Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-05-06 / 18. szám
18. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 141. oldal. 8 éve, hogy ide hozták. Az évek lemosták róla az arany festéket, de azért jól olvasható a bevésett betűk tartalma: Jérikhói utas. Alatta a példázat locus-jelölése: Lukács 10o5_37. Ez az 5 sirköve. Nyilvánvalóan ide akart temetkezni. Erre vonatkozó kívánságát közölte is velem. Az volt még az óhaja, hogy a legegyszerűbb temetésben részesítsem s a sírnál olvassam fel és magyarázzam meg a kövön megjelölt bibliai történetet a hallgatóknak. Hozzátartozóit utolsó óráiban is emlékeztette ezen rendelkezésre. Meghatottság nélkül nem lehet nézni a földön heverő sirkövet s a tulajdonosát példázó különös feliraton, a tituluson, a példázaton, a tanításon sokáig elmélkedik az ember . . . Különös ember, érdekes ember, ritka ember! — suttogjuk magunkban végső következtetésünket. A példázat ismerete s az abból vont ítélet kulcsa lesz a sírkő „Jérikhói Utas“-ának földi vándorlásához, sorsának megismeréséhez is. Nyugodjék most már békében! Nem ugyan a szentbenedeki temetőben, ahová 1869-ben elhunyt lelkészatyja mellé óhajtott megtérni, hanem a szobi temetőbén, ahol 50 évi hűséges pásztorkodás után a feltámadás trombitaszavára váró holtak között kell aludnia. Nem zavarjuk az aggastyán álmát nevének emlegetésével sem. „Jérikhói utas“ volt. Akarta, hogy a világ annak tekintse. A holtak országában, az örökéletre teremtett lelkek városaiban más szabályok szerint osztályoznak ; a földi neveket nem emlegetik; az útlevélben más nevek vannak. Gazdag vagy Lázár, Hamis Sáfár, Okos vagy Bolond szűz, Kőszirt, Viperák Fajzata, Parázna, Szívtelen Biró, vagy Irgalmas Samaritánus stb. Az ő neve: Jérikhói Utas. Honnan utazott, hová és mi történt utazása alatt ? Papi családból született 1836-ban Böhönyén. Atyja: Becságh István, papja és iskolamestere is volt egyházközségének. A hajdani, prófétai hivatású, imádságos szívű és szent ajkú papi typus alakja lehetett. Fáradhatatlan a szeretet csele ledeteiben, buzgó a nagy felelősséggel járó teendők pontos végzésében, hűséges és kitartó a vigyázásban. A családi légkör hatott a gyenge testű, de fogékony lelkű gyermekre is. Hiúságot, urimajmolást, a fényűzés gyötrelmeit, világi nagyképűsködést, amik ma már sok papi házba bevonultak a lelkészi pálya szent hagyományait zugba rugó s ördögbibliát kevergető új tiszteletesek után, nem látott a családi tűzhelyen. A régi jó parochiák lakói még szerényen éltek. Arany láncok helyett a biblia lapjait simogatták sárgára. A harangszó az Isten bölcseségébe, országának titkaiba való elmerüléséből rázta fel áhitatos, csendes imádkozásra a falu jámbor szolgáját. S amilyen volt a parochiák élete, ugyanolyan volt a régi, jó iskolák levegője is. Jérikhói Utasunk elméje és szíve is foglya lett a prófétai hivatás ideálizmusának. Amikor a szülői ház küszöbéről a csurgói, 4 év múlva a soproni gimnáziumba, ismét 4 év múlva a debreczeni theologiára s az ősi kollágium erős karjai közül tudománnyal meggazdagodva és hittel megkoronáztatva a papi pályára léphetett, úgy érezte, hogy Jeruzsálemben volt s a szent városból elindulva utón van Jérikhó felé. Talán az arany ifjúság elmúlása, az áldott szülői hajlék és iskola elhagyása volt rá ilyen hatással, vagy az Istennel még ifjúságában kötött életszövetséget gondolta a szent város alatt?! Minden bizonnyal azt a lelki Jeruzsálemet értette, ahol az Istent megtalálta és vele szövetségre lépett Jérikhónak átalakításához. mélyebben érzi az ember az elválasztó tulajdonságokat. Ha én valakit lelkem egész mélyéből tisztelek és szeretek s hozzá hasonló akarok lenni, az ő életét az enyémben újra meg akarom élni, akkor sokkal gazdagabb megvilágításban látom az nemes tulajdonait és sokkal élesebb körvonalakkal ábrázolva saját gyarlóságaimat. Ajki Istennel együtt akar élni, az nem tűrheti meg magában a bűnt, annak lelkiismerete érzékenyebbé válik s mint a fény hatása alatt álló fénykép„ lemez, úgy hozza elő a benne rejlő vonások felismerését. A bűn súlyának ez az intenzív érzése és az ellene való állásfoglalásnak az utálat és gyűlölet legszélsőbb emotionalis formáiba való öltöztetése két olyan lelki dispositionak válik forrásává, melyek eléggé meg se mérhető lendítői az erkölcsi életnek: az egyik a megtérés, a másik az akarat hősiessége. Azzal, hogy a vallásos ember mélyen érzi bűnös voltát s a bűnt saját belsejében működőnek, saját empirikus természetéhez tapadtnak látja, már a felfelé vezető útra lépett. Öntudata már felvette magába a gyökeres átalakulás csiráját. Az alázatosságnak ez az érzelme, a lelkiismeretnek ez az érzékenysége állandó szomjúságot, soha el nem fáradó megjavulni akarást idéz elő. A végtelen fejlődés lehetősége ez. Megismeri az ember, hogy mi és meglátja, hogy minek kellene lennie. Mindegyiket a személyes felelősségérzet erős fényének a megvilágítása alatt látja meg. Akinek lelkében pedig a folytonosan erősödő felelősségérzet kísérete mellett ébred fel a vágyakozás, az nem elégedhetik meg kielégítés nélkül. Ez a feszültség az egész lelkületet érinti, az egész figyelmet meghódítja. Mikor az ember saját lelkületének elsötétülésében, bemocskolásában látja a bűnt, mikor érzi, hogy neki egészen más lelkületre kell születnie, hogy rendeltetésének pályafutását megfuthassa, mikor belátja, hogy nem az egyes cselekedeteit, de egész lelkületét, életének egész irányát kell megváltoztatnia, akkor olyan forrongás előtt áll, mely az egész öntudat bútorzatának újólag elrendezését eredményezi. Felforgat mindent, hogy rendet teremtsen, -söpörjön és tisztogasson. Uj szempont szerint csoportosítja az öntudat tartalmát. Uj központot ad az öntudatnak. Sok mindent kiűz belőle, sok mindent belevisz, ami addig nemtudatos volt. S ezeknek
