Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-02-27 / 9. szám
66. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1916 Levél egy baptistává lett reformátushoz. Múlt év december 24-én kelt levelére válaszolva, úgy-e azt írtam, hogy „Ha valaki a gyülekezetnek jó szándékkal ajándékozni akar valamit, azt a presbitérium nem utasíthatja vissza, mert hiszen az ajándékozó nem a presbitériumnak, hanem a gyülekezetnek adja az ajándékot“. Azóta a lelkész úrtól kapott levélből úgy látom, hogy Önnél éppen ez a jó szándék hiányzik. Ön ugyanis „A református egyház ellen lázas munkát“ folytat. Maga köré gyűjti a rokon és nem rokon gyermekeket, házról-házra jár, hogy jelenjenek meg a baptista összejöveteleken, mert csak az a hívők gyülekezete. S ezt kilépése (1913) óta a legnagyobb kitartással cselekszi. Azon bánkódik, a miatt panaszkodik, hogy nem tud megtéríteni a hívők (a baptisták) gyülekezetébe senkit. Természetesen a református egyházból. Fájlalja, hogy azok közűi, akik eddig egy úton mentek Önnel, lassanként többen és többen kivonják magukat az Ön befolyása alól és újra megjelennek a református templomban és részt vesznek a református egyház sákramentumaiban. így állván a dolog, ítélje meg, hihető-e, hogy ha az Ön által régebben alapított forgó tőkéhez (280 K), kilépése után egyszer öt, másszor húsz koronát akar adni, ez annak a jele, annak a tanúbizonysága, hogy építeni, erősíteni szándékozik a református egyházat ? ítélje meg, hogy ez a szándéka nem minősíthető-e inkább akár kérkedésnek, magamutogatásnak, akár heccelődésnek?! Semmi kétség se lehet az iránt, hogy aki a gyülekezet egységét megbontja, aki ennek békességét feldúlja, az nem építi, nem erősíti azt, hanem rontja. A lelki élet mezején aztán semmiképpen se lehet pénzzel helyrehozni a hibát; semmiképpen se lehet a bűnt pénzzel kiengesztelni. Anyagi téren más a helyzet. Mert nézze, kérem, ha valaki meglop, vagy megcsal valakit, vagy sikkasztást követ el, anyagilag ezt mind helyre hozhatja; a kárért teljes kárpótlást adhat a megkárosítottnak. Akár ő maga, akár az apja, a felesége, a fia, vagy egy jó barátja megtérítheti a kárt. De már például, ha valaki feleséges ember létére parázna életet él, elcsábít egy nőt, vagy engedi, hogy őt csábítsa el egy nő, ezzel olyan erkölcsi károkat okoz, amiket pénzzel kárpótolni nem lehet. Nem kell ahhoz sok magyarázat, se valami igen finom erkölcsi érzés, egyszerű, de jóérzésű tanulatlan ember is belátja, hogy azt a férjet, akinek feleségét hűtlenségbe, esküszegésbe vitte, paráznává tette egy másik férfi és így feldúlta a családi békességét, meggyalázta a házát, hiába próbálná a csábító pénzzel kárpótolni.. . Azt a feleséget, aki közös háztartásban együtt él ugyan a férjével, mert hát vagyona nincs, szolgálónak nem akar elmenni; de akit hozzá hűtlenné lett, parázna férje e magaviseletével mélyen megsértett, megalázott, valósággal meggyalázott, nem kárpótolja a jó mód, amit a férj nyújt neki. Azt a sok álmatlan TÁRCA. Jézus erkölcstana a hegyi beszéd alapján. (Részlet dr. King C. H. „The Ethics of Jesus“ c. könyvéből.) (Folytatás.) II. Boldogság. Krisztus azt hiszi, hogy ugyané tulajdonságok a legfontosabb feltételei a boldogságnak is. S amint a folyton ismétlődő „boldogokéból következtethető, Jézusnak elsősorban ez volt elméjében. Szemben állott Vele, mint minden emberrel, a világ törvénykönyve, mely ilyesformán hangzik: A világ törvénykönyve. Boldogok a gőgösek, mert Övék e világ. Boldogok a lelkiismeretlenek, mert nincs szükségük vigasztalásra. Boldogok a mindent maguk számára igénylők, mert övék lesz a föld. Boldogok akik meg nem tartóztatják magukat semmi bűntől, mert fenékik ürítik a gyönyör poharát. Boldogok a zsarnokok, mert nincs szükségük irgalmasságra. Boldogok a tisztátalanok, akiknek bujasága határtalan, mert sok paráznát látnak. Boldogok a gyűlölködést akadálytalanúl terjesztők, akiknek becsvágya nem ismer korlátot, mert olyanok lesznek, mint az istenek. Boldogok akik sohsem áldoztak fel semmit, mert övék az egész világ. Jézus a világ emez ítéleteivel szembe helyezi a magáéit, amelyekben megtámadja a világ törvénykönyvének minden cikkelyét és azoknak ép az ellenkezőjét állítja. Az áldás, — a boldogság — amit ígér, minden egyes esetben önként folyik az ép meg nevezett tulajdonságból. S épen ez a természetes kapcsolat az, amit itt meg akarunk fontolni. Az alázatosság, mint a boldogság feltétele. A legfőbb jót — az Isten királyságát7 — nem a büszkének, hanem az alázatosnak Ígéri. Végeredményben a tanúlni vágyótól semmiféle jó sem tartható vissza, mivel benne megvan a növekedés legelső feltétele és haladása szinte korlátlan. A növekedő élet az örök ifjúság és folytonos öröm élete. Az alázatos bármikor kész elfogadni a legjobbat, amit akár Isten, akár az ember nyújthat. Önként értetődő tehát, hogy amint Jézus mondja, a legfőbb jó potentialiter már az övé. A boldogság melyik forrása alapvetőbb, mint a végtelen fejlődés e lehetősége? És mily bizonyos, hogy
