Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-11-04 / 44. szám
Huszonnyolcadik évfolyam. 44. szám. Pápa, 1917 november 4. DDNANTDLI PROTESTÁNS LAP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNY! Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József o felelős szerkesztő címére küldendők, o Belső munkatársak: Borsos István Czeglédy Sándor Pongrácz József. Előfizetési díjak (egy évre 12 K, félévre 6 K), hirdetések, reklamációk Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Az idők jelei. „Az idők jeleit nem tudjátok?“ Mt 16l „Harci zaj a földön és nagy romlás“ (Jer 5022). Az emberi harag lávája áradt el, nyomában a pusztulás, a nyomorúság. Az álnokság megindította a háborút, a susárlás táplálta s a gyűlölet lobogtatja ezt az átkos tüzet; a hit, a szeretet nem tud szóhoz jutni. Mégis mintha már mutatkoznának a jelek, a béke lassú közeledésének jelei. Keresik a „tartós és mindenkire nézve tisztességes“ béke feltételeit, hogy „a jövőben a fegyverek materiális hatalmának helyére a jog erkölcsi hatalma léphessen“ s „az általános gyűlölet és küzdelem helyébe engesztelékeny és testvéri szellem jusson érvényre a nemzetek között“. Ha majd a történelem vizsgálni fogja: kik munkáltak a béke eljöveteléért, megállapítja, hogy a szociálizmus, a központi hatalmak uralkodói s a katholicizmus, illetve annak látható feje: a pápa. Szózatuk, buzgói - kodásuk „időszerű“. E sorból hiányzik a mi nevünk: a protestántizmus. Nekünk talán nincs most „időszerű“ hivatásunk, küldetésünk? Mi hiányzik belőlünk, hogy a nagy időkhöz méltó nagy tényezővé nem tudunk lenni? Nincs talán fejünk, ama „láthatatlan“, ki épen a szeretet és békesség legszentebb fejedelme, nincs elég hitünk, vagy ennek a hitnek nincs elég ereje, vagy nem tudjuk eszünkbe venni, hogy mik a mi békességünkre valók, nem tudjuk megérteni az idők jeleit ? Hiszen nekünk ez a küzdelmekkel teljes esztendő külön egy figyelmeztető dátumot, egy mementót is hozott: a reformáció négyszázados évfordulóját. Készülünk, sok és nagy tervet felvetve az ünneplésre, de mintha hiányoznék valami, ami megadja az igazi belső tartalmat, a méltó külső keretet, valami hiányzik: a mennyegzői ruhánk ! Sok és szép beszéd fog elhangzani, de vájjon a beszédből áll-e az Istennek országa ? Egy csomó intézmény épülete vár a megvalósulásra, de azt halljuk: szegények vagyunk, nincsen pénzünk. (Tán csordul egy kis államsegély, mert jön a kath. autonómia.) Vajúdik a sajtó ügye, tanácskozunk, indítványozunk, de csak lassan halad előre, sok pénz kell hozzá, szegények vagyunk. Hol van a mi régi gazdagságunk? Emlékezzünk? Voltak idők, mikor szegények voltunk és mégis gazdagok, fáradoztunk és mégsem fáradtunk el, nyomorúság és üldöztetés volt osztályrészünk, legjobbjaink elfogytanak, gyengék voltunk és mégis erősek. Volt mindenünk: élő lelkekből épített anyaszentegyházunk, melyben olt lakozott az Ur ereje és dicsősége, voltak virágzó veteményes kertjeink, az Ur szive szerint való pásztoraink és tanítóink, volt lüktető hitéletünk,-irodalmunk, sajtónk! Ha kérdezzük miből ? nehéz megmondani, hisz szegények voltunk, de ha megtudjuk érteni azon idők jeleit, könnyű válaszolni: gazdagok voltunk az Urban ! A múltból visszatérve a jelenbe, a kettő összehasonlításából fájó sóhaj kél ajkainkon: Mik volfunk és mivé lettünk! De ne álljunk meg a szivünkben való megkeseredésnél, hanem tudakozzuk: Mit cselekedjünk atyámfiai férfiak? (Talán segítene rajtunk, ha nemcsak szájjal közelítenénk az Istenhez !) "'V „Emlékezzél meg azért, honnét estél ki és térj meg és az előbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök ellened és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz.“ (Jel 25.) László Levente. Zsinatunk. Az október hó 22-re, Budapestre összehívott zsinat, a tagoknak csaknem teljes számú részvételével, a kitűzött időben megnyílt. A törvény rendelkezéseinek pontos megtartásával, istenitisztelet volt a kálvintéri templomban. Imádkozott és prédikált dr. Baltazár Dezső püspök. A zsinat tagjai a lónyai-utcai főgimnáziumban gyülekeztek össze és onnét mentek — a lelkészek papi öltözetben, a világiak diszmagyarban — a templomba, ahol szépszámú közönség volt ugyan jelen, de valami nagy tolongásról, zsúfoltságról biz nem lehetett szó. Még ez a ritka ünnepélyes alkalom és a szónok országszerte ismert kiválósága se tudott valami különös vonzó erőt gyakorolni a budapesti református közönségre. Én pedig reménylettem, hogy tódulni fog a közönség erre a mindenképpen jelentős istenitiszteletre. Istenitisztelet végeztével adakozás volt a katonáknak vallásos iratokkal ellátására.
