Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-04-22 / 16. szám
122. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1917. lángoló kétélű kardjával, de oda be nem léphet. Ám mégis... Egyszerre minden megvilágosodik, a titkok ködfátyola oszladoz, múlt, jelen, jövő gyönyörű harmóniává olvad, a feltétel két tagját megfordítjuk. Á Krisztus örökké ugyanazon alakja itt áll előttünk. Ki venné tagadásba, hogy azt, akit az Atya elbocsátott, a Jézus Krisztust, megismerhetjük? Hogy szerethetjük? Hogy vele eggyé lehetünk? S ha vele eggyé lettünk, avagy nem ismerjük-é már az Atyát? Ha az Atyát ismerjük, nem a mienk-é az örök élet? —r. Egy Ítélet alkalmából. F. évi április hó 4-én egy igen nagy port fölvert bűnügyben mondott Ítéletet a bíróság Bécsben. A Budapesti Hírlap vezércikkben foglalkozott ezzel az Ítélettel. „Nem csipp-csupp kis árdrágítók ültek — Írja — a vádlottak padján, hanem hatalmas bankfejedelmek, a háborús tömegrablás modern Csák Mátéi. Portyázva rohantak Ausztria piacára, merített papiroson írt szerződések, finom kötéslevelek voltak fegyvereik, melyek nyomán ha emberhalál nem támadt is, de támadt tömegszenvedés, a közélelmezés megnyomorítása, tisztességtelen hasznok milliója. Minisztériumok félrevezetése, a szaktudás alapját nélkülöző hivatali szervek becsapása az egyik oldalon, a másikon pedig kijátszása a kereskedelmi törvénynek, milliós haszon elvonása a részvényesek elől s besöprése az árdrágítás bűnös útján szerzett aranyaknak — ezzel az arzenalissal dolgozott az a pár pénzintézeti Shylock, akinek a háború csak véres alkalom volt kegyetlen uzsorára, a hadiérdekek kijátszására s a meggazdagodásnak becstelen tülekedéssel való kitiprására. Az az igazság, ami a fórumra lépett igazságügyminiszter nyilvános feljajdulásából s a mai birói Ítéletből kitör, nagy titokról lebbentette fel a fátyolt! . . .“ Nem a mi országunkban, még kevésbbé a mi hitfelekezetünkben történt dologról van szó. Ez teljességgel könnyűvé teszi nekünk, hogy egészen elfogulatlanul, teljes tárgyilagossággal, tisztán elvi szempontból vegyük szemügyre azt az Ítéletet, mellyel dr. Kranz Józsefet, a Deposíten-Bank főrészvényesét és elnökét, meg egypár bűntársát kilenc hónapi súlyos fogházra és 20.000 korona pénzbüntetésre ítélte a bíróság és egyúttal elrendelte dr. Kranznak azonnali letartóztatását. Elvi szempontból kérdezzük: érdeke-e a köznek, a népesség egyetemének, az országnak, hogy ilyen intelligens, magas állású, előkelő ember, aki annyi kiváló összeköttetéssel bir, pellengére állíttassák ? Közérdek-e az — amit ugyan ezer meg ezer száj suttog és amiről a néplapok és a modern irodalom termékei fáradhatatlanul írnak — hogy a felsőbb körök éppen olyan romlottak, lelkiismeretlenek, mint az alsóbbak, büntető bírósági Ítélettel is meg legyen állapítva, hogy még csak letagadni se lehessen ? Közérdek-e ez ma, mikor a tekintély úgyis annyira leszállt ? Van-e az ilyen tekintet nélkül való eljárásnak, az ilyen nyers igazságszolgáltatásnak valami méltányolható haszna; van-e erkölcsnemesítő, jellemfejlesztő, becsületápoló ereje, kihatása ? Nem volna-e sokkal helyesebb teljesen titokban tartani az ilyen eseteket és ha mégis felszínre vetődnek, nem az volna-e egyedül okos eljárás, hogy eltusolják, a nyilvános megbélyegzést okvetlenül, min-TÁRCA. Vallás és erkölcs. (Folytatás.) XIII. De nem egyoldalúan fogjuk-e fel a vallást, mikor egy ilyen mindent átfogó, az egész életre kiható subjects lelkiállapottal azonosítjuk azt? Felvetődhetik az a kérdés: ha tudom, hogyan folyik le a vallás, tudom-e egyúttal azt is, hogy mi az ? Magának a vallásos lelkiállapotnak az analysise s a vallásnak összes nyilvánulatai azt bizonyítják, hogy a vallásnak objectiv oldala is van. Láttuk, hogy a szellemi világot képviselő önértékek életébe való beleállás szükségessége adott alkalmat a vallás előállásához. Láttuk viszont azt is, hogy a vallás kilép subjectiv állapotából és a világban objectiválni akarja magát, miközben azzal az igénnyel lép fel, hogy egy objectiv szellemi világból táplálkozik. Ez az oldala a vallásnak olyan kérdéshez vezet bennünket, ami nem tartozik szorosan mostani tárgyunkhoz. A vallásnak és a methaphysikának egymáshoz való viszonya ez, mely legalább is olyan fontos probléma, mint a vallás és erkölcs egymáshoz való viszonya. Ha egy lelkiállapot elveszti szinét és megszegényedik, ha fogalmakba öltöztetjük, még inkább elveszítik igazi jelentésüket az e lelkiállapotban szereplő, de belőle erőszakosan kiszakított objectiv tényezők, ha fogalmakkal helyettesítjük azokat. Úgy járnak, mint a virág, melyet kitépünk a földből, hogy botanikai vizsgálat alá vegyük. Elhervadnak, szétesnek, darabokra hullanak szét. S ha a phantasia egyesíti is őket, hiányzik belőlük a legfontosabb, az élet. Félve nyúlunk tehát ehhez a kérdéshez. Mégis, kizárólag azért, hogy a vallásnak ezt az oldalát is kiemeljük, kénytelenek vagyunk, ha csak röviden is, szólni róla. Mit tart a vallás önmagáról ? Láttuk, hogy vágyakozásból, hiányérzetből indul ki. Ez a vágyakozás pedig Istennek, az értékvilágot megszemélyesítő erőnek, az ösztönzését teszi fel. Isten az, aki hívogat minket, Isten
