzel együtt az erkölcsi érték felismerését. Bizonyos, hogy az érték máskép nem lép-