Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-10-07 / 40. szám
Huszonnyolcadik évfolyam. 40. szám. Pápa, 1917 október 7. DDNANTÜLI PROTESTÁNS LAP AZ EGYHÁJi ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József =3 felelős szerkesztő címére küldendők. <=> Belső munkatársak: Borsos István Czeglédy Sándor Pongrácz József. Előfizetési díjak (egy évre 12 K, félévre 6 K), hirdetések, reklamációk Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Világosság, mely reformációt teremt. Máté 4ie -17. Egy kis gyermektől megkérdezték mitől fél legjobban s az azt felelte a sötétségtől. Minél mélyebbre kutatunk szivünkben, annál bizonyosabb lesz előttünk, hogy az a kis gyermek a legtalálóbb feleletet adta. A csillagtalan éjszakában utatvesztő s az önmagukkal tisztába nem levő embereket kell meghallgatnunk csak, hogy megérthessük, miért irtózunk a sötétségtől. Mi a világosságra vagyunk teremtve, azért borzadunk a sötétségtől. A fenti versek pedig hosszú százesztendőkről szólnak s egy népről: mely sötétségben ül. Arról a népről, melyet a Láthatatlan szövetségébe fogadott, célt tűzött elé s azt a jövendőt rejtette a szövetségbe, hogy szent nép lesz, a Láthatatlan szolgája lesz. Ez a nép most sötétségben ül, nem tudja tájékozni magát: Hová? Miért? Merre? Nincs benső világossága. Azt akarja a Láthatatlan, hogy elpusztuljon választott népe, vagy nincs ereje tovább lendíteni népét, mint nem volt erejök az egyiptomi isteneknek ? Nem. Isten akarja, hogy a nép éljen, de a nép nem akarja az istenakarta életet. Tudja is tovább lendíteni népét, szereti azt, mert világosságot gyújt elé prófétáiban, hogy a nép tisztába jöjjön önmagával. Ez a világosság az Ö világába helyez s így a vele való szövetséget teremti.- A próféták olvasása közben szinte belefájdul szivünk, hogy mekkora volt a sötétség. Sötétség a társadalmi életben {Hozs 42), a személyes érintkezésben (Jer 94), a családi szentélyben (Hozs 74). Ézsaiás mint keselyű suhog át a sötétség százada felett s sikoltja bele a sötétbe: Jaj azoknak, akik a gonoszt jónak mondják (Ézs 520_28). Ezt a kort Ámós próféta rajzolta meg két erőteljes vonással, mely sirfelirata is lehetne annak a kornak: A prófétáknak azt mondjátok: ne prófétáljatok (Ám 212). A másik szinte sirató ének fájdalmával sóhajtja: „Nem tudnak igazán cselekedni“ — képtelenek. Hátha csak a próféták láttak ily sötéten, a nép pedig vigadott s jól érezte magát a sötétben. Igen, így volt, mert a próféták világosságban éltek, abban a világosságban, mely népök hivatásából sugárzott reájok s ez a fény eltöltötte szerelemmel népök iránt, akié ez a hivatás volt. De eltöltötte fájdalommal, mert az eszménytelen állapot sohse annak fáj, akinek nincs, hanem akinek van eszménye. De a próféták nem azért voltak kilövelő fénysugarak, mert a nép bűneit ostorozták. így csak hullahordozók lennének, vagy jobb érzésű erkölcspredikátorok, kik minden reménység nélkül prédikálnak. A próféták egy orvosságot ismernek: szövetség a láthatatlan Istennel. Mely ha nincs meg, olyan betegség az, mint a mérgezés, melynek kiütéseit hiába gyógyítják. De a próféták mégis csak sötétségben járó fényalakok, csillagok az éjszakában, világító tornyok az örvénylő helyeken. Nemcsak szerették legjobban e népet, hanem az, aki midőn legnagyobb volt a sötétség, láttatott a sötétségben ülő néppel nagy világosságot. Isten úgy szerette e világot, hogy egyszülött fiát adta .. . e világnak világosságul. Széjjel járt s akik beszéltek vele érezték, hogy derengeni kezd bennök valami. Kezdtek tisztába jönni önmagokkal. Mindenki érezte, hogy ez az ember jobb, mint ők, mert szereti őket, mindenkinek üzenetül hozta, te az Isten gyermeke vagy, atyád vár rád, néz rád, számít rád. Mindenki megérezte, aki vele volt, hogy kétféle élet van, az egyik a |világosságban való élet és a másik.. * az ő élete, de azért ő is hivatalos amoda . . . * * * Kérdezhetné valaki, K. gy., hogyan készültünk ma a reformáció-ünnepre, hiszen prófétákról, meg sötétségben ülő népről, meg Jézusról, a nagy világosságról beszéltem. De én azt kérdezem, a mi életünk melyik élethez hasonlít, ahhoz-e, ahol világosság van, vagy ahol sötétség. Mert mi, reformátnsok, Jézus Krisztus nélkül nem ünnepelhetünk. Újból mondom, csak az ünnepelhet, akinek hite van, aki szövetségben van azzal a világossággal, amit Jézus hozott e világra. És a reformáció mit újított? Újra szövetségbe léptetett az Atyával. Éppen azáltal tudunk ünnepelni, ha Jézushoz megyünk világosságért s elmondjuk minden
