Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-02-11 / 6. szám
42. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. mi. mázzák ezt magukra és a hívőkre. Különféle jelentős eltérések vannak ennek a praedestinationak közelebbi meghatározásában, de ennél sokkal inkább meggondolásra méltó, hogy az első reformátori generatio a merev praedestinatioért egy érzülettel szállt harcba. Ők mindnyájan e kegyelembe vetett hitet gondolták végig következetesen. Üdvösségünk egyedül Istentől függ, jelenthet-e ez mást, mint hogy az Ő elválasztásában keli nyugodni üdvösségünk örök alapjának ? Negative az a komoly vallomás van ebben, hogy a mi mindig csak fél és tökéletlen munkánk még visszamenőleg se lehet döntő befolyással Isten cselekvésére, positive pedig az a bizakodás, hogy Istenre hagyhatjuk magunkat és remélhetjük, hogy az Ő bennünk elkezdett jó munkája jó befejezést is nyer. Éppen ezért áll ennek az egész vallásnak és theologiának középpontjában a hit, nem úgy, mintha magában véve valami különleges jó és érdem volna, hanem mert a hit önmagától elfordul és a kegyelmes Istenhez tekint fel és mert a hit nem egyéb, mint az Isten felénk nyújtott kezének szilárdan tartása. így növekszik fel tehát az a vallás, amelyik egyedül nyugszik sziklaalapon és semmiképpen meg nem dőlhet, mivel előbb magának Istennek kellene hűtlennek lennie és megdőlnie. Ebben rejlik a protestáns kegyesség megingathatatlan örömének és bizakodásának az alapja. Ez a kegyesség véghez viszi azt, hogy a bűnt, világfájdalmat, ördögi és emberi gonoszságot egészen komolyan veszi, e világ szükségeinek és szenvedéseinek mélyen a szemébe néz és mégis szilárdan megmarad elpusztíthatatlan örvendezésében, mivel az Isten mégis és mindennek ellenére is itt van és a hivő lelkét magáévá teszi s minden földi bajon keresztülhalad vele örök hivatás felé. Mindezekben ismét az ellentét árnyéka sincs Luther, Zwingli és Kálvin között s mi úgy gondoljuk, ez a centruma minden vallásnak, ezen fordul meg minden, TÁRCA. Vallás és erkölcs. (Folytatás) Az erkölcs területe. Az erkölcs területének az említett szempont szerint való kijelölését megnehezíti az a methodologiai naturalismus, mely az ethikát is a természettudományok képmására, akarja feldolgozni s azt anthropologiai-, biológiai-, vagy sociologiai disciplinává tenni. Ez a causalis leíró s az erkölcsi élet természettanát adó ethikai álláspont1 azt a felfogást csempészte be az emberi gondolkodásba, hogy az erkölcs a különféle — physiologiai, psychologiai, sociologiai — determinánsok összhatása folytán előállott magatartása az embernek, mely tudományosan megmagyarázható az m líteit hatásokból s legfeljebb az előidéző okok elMi más a protestantizmus, mint ama mélységes becsületesség és ez a megingathatlan bizakodás ? A protestantizmus valóra váltja a paradoxont, hogy önmagunkkal szemben igazságosak és mégis örvendezők és vigasztalódottak lehetünk. Ennek a kegyelemhitnek a próbáját állták ki a reformátorok egész életükön át ügyük és személyük hallatlan kriziseiben. Nem egyszer szövetkezett az egész világ ellenük, nem egyszer foszlottak szét legszebb reményeik és mentek füstbe messze tekintő terveik. De ők szilárdan álltak a maguk bizakodásában és a világ semmiféle eseménye sem tudta megingatni legcsekélyebb mértékben sem ezt az Istenbe vetett bizalmukat. Luther éneke : „Erős várunk nekünk az Isten“ királyilag fejezi ki ezt az alázatos kegyelemhitből előiörő Istenben való bizalmat s a mi református svájciaink őszinte lelkesedéssel éneklik nemcsak németül, hanem rhátorománul is. A centrumban való egységre vall ez. A nagy, közös új ez a katholicizmussal szemben, amely semmiféle szilárd bizalomról nem tud s megrémül attól a gondolattól, hogy egy keresztyén személyes bizonyosságot nyerhessen üdvösségéről.- Minden reformátorunk a radikális igazságosságtól épp oly radikális bizalomhoz és örvendezéshez emelkedett fel; Isten kegyelmében épp oly komolyan és szilárdan hittek, mint előbb szent követelményeiben és amint mindakettőt önmagukra hatni engedték, teljesen eltérő formuiázásuk mellett Jézus evangéliumának alappontját nyerték meg. Ebből következik azután az utolsó centrális pont, hogy a vallás a morál fölött áll és az erkölcsösség a kegyelem-hitben gyökerezik. Mi először és mindenek előtt Isten szeretetéből élünk, ezzel az isteni szeretettel fogunk hozzá mindennapi életünk feladataihoz és bízunk abban, hogy Isten segít bennünket a véghezvitelben. Minden érdem odavan, Istennek semmit nem ajándékozhatunk, neki semmit nem tehetünk, tőle. fojtása, vagy kifejlesztése által irányítható. Az erkölcsi élet tehát a tiszta ténylegességben folyik le változhatatian törvények szerint. Mi kitanuljuk e természeti törvényeket s alkalmazzuk azokat életünkre. A morál ép úgy nő ki a biológiából, a psychologiából és sociologiából, mint az orvostudomány a chemiából. Távol van tőle minden megítélés; nem ismeri a jót és annak ellentétét; minden a több, vagy kevesebb erő problémája. Ha erkölcsi értéktartalmat keresünk, akkor csak psychologiai lefolyással találkozunk, ami közömbös a jelentéssel szemben; ha normát kutatunk, akkor természeti szükségesség áll elénk, ami ellene szól minden normativ behatásnak, Fontos csak a szokás, az átöröklés, az ösztönök, a szervezeti dispositio, a positiv természeti törvények, a társadalmi környezet. Maga az ember semmi. Az emberi életnek a reactiója, az életben rejlő taszító erők teremtő munkája, melynél fogva az ember mozgató motívumokat keres és talál magában, nem vétetik figyelembe. Nyomorúságosán szűk,
