Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-09-30 / 39. szám
Huszonnyolcadik évfolyam. 39. szám. Pápa, 1917 szeptember 30. DONANTULI PROTESTÁNS LAP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József a felelős szerkesztő címére küldendők, o Belső munkatársak: Borsos István Czeglédy Sándor- Fongrácz József. Előfizetési díjak (egy évre 12 K, félévre 6 K), hirdetések, reklamációk Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Mondják, de nem cselekszik. A farizeusok nehéz és elhordozhatat; lan terheket kötöznek egybe és az emberek vállaira vetik; de ők az ujjúkkal sem akarják azokat illetni. (Mt 234.) Az Est minapában vezércikket irt „Egy nagy muriról“. Más lapok is megemlékeztek róla. így a Budapesti Hirlap is: „Mulatás hajnali hatig“. Tudvalevő, hogy belügyminiszterünk rendeletet adott ki, melyben meghagyta, hogy este 11 órakor minden szórakozó és mulató helyet be kell zárni. Ez a rendelet szeptember 17-én lépett életbe. És aki a rendeletet 'már az első napon se tartotta meg, az maga a belügyminiszter volt és az államtitkára, meg két képviselő társa. Ők az Országos Kaszinó külön helyiségében éjféltől reggeli hat óráig, cigányzene mellett pazarolták nemcsak a pénzt, a pezsgőt, de — amire most különös gonddal ügyelnek — a drága villamos áramot is! Igen helyénvaló volt, hogy az újságok nem hallgatták agyon ezt a határozottan elitélendő esetet. Igen jól tették, hogy nem követték ezt a mostanában elhatalmosodott elvet: „Ne vigyük a nyilvánosság elé a szennyesünket! Milyen szégyen lenne az egész társadalmunkra, ha nyilvánosan szellőztetnék és elitélnék kimagasló, nagy embereink megtévedéseit. Mert kétségtelenül nekünk is szégyenkeznünk kellene miattuk.“ Jól tették az újságok, hogy nem követték ezt a sokak által vallott elvet. Mert épen az előkelő állásokban levő emberektől kell megvárni, hogy jó példát adjanak. Épen az előkelő állások betöltőinél kell szigorúan venni a feddhetetlen, példás életet. Tökéletesen igaza van Az Estnek, mikor azt mondja: „Aki a polgárok lakásában eloltja a világosságot, aki az embereket tizenegy órakor hazaparancsolja, aki kiméri az étel szerény adagait, az nem dőzsölhet reggelig egy fényesen világított kaszinói külön szobában. Nem a szigorú büntetéssel való fenyegetésnek, nem a rideg szavaknak kell hatni egy rendeletben, hanem annak az erkölcsi erőnek, amely a rendelet alkotójának leikéből sugárzik az Írott szavakba.“ Tökéletesen így van. És mi folytathatnánk: aki a tanulókat templomba kényszeríti, aki őket a nyilvános mulató helyektől, főleg pedig a paráználkodástól óvja, aki adott esetben a tettest szigorúan megbünteti, aki házasulókat a házastársi hűségre, az eskü komoly megtartására inti stb. stb.: az maga járjon elől annak megtartásában, amire másokat kötelez, vagy legalább is lelkesen buzdít. Mert bizony-bizony illetlen dolog az, botrányos dolog az és egyenesen megengedhetetlen, nagy képpel vizet prédikálni és bort inni; olyant követelni mástól, amit eszünk ágában sincs cselekednünk. Az ilyen jellemek a nevelésnek valóságos átkai ; az ifjú nemzedéknek valóságos megrontói. Nemcsak őrájuk kell hát gondolni, mikor visszaéléseikről van szó, hanem arra a hatásra is, amit környezetükre széles körben gyakorolnak. Nemcsak az egyén érdekét kell nézni, hanem a közérdeket is. Az Est szavaival végezzük: „Ha azonban a miniszterek (az előkelő vezetők) és nagy urak nem így gondolkoznak, ne csodálkozzanak, ha állandóan bűzlik valami Dániában, mert hiszen fejtől büdösödik a közélet is, miként a hab“ A magányban sokkal több a kísértés, mint a nagy világban.
