Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-08-12 / 32. szám
242. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1917. ban a’ Szent Apostolok Successorinak jussok van az Ekklésiai Rendelésből a' Krisztus Evangyelioma hirdetéséhez. — Jelen voltak még a’ felljebb említett Tiszteletes Prédikátorokon kívül: Tiszteletes Tudós Márton István Philosophiae Professzor és Superintendentialis Assessor, — úgy Tiszteletes Nagy Mihály Úr Históriának, Physicának és Literaturának Professora. 5. A’ Togatus Deákság Hármoniás Éneklése megszűnvén, a’ Kántor éneklette az egész Gyülekezettel fenn álva ezen Vasárnap reggeli Invocatiot: Szent Isten, noha néked. 6. Ugyan a’ Kántor az egész Gyülekezettel éneklette a’ 10-ik Dítséretnek, melly így kezdődik: Adjunk hálát mindnyájan az 1., 4., 5., 6., 7. verseit. Mellynek végeztével 7. A Togatus Deákok Hármoniával eléneklették a’ 37-ik Dítséretnek 2-ik versét, melly így kezdődik: Te Szentségnek Újj Világa. Mely alatt 8. A’ Helybeli Prédikátor, mint ezen Solennitásra kíneveztetett Actor felmenvénn a’ Kathedrába, és magának Textusul vévén Efez. 5:8. ezenn Innephez alkalmaztatott Predikatziót mondott, az azt megelőző és követő, ’s az ezen alkalmatossághoz szabott Könyörgésekkel, mellyeket oda lejjebb megláthatni. 9. Mikor a’ Prédikátor a’ Reformatziónak rövid Históriáját, éz ezenn Innepi Örömünknek Fundamentomát elmondotta, ’s a’ Matériát mellyröl tanításában beszéllett kijelentette: akkor a’ Kántor Deákok Hármoniaval rákezdték azt a’ Vasárnap Délutánni I-ső Invocatiot, melly így kezdődik: Úr Jézus melly igen drága. 10. Predikatzió Végeztével Alamisnálkodás végett ajánltattak a’ Szent Gyülekezetnek azok a’ Nyomorultak, kik itt Pápánn az Irgalmas Barátoknak IspotályáErős hittel megállók én is itten, Vitéz magyar nép egyszerű fia; Vallom, hiszem: Erős várunk az Isten; Nincs más igazság, csak a biblia. Felveszem, Jézus, drága szent kereszted, Nagy hitvallók, hozzátok esküszöm: Rajongó lelkem szent példái lesztek S követni foglak vizen és tűzön. __________ Kersék János. Kiss Endre. 1842—1917. A szent küszöbhöz lépve gyorsan: ügy tetszik, a nyom most is ott van. (Tompa.) Halnak, halnak, egyre halnak — szine, java a magyarnak s tegyük hozzá: oszlopai a Sionnak. Vagy tiz éve, hogy megismerkedtem az „öreg pappal“. Akkoriban a plébános is öreg volt. Azóta az már elment. Két öreg pap olyan megható kép egy kis faluban. Mintha valami fény sugároznék a szolgálatban, és az Aszszonyi Ispotályban vágynak, kik között a’ gyűlt Summa minden Vallásra való tekintet nélkül kiosztatott. 11. Lejővén a’ Prédikátor a’ Kathedrábol, elénekelték a’ Kántor Deákok Hármoniával azt az Újj Éneket, mellyet a’ Venerabilis Superintendentia készíttetett ezen alkalmatosságra, melly oda alább a’ 2-ik szám alatt leirattatik, és így kezdődik: Boldog az egész éltébenn. Ennek végeztével 12. Edgy Kisded Vallásunk rendtartási szerént megkeresztelted Tiszteletes Assessor Zsoldos Jákób Úr által. Melly utánn 13. A’ Kántor éneklette az egész Gyülekezettel a' 165-ik Dítséretet, melly így kezdődik: Emlékezzél Úr Isten Híveidről, melly alatt az idegen Vallásúak kitakarodtak a’ Templomból, és az Úr Asztalához járulni akarók benn maradtak. 14. Az Úr Asztala a! Pápai Ekklésiának olly K!enodiumaival téríttetvén meg, mellyekkel az a’ Reformatziónak más illy Százados Innepénn is már ditsekedett, — a’ mellé kiállott Theologiae Professor Tiszteletes Sebestény István Úr, és edgy az Alkalmatossághoz illő Agendát mondott, — ’s annak elvégezésével ugyan oda kiállott a helybeli Prédikátor, ez a’ Kenyeret, Tiszteletes Sebestény István Úr pedig a’ Bort osztván az Úr Asztalához Járulóknak. — A’ Bort töltögettek a’ Poharakba Tiszteletes Seregély István Takátsi, és Tiszteletes Édes Gergely Kupi Prédikátor Urak. 15. Az Úr Vatsorája vétele alatt a’ Kántor a’ Gyülekezettel, és a’ Kántor Deákok Hármoniával edgymást felváltva énekeltek. A’ mikor 1-sőben a’ Kántor az egész Gyülekezettel énekban megőszült fejeik körül. Talán a saját életük alkonyodó napjának visszaható fénye az, vagy az ezüst fürtökkel, mintegy koronával ékesített főre, az a Názáreti hullajt királyi koronájából a jövendő dicsőség hirnökéül halvány fényt ? Nem tudom. Fény ragyog a győztes katonák homlokán is. Hát a Krisztus páncélos vitézeinek alakjait nem sugározná be a nemes harc fénye? Az alázatosság apostolai voltak a kötelességteljesítésben, a lemondásban, a türelemben. Akit ők dicsőítettek: az ne dicsőítené őket? — így láttam én Kiss Endrét először. Együtt készültünk a templomba. A vén biblia kinyitva feküdt előtte az asztalon. Az utolsó harangszóra összetette s jelezte, hogy mehetünk. Én megütközéssel néztem rá amiatt, hogy ünneplőjén kivül hivatalos ornátust nem öltött. Rám nézett ő is azzal a szelíd tekintetével. Nem szólt, de a szeme ablakán kitekintő lélek annál többet mondott. S ha akkor nem is értettem a választ teljesen, most már tudom, hogy azt mondta: Fiatal ember! az a selyem köpeny már rég leszakadt rólam; az én koromban fontosabb, hogy „a pap magasságos Isten papja“ le-
