Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-04-29 / 17. szám
Huszonnyolcadik évfolyam. 17. szám. Pápa, 1917 április 29, DDNAKTULI PROTESTÁNS LAP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KŐKÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József a felelős szerkesztő címére küldendők. => Belső munkatársak: Borsos István Czeglédy Sándor Pongrácz József. Előfizetési díjak (egy évre 12 K, félévre 6 K), hirdetések, reklamációk Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Gr. Tisza István 10 éves főgondnoki jubileuma. — Részlet ft. Németh István püspök úr jelentéséből. — Egyházkerületünk életében is rámutathatunk egy olyan mozzanatra, mely mindnyájunknak a szivéből az öröm és az Isten iránt való hála mélységes érzelmeit fakasztja fel. Tiz éve annak, hogy a dunántúli ref. egyházkerület közbizalma csaknem egyhangú megnyilatkozással azt a férfiút hivta el a főgondnoki állásra, akire ma is a legnagyobb büszkeséggel, a legőszintébb szeretet, hála és ragaszkodás érzelmeivel tekintünk fel. Akkor sem a külső fény és tekintélyt becsültük meg őbenne, mert hiszen az országos közügyek terén akkor semminemű aktiv helyet nem töltött be, sőt heves megtámadtatásoknak volt kitéve, hanem egyedül személyes kiválóságait, szellemének nagyságát, szivének buzgóságát, erejének hatalmas munkabírását. S ha ma — minden politikai pártállás kizárásával — a legmélyebb hálával és dicsekedéssel gondolunk reá, mint aki hazánk szent ügyét e válságos időkben oly nagy éleslátással, törhetetlen energiával és a jövőbe tekintő honszeretettel vezeti a diadalmas béke boldogító kikötője felé: ma sem ez a forrása őszinte érzelmeink bőséges kiáradásának, hanem személyes tulajdonságainak, mélységes hitének, csodálatos bölcsességének és Isten országa érdekei iránt való lángoló lelkesedésének az elmúlt 10 éven át egyházunk életében való áldásos gyümölcsöztetése. Ha nem is fejezhetjük ki szivünknek háláját, köszönetét és elismerését úgy, ahogy azt érezzük, ha ezek a mostoha idők nem engedik is meg, hogy az egész világnak megmutassuk a mi főgondnokunk szeretve tisztelt nagy személye iránt érzett mélységes ragaszkodásunkat, ha az ő fenkölt egyénisége nem engedhetiis meg az ünneplésnek intenzivebb megnyilvánulását : azt nem tilthatja meg sem a válságos idő, sem az ő óhajtása iránt tartozó tisztelet, hogy gyenge, erőtelen szavakkal kifejezésre juttassuk szivünknek e napon túláradó érzelmeit. Nem tilthatja meg semmi, hogy örömtől dobogjon a szivünk, mikor oly nagy okunk van az örömre, a hálára, az ünneplésre. Az első szó, mely ezen a napon előtör szivünkből, a hála és köszönet szava Isten iránt, akinek gondviselő kegyelmét ismerjük fel abban a tiz évben, melyben nekünk adta ezt a kiválasztott nagy férfiút, kinek működése oly áldásos volt egyházunk életére. Istené a hála és a köszönet, mert ő vezetett minket ezelőtt 10 évvel, mikor az ő ujjmutatására figyelve, egyházkerületünk élére ezt a ritka szellemi képességekkel felruházott igazi férfiút, hithű, tántoríthatatlan jellemet voltunk szerencsések állíthatni. Istené a hála és dicsőség, mert ő adta ennek a férfiúnak azokat a szinte emberfeletti képességeket, melyek oly nagy területre áldást hozóan kiáradva egyházkerületünk életére is fényt derítenek. Ő adta szeretett főgondnokunknak azt az erős kálvinista gondolkodást és jellemet, amely nyíltan szolgálja az igazságot, nyíltan szembeszáll a képmutatással, rendületlenül bizik az igazság győzelmében és törhetetlenül megáll meggyőződései mellett. 0 adta azt a szinte elkápráztató munkabírást, mely akkor is diadalmas, mikor a legnagyobb ostromlásoknak van kitéve, mely rengeteg gond, aggodalom és nagykiterjedésü munkamező mellett is tud szakítani időt arra, hogy Isten országának kertjében dolgozzék, tisztogasson és gyümölcsöket érleljen. Ő adta azokat a kiváló tulajdonokat, melyeknek hatása ott fog élni időtlen időkig egyházkerületünk és egyetemes egyházunk életfáján. Ö adta azt a mély hitet és lelkesedést, mely meg nlpm inog akkor, mikor más elcsügged és kétségbeesik, mely fölemelt fővel tekint akkor is, mikor más a jelen keservei alatt görnyedez. Istené a hála, a köszönet és a dicsőség mindezekért. A második szó a törhetetlen ragaszkodásnak és a soha el nem fogyó szeretetnek a szava, mely hatalmas erővel tör elő lelkűnkből és tapogatózva keresi a formát, mellyel méltóképen ki tudná fejezni a szív kifejezhetetlen gazdagságát: nem szó ez, de leírhatatlan emóció. S ha ezt szavakba akarnók önteni, akkor megfosztanánk értékétől, intenzitásától, fényétől és mélységétől. Még az előidéző okokat sem vagyunk képesek mérlegelni, oly nagy számmal vannak azok. Csak érezzük, csak tudjuk, hogy szeretjük azt a férfiút, aki 10 éven át nekünk is adott egy nagy részt az ő gazdag életéből, aki 10 éven át úgy összeforrott velünk, hogy az ő életével mi is meggazdagodtunk, a mi életünk is megnövekedett. Szeretetünk és ragaszkodásunk soha el nem fogy, mert szeretetből táplálkozik. Annak a hatásnak a visszfénye, melyet főgondnok urunk nagy egyénisége gyakorolt mi reánk, annak a szeretetnek a
