Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-08-27 / 35. szám
276. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1916. hogy mire azon gondolkodnának, hogyan lettek ők újra templombajárók, oly mélyen éreznék ennek szükségességét, hogy hogy a távolmaradás gondolata még meg sem fordulhatna agyukban. Ez a valami, egyedül biztos eszköz, a bibliának újra bevitele az istenitiszteletbe. Nemcsak a „hétköznapi“, hanem még a vasárnapi istenitiszteletbe is. Semmiképen sem tarthatjuk elégségesnek, bibliaolvasásnak pedig egyáltalán nem nevezhető, amit mi vasárnaponként felolvasunk a Szentírásból. Az az egy-két vers (mert ha már egy kicsit hosszabb az alapige, a hallgatóság únja, türelmetlenkedik; igen, mert elszokott tőle) nagyon kevés arra, hogy a szentírás konzerváló ereje szérumként beoltassék a beteges lélekbe és újra biblikus magyar kálvinisták nevelkedjenek. Oh boldog idők ! Óh, te üldöztetéseknek szomorúan fájdalmas, de mégis áldásos, boldog korszaka ! Akkor tudtak bibliát olvasni és tudtak — imádkozni! Talán a megváltozott korviszonyokban is keresendő a változás oka, de nem kis jelentőséget kell tulajdonítani annak, hogy mi nem vagyunk oly buzgók és serények az istenitisztelet tartásában, s a biblia olvasásában, mint az első kálvinista lelkészek. Avagy gondoljunk csak az első századok istenitiszteletére; a főhelyet a Szentírás olvasása foglalta el. Az olvasás csak a magyarázandó egy-két versre zsugorodott ma össze. Tehát olvassunk az istenitisztelet keretében bibliát. Igaz, hogy az istenitisztelet ideje egy kicsit megnyúlik, de hol van „az megírva, hogy egy fél, vagy maximum háromnegyed, esetleg egy óra hosszáig tarthat. Úgy gondolnám e kérdést megoldhatónak, mint ahogy Kálvin János egyházában van. A textus felvétele előtt olvasnánk fel azzal parallel, vagy hason tárgyú bibliai részletet. így lehetővé válnék, hogy az egész Szentírást megismerhetnék a hívek. A templomban Ízelítőt nyernének a házi bibliaolvasásra. Mert a házi bibliaolvasás ban látnak. Ők a templomot csak a szobrászat, festészet, zene remekműveiért keresik és becsülik, szívesebben látogatják a hangversenyeket, színházakat és képkiállításokat, mert itt a vallás „zavaró“ közbeszólása nélkül adhatják át magukat a művészet emelő hatásának. Wagner Richárdnak idevágó reform-gondolataiban pl. vegyülve vannak művészet, filozófia és vallás egyenesen azzal a célzattal, hogy a művészetet a vallás pótléka gyanánt tüntesse fel, mint amelyben megvan a vallás tulajdonképeni lényege, az Istennel való érintkezés. A keleti és a római kath. egyház a kultusznak ezen művészeti elemei miatt kedves otthona a művészieteknek. A művészet tartalomban és célban is csakugyan nagyon rokon a vallással. Erdélyi János szerint tartalma : az érzékeink által fölfogható, szép alakban elénk állított eszme, célja szerint pedig: „a művészet nem futó örömök és kedvtelések világa, hanem szellemi természetünk kívánalma, az elme legnagyobb szükségeinek meg nem előzheti a templomit, az ennek csak következménye, folyománya. így volt ez régen is, akkor sem maguktól lettek ám az emberek bibliásakká! Csak egy pár példára hadd mutassak. Bűnbánati beszéd-textust akárhányat találhatunk az újszövetségben (Mt 4n, Mk 834, Róm 1122 stb.) Nem volna-e lélekemelő ezzel kapcsolatban felolvasni valamelyik zsoltárt, pl. az 51-iket; ha Jézusban való bizalomról beszélünk a tengeren járási jelenet alapján, nem lehetne-e felolvasni Dávid és Góliáth történetét; a háborús beszédtextusokhoz nagyon szép helyeket találunk az ótestamentum történeti könyveiben. De?! Itt van egy nagy kérdő jellel párosult felkiáltó jel. De ez a lelkésznek ad újabb munkát. Ne sajnálja senki erre fordítani idejét, annyival kevésbbé, mert nemcsak magunkról és a mi hiveinkről van szó, hanem az Isten országáról is. Lassanként ez a munka egész könnyűvé válik, mert mi magunk is oly jártasságra teszünk szert a szentírásban, hogy minden nehézség nélkül felütjük egyszerre a kívánt és megfelelő szentírási helyet. A két textus veszélye ne fenyegessen senkit. Bár egész beszédünk textusokból állhatna! Ha így tudnánk prédikálni, akkor lennénk igazán lelkészek. Legideálisabb az lenne, ha mindnyájan önként jönnénk erre a gondolatra s jó kedvvel végeznénk azt, az apostol utasításának megfelelőleg: „Legeltessétek az Istennek közietek levő nyáját, gondot viselvén arra nem kényszerítésből, hanem örömest; sem nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal“(I. Péter 52). Eltekintve attól, amit hiszünk és vasárnapról-vasárnapra hirdetünk: tudakozzátok az írásokat, mert azokban van a ti örökéletetek, azokból táplálhatjátok léketeket s attól, hogy az ige szenvedéseink leghathatósabb vigasza, a közéletre is nagy hatással van : egyenes, nyílt jellemű, derék, becsületes, munkás emberek nevelkednek fel. Ha valaha gondoltunk arra, hogy ilyenekre kielégítője s feladata nem kevesebb, mint az emberi legfőbb érdekek képviselete“. (Erdélyi János : Aesthetikai előtanulmányok. Sárospatak. 86 1.) Schiller is „az érzékfölöttinek ábrázolását tartja a művészet végcéljának. Ugyanazon a mezőn, a természetfelettin jár és működik tehát mind a vallás, mind a művészet. Szoros viszony van közöttük eredet, lényeg és tartalom tekintetében. (Figyelmet érdemlő komolysággal állapítja meg ezt a viszonyt a kultusz szempontjából Réz László „Vallás és művészet“ c. müve. Rimaszombat, 1909.) Nem csoda, ha az első hatásra gondolva némelyek a vallást helyettesíteni remélik a művészettel (mások, mint pl. a monisták, ugyanezt a pótlékot a tudománytól várják). A természeti vagy művészeti Szép imádása azonban inkább elhódít, mint felemel, inkább kápráztat, mint cselekvésre ösztönöz. Akár magát a hatalmas törvényrendszer szerint működő világegyetemet, akár annak a művészeti hasonmását tekintjük, megmámorosodik, el-
