Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1917-04-15 / 15. szám

15. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 115. oldal. Az „egyidejűleg kétféle ellátás kiszolgáltatása“ tehát a törvény határozott rendelkezésén alapuló kötelezett­ség s ha a végkielégített tag esetleg kedvezőbb hely­zetbe jutna is 1— egy ideig — mint a 10 szolgálati évét betöltött és akkor nyugdíjazott tag: nem szabad szem elől téveszteni azt az eshetőséget sem, hogy a végkieiégített feleségének esetleges elhaltéval a túlélő munkaképtelen férj teljesen semmi nélkül marad, mig, ha a nyugdíjazott elhalna is, felesége azonnal az öz­vegyi évjáradék haszonélvezetébe lép. De hát kik is azok a végkielégítéssel elbocsátott in­tézeti tagok? Végkielégítés fegyelmi büntetését az egy­házi törvény nem ismeri. Megengedem, hogy a tör­vény e tekintetben tán hiányos is lehet, de tényleg így van. Az is igaz, hogy az egyházi V. t.-c. 35. §. d. pontjában foglalt két első fegyelmi büntetés alkalma­zását a polgári törvények a maguk hatáskörükben ki­fejezetten tiltják. Az egyházi törvény emberségesebb, a lelkészekkel szemben alkalmazható is; bizonyos azon­ban, hogy a tanárokon és tanítókon, kiknek nyugdíj­forrása állami kútfőből ered, ezt a fegyelmi büntetést végrehajtani nem lehet, ha százszor és mindenestől az egyház testéhez tartoznak és egyházi hatóságok alatt állanak is a magyarországi református egyház alsó-, közép- és felső iskolái. Engedelmet kérek az eltérésért, de ha már eszembe jutott: csak leírtam. De térjünk a tárgyhoz, a nyugdíjintézet végkielégí­téssel elbocsátott tagjaihoz. Azokhoz a szerencsétlenek­hez, kiknek életpályája virradat után azonnal alkonyaira hajlott; azokhoz az Isten nyomorékjaihoz, kiket állandó lelki, vagy testi fogyatkozás tett hivataluk folytatására képtelenekké mindjárt a hivatalviselés kezdetén, kik akkor váltak munka- és keresetképtelenekké, mikor a munkatér még alig, hogy megnyílt előttük. Ezek azok a végkielégített lelkészek, kiket, mert a közegyház ebből nő ki a vallás gyümölcsöket hozó fája. Ha a gyökér elszárad, elszárad a fa is. Ez a gyökér pedig nem más, mint lelkiállapot, állandó érzület, mely az örökkévalóság vágyától, az élet és abban rejlő értékek conserválásának szükségérzetétől lendített akarattal bensőnkben megragadott emberfeletti erőhöz való emo­­tionalis kapcsolódás, végső kifejlésében kegyesség és imádás. Vitális szükséglet fakasztotta ki, maguknak az ér­tékek realizálásának a kényszere hozta elő ezt a leg­mélyebb mélységekből felbuzogó lelkületet, természetes tehát, hogy az egész életet átkarolja. Kilép subjectiv állapotából, mint az élet központjában elhelyezett elek­tromos telep, finom vezető szálakon keresztül átjárja és áthatja a szellemi élet minden functioját, hogy r j­­tuk keresztül szétvetődjék a valóságban, belelépjen az élet minden viszonyába, miáltal új megvilágítást, új színezetet, új jelentést, új értelmet kap minden : ez az élet a vallás. Ebben az életben intenzivebb mozgásba lendül az akarat s az egész életet átható és vezető ál­többé hasznukat nem veheti, elbocsátani kénytelen s mert a szegénység az ilyenek holtig való ellátását ez idő szerint még nem engedi meg: egy bizonyos ösz­­szeggel igyekszik kárpótolni egy összetört jövőért, vé­delmezni a rájuk törő nyomorúság első rohamai ellen, lehetővé tenni a szenvedő test, vagy lélek gyötrelmei­nek enyhítését a legtöbbször annyira szükséges — és költséges — gyógykezelés által. Ezekért kell és ezekért személyes járuléka a végkielégített lelkésznek a vég­­kielégítés összege, amely bizony végtelenül kevés és elégtelen is, ha nincs mellette magánvagyon, vagy egy, a nyomofuságban is hűséges feleségnek áldott, mun­kás két keze. És ha a törvény ennek a gondviselő két gyenge kéznek segítségére siet; ha özvegynek te­kinti s az özvegyekkel ugyanolyan elbánásban kívánja részesíteni azt, kinek a legtöbb esetben az igazi öz­vegyeknél még nehezebb sors, még keményebb élet­küzdelem jutott osztályrészül: ezt a törvény nyújtotta segélyt éveken át elvonni, visszatartani még akkor sem látszanék méltányosnak, ha a nyugdíjintézet pénzügyei ezt parancsolólag követelnék is. Lepsényi. A próbaénekeskönyv második kiadása. ii. Az énekeskönyv második részében foglalnak helyet a dicséretek. Legelői vannak összegyűjtve a felálló és kijövetelre való énekek, számszerint 37. Ide van számítva a Hym­nus és Szózat is. Hogy az lm bejöttünk ... és Örül mi szívünk . . . kezdetű vasárnapi kedvelt énekeink hogyan kerültek ide, azt érdemes volna megmagyaráz­­tatni. Talán, hogy eltemetődjenek ? landó érzület és új életfelfogás képessé tesz bennün­ket az erkölcsi cél felé való következetes és rendíthe­tetlen küzdelemre. Itt találkozik ismét a vallás és az erkölcs. Ebben az életben magasra emelő szárnyakkal növekedik az érzelem is, tovább lendül a képzelet és megtisztul, az örökkévalóság fényétől megnemesedik az ízlés. A szép területével is kapcsolatba lép a val­lás. Az imádat tárgyáról meg képzeteket akar alkotni az értelem. Tapasztalatok állanak rendelkezésre, valami csodálatos lelkiállapot élményei s tehet-e róla, ha eze­ket csak az anyagi .világból vett formulákba tudja öl­töztetni ? Nincs tisztában Istennel, de tisztában van vele való viszonyával s csoda-e, ha az e viszonyból reali­zálásra jutó értékek Isten akaratával hozatnak kapcso­latba, mint annak tartalma s noha az értékek, mint ősjelenségek, nem vezethetők le, csak analizálhatók, mégis nem kapnak-e világosabb és teljesebb értelmet, szilárdabb talajt, ha a szellemi világ öröktől fogva actioban levő személyes functiojára, az örök célt meg­személyesítő Istenre vitetnek rá, mint képzelettel reali-

Next

/
Oldalképek
Tartalom