Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1917-04-08 / 14. szám

14. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 109. oldal. lesz. A szén-, a fa ára, a szállítás oly mértékben nö­vekedett, hogy annak alábbszállására belátható időkig nincs kilátás. 87., 88. §§. Gyűlési fuvarok és napidíjak a szám­adásoktól függetlenül felveendők, mert jogosítottak az illetékesek felvenni s ha eddig nem vették fel, egyhá­zunk javára hagyták vissza, felveszik ezután vagy ők, vagy utódaik. Évenként 2 gyűlési, 2 értekezleti fuvar és napidíj lelkész részére, 2 egyházi képviselő részére s kettő tanító részére felveendő 6 K-val s a fuvar tá­volság szerint. 89. §. Egyház- és iskolalátogatók fuvarja a szám­adásoktól függetlenül felveendő, mert ha jár egyik he­lyen, jár a másik helyen is. 90. §. Urvacsorai kenyér és bor beszerzési költsége ott, ahol annak szolgáltatására lelkész díjlevélileg nincs kötelezve, felveendő, mert a perselypénzből nem telik ki és az urvacsorai perselypénz régi szokásjog szerint sok helyt a lelkészé. tendők egyformán — fedezetbe fel nem vehetők, ha­nem rendeltetésük szerint használandók fel. Szükségesnek tartjuk végül az értékelési kulcsnak a közzé tételét is, amely, hogy most nem történt meg, bizonyára azért van, mert még nem befejezett dolog, hogy melyik esztendők átlagáról számíttassák ki, épen azért az egyházi hatóságok szorgalmazzák erősen az 1913—17. évek szerinti értékelést, amely törvényes is és az egyházi közérdeknek is megfelel. Ha talán ez nagyobb terhet jelentene az adóalapnak, esetleg olyat, amelyet a mostani állami hozzájárulás mellett meg nem bir, az egyetemes konvent igyekezzék annak feltételeit megszerezni, hogy minden jogos ér­deket kielégíthessen és egyházunk életében ne vissza­esés, hanem előhaladás és fejlődés álljon be. Kálóz, 1917 február 17. Vargha Kálmán ref. lelkész. (Vége.) 92. §. Ünnepkövetek díja és ellátási összege min­denütt felveendő, ahol ünnepkövetet fogadnak, mert ez egyházi közszükséglet, az akadémiákkal szemben vállalt kötelezettség; amelyet az adakozások bizony­talanságára nem lehet utalni. 94. §. 1913-1917. teendő. 97. §. Előre nem láthatókra a dologi szükségletek 5%-a kevés, legalább 10% felveendő. 114., 116., 117. §§. 1913—1917 teendő, az előbbi elvek szerint. 118. §. Takarékmagtárak jövedelme nem veendő fel, mivel ezek rendkivüli kiadások fedezésére szükségesek. Uj §-ban kimutatandó, hogy egyházfenntartási-, épí­tési- és meghatározott célt szolgáló alapok és tőkék jövedelmei — és pedig a meglevők és ezután létesí­látjuk, hogy hatásuk a jóra irányul, a tökéletességre vezet, egyetemes és absolut. Fájdalmas harcolással meg­tanuljuk, hogy a velük való együttélés elvezet bennün­ket a megnyugvásra, vitális jelentőségű meggyőződésre, felemelő életelvre. Más utón nem érhetjük ezt el. Csak az átadás, az engedelmesség, a szolgálat juttatnak el emberi méltóságunk felismeréséhez. Az én tartalmának absolut megismerése csak ilyen intuitio, együttérzés, együttélés, szeretet, érdektelen odaadás utján lehetsé­ges. Csak cselekvéssel juthatunk el örök realitáshoz. Mi az, amit az én ezen az utón megtapasztal, meg­lát ? Saját maga, igazi énje, de mégsem egészen. A szellemi világ, az értékvilág szépsége, de amely mégis személyes akarattal bir. Tudja, hogy valami ember­­feletti erő hat benne, valami, ami nincs adva az anyagi világban, de ami mégis benne az emberben van, rajta keresztül működik, tudatával mindig jobban egybeesik. Megragad valamit, egybeolvad valamivel, ami mégis titokzatos, amiről mégis keveset tud. Lát, de még za­varosan, homályosan, még káprázik a szeme, nincs IRODALOM. Debreczeni Lelkészi Tár. XIÍ. kötet. Szerkesztette 5. Szabó József fölszentelt lelkész, debreczeni kollé­giumi tanár. Az igen érdemes, nagybuzgóságú szerkesztő e kö­tettel bevégezte munkáját, teljesítette Ígéretét, mit 1901- ben vállalt. Hosszú időn át szolgálta odaadással azt a dicséretre méltó, nemes célt, hogy az egyházépítés, a hiterősítés szent munkájában alkalmas, jól értékesít­hető anyagot és eszközöket adjon a gyakorló lelkészek kezébe. Ezzel nemcsak útmutatást adott, de serkentést, ihletést is nyújtott; szunnyadó erőket keltett életre; rejtett kincseket hozott napfényre. hozzászokva e látáshoz s ha elfordul, ha nem tapad oda egész lényével, el is vakulhat, el is tévedhet. Nem tud fogalmat alkotni arról, amit lát. Érzi, hogy bármit mondana is róla, az mindig kevesebb, mindig kisebb lenne annál, amit meglátott, amit megtapasztalt. Épen ez a vallásnak mystikus eleme. Senki sem érti meg ezt a mélységet, csak aki idáig eljutott, aki meghar-. colta e nemes harcot, aki megvalósította az előfeltéte­leket. A személyiség, az értékvilággal való rokonság, az értékek realizálására való képesség e mystikus erő­höz való viszonyulás folytán tudatossá válik. Az ember Isten életének a részese. Isten az emberben — meg van fejtve előttünk. Mert ez az élmény nem más, mint az immanens Istennek, a mozgó és élő, a cselekvő és szabad örökkévalóságnak a megérzése, annak az erő­nek a felismerése, mely bennünk van, de amely át­lépi értelmünket, mely nem ismerhető meg a dialectika eszközeivel, nem reprezentálható, nem érthető, de aki átélhető, megtapasztalható és szerethető: a szeretet megismerheti őt. Isten közvetlen jelenlétének ez az ér-

Next

/
Oldalképek
Tartalom