Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-12-24 / 52. szám
416 oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1916. 80—100 K, tanszerekre, nyomtatványokra osztatlan iskolánál 50 K, osztott iskolánál tantermenkint 30 K állapítható meg. Urvacsorai kenyér és bor beszerzésére, ahol ezt nem a hívek önkéntes adománya fedezi, az urvacsoraosztás napján befolyó perselypénz fordítandó s így a normálköltségvetésben e cimen mi sem vehető fel. Fuvar- és napidíjakra, iroda átalányra, hivatalos kiküldöttek ellátására stb. a számadások által igazolt összeg iktatandó be. Az egyházi adóból kisebb egyházközségekben 5%. nagyobbakban 10% lesz levonásba hozható. Kamat csak 1907 előtti időből átmaradt adósságra számítható fel, arra is erős megszorítással. Építkezésből, földvételből származó adósság terhe csak akkor jöhet számba, ha az építkezés, föld hasznothozó s ez a haszon a fedezetben helyet foglal. Templom stb. építésből származó adósság tehát nem számítható. Végre, előre nem láthatókra a dologi kiadások 5%-a szerepelhet. A személyi kiadásoknak tehát a felszámított összegből ki kell kerülni, ha futja, ha nem. E szerint a dijlevélbeli természetbeni járulékok csorbíthatlan értékéről regélni egy nagy hiábavalóság ! A fedezetre nézve az előbbi, ismert eljárás van paragrafusokba szedve. A községi segély mellett a közbirtokossági segély lefoglalása is céloztatik; sőt a takarékmagtárak jövödelméből is fedezetbe veendő annyi, amennyit ezek akár személyi, akár dologi szükségletek fedezésére kiszolgáltattak, kivévén, ha a magtárak kötelező kirovással, vagy rendkívüli szükségletek fedezésére, vagy az alapítók személyi jogosultságával alapíttattak. Tőkéknek sincs pardon. Perselypénz és adakozás kimarad, tudjuk, hogy az egyházfenntartási alap javára. Adóalap a törvényszerinti normáladókulcs szerinti kivetés a törvényszerű kedvezményekkel. (Fentebb az 1917. évi kivetés volt ilyenül megjelölve.) A függelék a normálköltségvetés teljes szövege. Sajnos, hogy pontosan megállapítani nem tudjuk, minden még közelebbi adat hiányzik. Legfeljebb azt mondhatjuk, hogy valószínű, hogy azt a kérdéses verset vagy Szatmárhegyről Debreczenbe menekülése közben, vagy röviddel megérkezése után, tehát legkésőbb 17 04 január hónapjában irta, mert 1704 febr. 3-ikától kezdve nem volt többé „exul“, hanem debreczeni pap, aminthogy Losonczra való megválasztását sem tekinti „exilium“-nak (1695), bár Hotykáról szintén kénytelen volt távozni. De meg nehezen is lehet feltételezni, hogy mikor már Debreczenben van biztos papi állásban, keseregjen sorsán, annál kevésbbé, mert ekkor már nem „exul“, aminek a vers címében nevezi magát. Ha aztán ez a részben psychologiai hozzávetés megállja helyét — ami legalább is nagy valószínűség — akkor természetesen 1660 második felében, talán ez év vége felé kell keresni születési dátumát. Utrecht, 1916 október 31. Miklós Ödön. oO@Oo Ismertetésünkben kerültük megjegyzések közlését. A tervezetet alaposan fel kell dolgozni, mert az adósegélyügy a magyarországi református egyháznak ma már létkérdése. Kívánatos volna, hogy legalább egyházkerületünk egyházmegyéi egy egységes véleménnyel járulnának a konvent elé e szabályrendelet megalkotása tárgyában. Evégre rövid idő alatt közölni fogunk lapunkban egy véleményt, amelyhez a szükségletnek vélt, egyházmegyéink sajátos viszonyaihoz alkalmazott pótlásokat hozzá lehetne csatolni, abba be lehetne pótolni. Az őrállóktól különben már most elvárjuk — amiben nincs is kétségünk — hogy vigyázásuk szerető gondja szüntelen való legyen. Jakab Áron. A most folyó világháború hatása a magyar ref. egyház vallásos életére. — A komáromi egyházmegye lelkészegyesületének pályázatán pályadíjjal kitüntetett mű. — IV. Az uzsoki szoros hős védője, Szurmay generális leírja, hogy az orosz túlerővel szemben „Valoszk és Sianki vidékén vitézeink nyolcvan órán keresztül, éjjelnappal harcolva, félméteres fagyos vizben állva, meggémberedve védték árkaikat. Nehéz és emberfeletti feladatunkat csak úgy tudtuk megoldani, hogy a hatalmas túlerővel szemben hadsereg-csoportom minden egyes tagja a kötelességtudásnak lemondásnak és vitézségnek oly tanujelét adta, hogy dicsőséges és küzdelmes múltúnkban is alig találjuk annak párját. De sikeresen megoldottuk ezt a feladatot, meggyőződésem szerint nemcsak azért, mert vitézeink az említett erényekkel voltak és vannak megáldva, hanem belső meggyőződésem szerint azért is, mert Istenbe vetett bizalmunkat soha, egy percre sem veszítettük el és ebben velünk született erkölcsösségünk és vallásosságunk mellett derék katona-papjaink is, valláskülömbség nélkül, az egész hadjárat folyamán — ha kellett, magában a tüzvonalban — elévülhetetlen érdemeket szereztek 1 Mindig istenfélő voltam, de katonáimmal együtt csak a harctéren tanultam meg igazában Isten hatalmát, jóságát, igazságszeretetét becsülni! Megtanultuk valamennyien azt, hogy sokszor, igen sokszor, midőn az emberi erő fogytán van és a mérhetetlen szenvedés szinte csüggedté teszi az egyént, csak a Mindenhatóba vetett hit és bizalom adhatja meg azt az emberfeletti erőt, mely nehéz válságokon átsegíti. Hittünk, bízunk a jó Istenben mindig, aki velünk volt és megsegített! Naponta hálálkodunk érte!“ Ehhez nem kell kommentár! Természetesen kellett és kell, hogy a lelkész állandó összeköttetésben legyen hadbavonult híveivel. Kiszámíthatatlan jó hatást vált ki náluk az a szeretetteljes figyelem, hogy az ő lelkipásztoruk, mint a legtöbben Írják: lelki atyjuk, nem hagyja el
