Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-10-07 / 40. szám
282, oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1917. mi sötétségünket, hogy mennyire szeretnénk megbocsátani, de nem tudunk, másról jót mondani s érezni, de irigyek vagyunk. És már ez az első lépés a világosságban. És tovább vezet maga a világosság. Te, aki nem tudsz szomszédodban felfedezni jót, meglátod, hogy neki is Jézus világosságában kell járni és ezért szeretni kezded. Te imádtad avagyonodat; egyszerre észre veszed, hogy belül olyan szegény vagy s hogy minden gőgöd onnan ered, mert egy kicsit többed van, mint a másiknak. > Te, ki olyan szűk markú voltál, észre veszed, hogy e súlyos időben szívesebben adsz, mint máskor bőségben. Ez a világosság a Jézus Krisztus világossága. Amennyi bennünk van, csak annyival lehet ünnepelni, csak ezzel tudunk reformációt ünnepelni, csak ezzel szabad reformációt ünnepelni. Sz. I. Tompa Mihály. * Az 1817. esztendő két hatalmas költő-genievel ajándékozta meg nemzetünket: Arannyal és Tompával. Az virágfakadáskor, ez lombhulláskor született. Mindegyik magával hozta a természet iránt való rajongó szeretetet: a fakadó bimbó őrömét, a hulló lomb siratását. Ez az alaphangulat jellemzi lírai egyéniségüket. Csakhogy mig Arany a bimbóban is az elmúlás csiráját látja, addig Tompa a hulló virágban is észreveszi és megénekli a vigasztaló újjászületést, feltámadást. Érthető is. Amaz inkább tudós volt, ez pap. Tompa lelkének bibliai alapon nyugvó vallásos jellege mindent megmagyaráz. Ez a jelleg határozza meg, mintegy praedestinálja az ő költői működését, irányát, mely tisztán leikéből fakadván par excellence lírai volt. Összes nagyjaink között talán ő az, aki a múlt században végbe ment nagy irodalmi átalakulásnak határán állva megőrizte minden hazai és külföldi költők hatása ellenére legsajátabb egyéniségét. Tompa sensitiv lélek születésénél, neveltetésénél, hajlamánál s foglalkozásánál fogva egyaránt. Ez az erős sensualitas nyomja rá bélyegét papi és költői munkásságára. Itt is, ott is nagyot, halhatatlant alkotott s mi büszkék lehetünk rá kétszeresen. Nemcsak az „Olajág“-at hagyta ránk örökségül, mint pap, hanem mint költő is bizonyságot tett a bibliai hang ereje által mély, fogyhatatlan, sőt növekedő vallásos érzéséről. Nem célunk most, hogy Tompának akár költői, akár papi egyéniségével hosszasan foglalkozzunk. Bár nemcsak megérdemelné ő, hanem nekünk is kötelességünk lenne. De sajnos, a most folyó átkos háború okozta technikai nehézségek miatt e pár bevezető sor után meg kell elégednünk pályafutásának legrövidebb ismertetésével. így kell még nekik is méltatlanul szenvedniük a jelen kor sivár nyomorúságát. Nékik, a legnagyobbaknak ! Igazán sir a lelkünk, melyet Új Simeonként csak a hit karján ringatunk és várjuk „ama napot“, mely a költők napja is lesz 1 Szeptember 28-án múlt száz esztendeje, hogy Rimaszombatban a Székelyföldről odaszármazott Tompa Mihály csizmadiának és feleségének, Bárdos Zsuzsánnának fia született. E fiúból 30 év múlva országos hirü költő lett. Az elemi ismereteket Igricziban lakó nagyszüleinél nyerte. Itt lett a betű és a természet TÁRCA. A reformáció 400-ik évfordulójára. Elmulhatik az ég a föld és minden, Ha nagy teremtőnk ajka vészt dörög, Mert örök léte nincs semminek itten; Csak Jézusunk igéje lesz örök! Két ezredéves már ez az Ítélet, Mert Ő az út, az igazság s az élet! Jézus igéje él. Ezt maga mondta, Mikor bőszülten törtek ellene S bár a gonoszság kinhalálra vonta, Felpattant mégis sírja fedele. S csengett az tge ismét lelkesen: Ki benne hisz, nem hal meg sohasem. És elvitték az igét szerte-széllyel A hö harcosok, az apostolok, Nem gondoltak máglyával, börtön-éjjel, Az ő világuk lelkűkben ragyog! Elégették bár a szent könyveket: Megölni az igét nem lehetett! Majd észrevétlen köd borult reája, Megdermedett, akár a tetszhalott; De kezdett zúgni keltés harsonája: Wald jWikliffe és Húsz kelj föl-t harsogott A nagy hajnal már elközelgetett, Mely lelki új teremtést hirdetett: S elhangzik im kalapács koppanása Wittenbergi nagy templom ajtaján, Mint villám tűn fel ige ragyogása Nagy Luthernek beszédes ajakán, Tűzzel hirdeti: örök az ige! És fogadást tesz hű védelmire. Svájo felől is fény villan a sötétben,'Ott /{arcos Zwingli ajka mennydörög, Kardot is ragad kézbe szent hevében S vérrel áztatja a honi rögöt.
