Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1917-02-11 / 6. szám

42. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. mi. mázzák ezt magukra és a hívőkre. Különféle jelentős eltérések vannak ennek a praedestinationak közelebbi meghatározásában, de ennél sokkal inkább meggondo­lásra méltó, hogy az első reformátori generatio a merev praedestinatioért egy érzülettel szállt harcba. Ők mindnyájan e kegyelembe vetett hitet gondolták végig következetesen. Üdvösségünk egyedül Istentől függ, jelenthet-e ez mást, mint hogy az Ő elválasztásában keli nyugodni üdvösségünk örök alapjának ? Negative az a komoly vallomás van ebben, hogy a mi mindig csak fél és tökéletlen munkánk még visszamenőleg se lehet döntő befolyással Isten cselekvésére, positive pe­dig az a bizakodás, hogy Istenre hagyhatjuk magun­kat és remélhetjük, hogy az Ő bennünk elkezdett jó munkája jó befejezést is nyer. Éppen ezért áll ennek az egész vallásnak és theologiának középpontjában a hit, nem úgy, mintha magában véve valami különle­ges jó és érdem volna, hanem mert a hit önmagától elfordul és a kegyelmes Istenhez tekint fel és mert a hit nem egyéb, mint az Isten felénk nyújtott kezének szilárdan tartása. így növekszik fel tehát az a vallás, amelyik egyedül nyugszik sziklaalapon és semmiképpen meg nem dőlhet, mivel előbb magának Istennek kel­lene hűtlennek lennie és megdőlnie. Ebben rejlik a protestáns kegyesség megingathatatlan örömének és bizakodásának az alapja. Ez a kegyesség véghez viszi azt, hogy a bűnt, világfájdalmat, ördögi és emberi gonoszságot egészen komolyan veszi, e világ szüksé­geinek és szenvedéseinek mélyen a szemébe néz és mégis szilárdan megmarad elpusztíthatatlan örvende­zésében, mivel az Isten mégis és mindennek ellenére is itt van és a hivő lelkét magáévá teszi s minden földi bajon keresztülhalad vele örök hivatás felé. Mindezekben ismét az ellentét árnyéka sincs Luther, Zwingli és Kálvin között s mi úgy gondoljuk, ez a centruma minden vallásnak, ezen fordul meg minden, TÁRCA. Vallás és erkölcs. (Folytatás) Az erkölcs területe. Az erkölcs területének az említett szempont szerint való kijelölését megnehezíti az a methodologiai natu­­ralismus, mely az ethikát is a természettudományok képmására, akarja feldolgozni s azt anthropologiai-, biológiai-, vagy sociologiai disciplinává tenni. Ez a causalis leíró s az erkölcsi élet természettanát adó ethikai álláspont1 azt a felfogást csempészte be az emberi gondolkodásba, hogy az erkölcs a különféle — physiologiai, psychologiai, sociologiai — determi­nánsok összhatása folytán előállott magatartása az embernek, mely tudományosan megmagyarázható az m líteit hatásokból s legfeljebb az előidéző okok el­Mi más a protestantizmus, mint ama mélységes becsü­letesség és ez a megingathatlan bizakodás ? A protes­tantizmus valóra váltja a paradoxont, hogy önmagunk­kal szemben igazságosak és mégis örvendezők és vi­­gasztalódottak lehetünk. Ennek a kegyelemhitnek a próbáját állták ki a reformátorok egész életükön át ügyük és személyük hallatlan kriziseiben. Nem egyszer szövetkezett az egész világ ellenük, nem egyszer fosz­lottak szét legszebb reményeik és mentek füstbe messze tekintő terveik. De ők szilárdan álltak a maguk biza­kodásában és a világ semmiféle eseménye sem tudta megingatni legcsekélyebb mértékben sem ezt az Istenbe vetett bizalmukat. Luther éneke : „Erős várunk nekünk az Isten“ királyilag fejezi ki ezt az alázatos kegyelem­hitből előiörő Istenben való bizalmat s a mi református svájciaink őszinte lelkesedéssel éneklik nemcsak né­metül, hanem rhátorománul is. A centrumban való egységre vall ez. A nagy, közös új ez a katholiciz­­mussal szemben, amely semmiféle szilárd bizalomról nem tud s megrémül attól a gondolattól, hogy egy keresztyén személyes bizonyosságot nyerhessen üdvös­ségéről.- Minden reformátorunk a radikális igazságos­ságtól épp oly radikális bizalomhoz és örvendezéshez emelkedett fel; Isten kegyelmében épp oly komolyan és szilárdan hittek, mint előbb szent követelményeiben és amint mindakettőt önmagukra hatni engedték, tel­jesen eltérő formuiázásuk mellett Jézus evangéliumá­nak alappontját nyerték meg. Ebből következik azután az utolsó centrális pont, hogy a vallás a morál fölött áll és az erkölcsösség a kegyelem-hitben gyökerezik. Mi először és mindenek előtt Isten szeretetéből élünk, ezzel az isteni szeretet­tel fogunk hozzá mindennapi életünk feladataihoz és bízunk abban, hogy Isten segít bennünket a véghez­vitelben. Minden érdem odavan, Istennek semmit nem ajándékozhatunk, neki semmit nem tehetünk, tőle. fojtása, vagy kifejlesztése által irányítható. Az erkölcsi élet tehát a tiszta ténylegességben folyik le változha­­tatian törvények szerint. Mi kitanuljuk e természeti törvényeket s alkalmazzuk azokat életünkre. A morál ép úgy nő ki a biológiából, a psychologiából és socio­­logiából, mint az orvostudomány a chemiából. Távol van tőle minden megítélés; nem ismeri a jót és annak ellentétét; minden a több, vagy kevesebb erő problé­mája. Ha erkölcsi értéktartalmat keresünk, akkor csak psychologiai lefolyással találkozunk, ami közömbös a jelentéssel szemben; ha normát kutatunk, akkor ter­mészeti szükségesség áll elénk, ami ellene szól min­den normativ behatásnak, Fontos csak a szokás, az átöröklés, az ösztönök, a szervezeti dispositio, a positiv természeti törvények, a társadalmi környezet. Maga az ember semmi. Az emberi életnek a reactiója, az élet­ben rejlő taszító erők teremtő munkája, melynél fogva az ember mozgató motívumokat keres és talál magá­ban, nem vétetik figyelembe. Nyomorúságosán szűk,

Next

/
Oldalképek
Tartalom