Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-04-29 / 17. szám
130. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1917. visszasugárzása, amely szeretettel ő egyházunk érdekeit szivén viseli, annak az isteni kegyelemnek a megérzése, mely az ő életén keresztül árad alá egyetemes egyházunk életére. A magasból alászálló sugárzástól megtermékenyül a föld és visszabocsátja éltető melegét a belőle táplálkozó milliókra, a nagy személyiség gazdagságának pazar fényétől megtermékenyült a mi szivünk, melegség, szeretet, hála és ragaszkodás érzelmei keltek ki abban s most ha gyengébb, erőtlenebb szálakon is, mint a befogadásnál, ki akar az törni szivünkből, hogy melegével milliók életét töltse el szeretettel és bizakodással. Oda szeretnénk kiáltani az egész világnak: a mi egyházunk megbirja az idők viharát, mert Isten olyan férfiakat ád neki, akik képesek diadalra vezetni azt a feltornyosult akadályokkal szemben is. A harmadik szó a bizalomnak és a reménységnek érzését fejezi ki a sötétségével szemben. Megújulásra, megtisztulásra van szükségünk minden téren, hogy erősen, szilárdan beleállhassunk az idő rohanó forgatagába. Új feladatok kiáltanak felénk a mélységből híveink vallásos életének a megszáradása miatt. Szorongat a szükség egyháztársadalmi megújhodás felé is. Egyházunk nem állhat meg tétlenül ez előtörő szükségletekkel szemben. Oda kell állania erőteljesen, hatalmasan a kereső és kutató nép mellé, hogy nevelje azt s vezesse Isten országa felé. Gyökeres megújulást csak erkölcsi átalakulás hozhat. Teljes erkölcsi átalakulást pedig csak az evangéliumi keresztyénség termelhet az emberek szivében. Az igazi demokrácia a megtisztult szív mélyéből buzog élő. Nem demokrácia az, ahol a népnek vannak külső jogai, de belül rabszolga, a bűnnek és a tudatlanságnak a rabszolgája. Az igazi demokrácia az emberi lélek természetének megfelelő fokozatos kulturmunka, nemzetnevelés, krisztusi hivaTÁRCA. Vallás és erkölcs. (Folytatás.) XIV. A vallástörténet tanításánál még élesebben domborodik ki a moral prioritása a valláslélektan tanításában. Bizonyos, hogy a vallásos lelkiállapot kialakulását erkölcsi erőfeszítés előzi meg, sokszor nem-tudatos belső széthasadása az egyénnek, mely széthasadás a lelkiismeret fellépésével jelentkezik tudatosan. Minden vallásos megújhodás morális megújhodást kiván elsősorban. „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyeknek országa !“ Keresztelő Jánosnak ez a felhívása classicus kifejezése a vallás kialakulását előkészítő morális erőfeszítésnek. Moral nélkül nincs vallás. Erkölcsi erőfeszítés nélkül nem jutunk el Isten felismeréséhez és saját személyiségünk suverenitásának, tartósságának tás és nem külső felforgatás. Az igazi forradalom a lelkek forradalma s az igazi megnyugvás és béke a lelkek belső békéje és megnyugvása. Hogyan harcolhatja meg egyházunk ezt az előtte álló nemes harcot ? Ha olyan vezetői lesznek, akik Isten erejétől megerősödve törhetetlen energiával, a cél világos meglátásával és a hit soha el nem alvó reménykedésével fogják meg a kormányrudat. Ilyen vezetőnek ismertük meg az elmúlt tiz év alatt szeretett főgondnokunkat. S ezért a bizalom és a reménykedés szava Istenhez való könyörgéssé változik át szivünkben. Könyörgéssé és szivünk mélyéről előtörő buzgó imádsággá, hogy főgondnokunk életét tartsa meg a mindenható Atya kedves családjával együtt hosszú időkön át, adja őt minékünk még évtizedeken keresztül s adjon neki olyan erőket, amilyenekkel eddig is elárasztotta, tartsa meg hitét, bizalmát és szeretetét ezutánra is s a növekedő feladatokkal szemben növelje meg az ő hatalmas személyiségének az erejét és kitartását, hogy legyen ő Isten országában csodálatos dolgoknak végrehajtója. Ezzel a fohásszal, ezzel a buzgó könyörgéssel fejezzük ki a leghívebben mindnyájunk szivének őszinte, forró dobogását s ezzel a fohásszal üdvözöljük Önagy méltóságá főgondnoki áldásos működésének 10 éves évfordulóján. Temetési verses búcsúztatók. Múlt őszi egyházkerületi közgyűlésünk 139. sz. a. a somogyi egyházmegye indítványára azon határozatot hozta, hogy: „A temetési szertartásoknál még néhol szokásban levő verses búcsúztatók, mint amelyek igen sokszor a jó Ízlést sértik s a haladó kor szellemének meg nem felelnek, mindenhol eltöröltetnek“. és értékének a meglátásához. Isten felismeréséhez képesség kell. És milyen csodálatos dolgokat mond a tapasztalat, mikor azt tanítja, hogy ez a képesség a morális élet! Az ember sem tárja ki szivének szentélyét a durvának és tiszteletlennek, Isten sem tehet máskép. Csak tiszta ismeri fel a tisztát, csak szerető szív a szerető szívet. „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők az Istent meglátják“ mondja Jézus. Már pedig ő a legilletékesebb az Isten felismerésének útja felől véleményt mondani. Az erkölcs vezet tehát Isten meglátásához, a tiszta szív. Mindig erkölcsi és sohasem értelmi akadály távolít el minket Istentől. Az értelmi akadályok hangoztatása csak ürügy erkölcsi tisztátalanságunk elfedésére. Itt is igaz az, hogy az absolut csak azon a fokon ismeretes, melyen őt önmagunkba felvettük, csak annyit tudunk róla, amennyit belőle életünkkel megvalósítottunk. De a vallás azt mondja, hogy Istent kijelentés útján ismeri. Mi hát ez a kijelentés? Az Isten, mint élményeink tolytán ránk nézve elsősorban morális erő, a
