Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-02-11 / 6. szám
Huszonnyolcadik évfolyam. 6. szám. Pápa, 1916 február 11. DIÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A.Z EGYHÁZ ÉS ISKOLA. KÖHÉBÓL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József a felelős szerkesztő címére küldendők. <=■ Belső munkatársak: Borsos István Czeglédy Sándor Pongrácz József. Előfizetési díjak (egy évre 12 K, félévre 6 K), hirdetések, reklamációk Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Hónál fehérebb. Zsolt 519. Dávid nemcsak a saját lelke gyötrelmeiről tár elénk megragadó képet. Talán nem mindnyájan buktunk el azon a területen, melyen ö oly szomorú kielégültséggel járt, de azért mindnyájan éreztük a bűnnel járó lélekmardosást. Egy bizonyos, a bukásban szakemberek vagyunk. Ádám a maga paradicsomában bukott el, mi a mienkben. Ki nem evett a tiltott gyümölcsből, kinek a lelkét nem égetik foltok, melyekről talán senki sem tud más, csak Isten és aki elkövette? Dávid tapasztalata általános tapasztalat. Vannak pillanatok, mikor élénken érezzük, hogy utálatosak vagyunk, hogy megalkudtunk a körülményekkel, cserben hagytuk legmagasabb eszményeinket. De nemcsak a bűnösség megállapítása közös minden emberrel, abban is Dávid nyomdokain járunk, hogy, legalább legjobb pillanatainkban, sóhajtozunk tisztulásért, bocsánatért. Ez már nem tűnik fel oly általánosnak, pedig még a legelvetemültebb gonosztevőnek is vannak pillanatai, amikor menekülni óhajt önmagától, addigi életétől. Isten mindnyájunkat a maga számára teremtett. Nem mindenki fejezi ki oly megkapóan a felmentés után való hő csengését, de kisebb-nagyobb mértékben mindenki érzi. Hónál fehérebb! Lehetetlen eszmény a bűnösre nézve és mégis szabad-e kevesebbel megelégednie? Úgy tetszik, a foltok mindig rikítóbbakká válnak, a köd fojtóbb és oly könnyű logikánknak mentséget találni; valami azonban nem elégszik meg hamis ürügyekkel; érzi, hogy töredékek helyett szárnyaló himnusokat kellene énekelnie; megszületik a vágy: ki, a lélek szabadságába. Tépd el, lelkem, béklyóidat s száguldozd be büszkén a szabad mezőket! Tudom, te elvesztetted erőidet, fogva tart a bűn, de Isten hatalmas, nála semmi sem lehetetlen. Ő úgy torolja meg a bűnt, hogy megbocsátja. Szenny rakódott le lelked redőzetére? Jön a vihar, a szenvedés és harc dühöngő orkánja, megrázkódik bensőd legmélyebb alapjaiban. Kohóba kerülsz és kiolvad belőled az arany, a nemes fém, elpusztul a salak s meglepetve olvasod királyi leveledet . . . Kint jártam a határban, a természet fehér takarója Dávidot juttatta eszembe. Igaza van Grothenek, ami e földön elmúló, az csak hasonlat. Az örök, szellemi világról szóló példázat: a fekete föld fehérré lett, így lesz szenynyes lelkem még a hónál is fehérebb. Nem tudom hogyan, nem tudom miért, de így lesz. Dávid csak esdeklett, de én már ismerem a Golgothát. Csodás erő van a Bárány vérében. Máshol nincs szabadulás, másban nincs segítség, de egyben van: a Názáreti Jézusban, aki felemeltetvén, mindeneket magához vonz. Engem is, téged is bűnös testvérem. Ne gyötörd tovább magadat, jer, vesd el terhedet; megtisztulsz ; bűnödet az örök szeretet megbocsátja s fehérebb lesz a lelked, mint a szűztiszta februári hó. m. A protestantizmus egysége. Irta: Wernle Pál, baseli theol. professzor. A szerző engedélyével fordította : Bereczky Albert, II. Arra vonatkozólag, hogy minden reformátornak közös vallási kincse a kegyelem, legegyszerűbb próba, hogy mindnyájan sikraszállnak az üdvbizonyosság és a praedestinatio mellett s egészen személyesen alkal-
