Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-08-27 / 35. szám
35. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 275. oldal. Nemzeti erőnket a legsúlyosabb politikai belső harcok pusztították, a magyar a magyarban látta legnagyobb ellenségét s ma a magyar nemzet egységesebb, mint valaha. Elhagyatva, rokonok nélkül állottunk. Azok is, akikkel szoros szövetségben vagyunk, csak hibáinkat, fogyatékosságainkat látták s ma ellenségeink is erényeinket hirdetik. Hűtlen szövetségesünk Olaszország, amelynek szabadságáért és egységéért véreink küzdöttek s a magyar nemzet fiai vérünket ontották, minden tisztességet félretéve, ellenségeinkkel szövetkezett s orozva támadt reánk. A hűtlenségért azonban az Úr kegyelme bő kárpótlást nyújtott nekünk a velünk szövetségben álló dicsőséges német nemzetben, amely nemzetet ma már nemcsak a politikai érdek fűzi hozzánk, de a közös küzdelemben kiontott hősi vér testvérünkké tett. A hűtlen szövetséges helyett pedig adott a Mindenható nekünk hű szövetségeseket, jó barátokat, testvéreket a vitéz török és bolgár nemzetekben, akikkel a vérség kapcsolata is összefűz bennünket, akik velünk és érettünk is küzdenek ép úgy, mint ahogy mi harcolunk velők és érettök. Avagy nem Isten különös kegyelme nyilvánul-e meg abban, hogy adatott nekünk olyan férfiú, akinek egyéni kiválóságánál és bölcsességénél csak haza- és fajszeretete s szent vallásunkhoz való ragaszkodása nagyobb, aki nemcsak a magyar kálvinistaságnak, de az osztatlan magyar nemzetnek büszkesége, akit a föld kerekségén lakó minden művelt nép tisztel és bámul, aki ezekben a legnehezebb, vészterhes időkben szilárd kézzel, bölcsességgel, éleslátással kormányozza országunkat. A sok közül kiválasztott ezek a példák megerősítik hitünket, hogy az Isten kegyelme velünk van, hogy az Úr, aki 1000 évet meghaladó idővel vezette ide ezt a nemzetet s annyi veszély között megtartotta, ezúttal sem hagyja el. Megszámlálhatlan sebből vérzünk, de ma is szilárdan állunk s mindinkább közeledünk ahhoz az időhöz, amikor a legnagyobb veszély súlyos napjai véget érnek. (Folyt, köv.) fiwwit Istenitiszteleteink és a Biblia. Majdnem ezzel a címmel, csak a ,hétköznapi“ jelző hozzáadása különbségével, egy figyelemreméltó cikk jelent meg a „Dunántúli Protestáns Lap“ egyik legutóbbi számában. Fülöp nt. úrnak a közleménye alkalmul kínálkozik nekem arra, hogy én is elmondjam e lap hasábjain ez irányú gondolataimat. A bibliának az istenitiszteletben való intenzivebb alkalmazása régóta foglalkoztat. Nemcsak lelkészi pályám megkezdése óta él bennem az a gondolat, hogy az istenitiszteletet vérdusabbá kellene tenni, hisz akkor nagyon fiatal volna, hanem már theologus koromban megfogamzott lelkemben, midőn néha-néha az istenitiszteletekre hétköznap is elvetődtem és fájdalommal tapasztaltam, hogy a templom ürességtől kong. Hogyan lehetne a bajon segíteni ? Kérdeztem és kérdezem ismét. Talán a házakat sorba járjuk és kényszerítsük híveinket a templombajárásra ? A hívek látogatásának egészen más a célja. Ez eredményre nem vezetne. Jézus nem kényszerített senkit, hogy menjen őt hallgatni, sőt tanítványainakazt az utasítást adta, amikor valahol nem bocsátják be őket, rázzák le még a port is lábukról, hogy még ez se juttassa eszükbe, hogy erőszakosan kellett volna újabb tanítványokat szerezni. Hanem valami olyasfélét kellene kigondolni, ami varázserővel hatna, mint Jézus beszéde, az evangélium, ami tudtukon kívül rabokká tenné az embereket, úgyannyira, szédos területekre és ismerjük meg: miről is van szó a vallástalanok körében, hogy aztán gondolkodhassunk a kellő védekezésről. A filozófiai irányokon kívül, amelyek mint rendszerük egyik alkotó részét tárgyalják a vallást, tehát azzal az igénnyel, hogy a lélek minden vallásos szükségletét kielégítsék, vannak olyan természetű szellemi mozgalmak is, amelyek csak szükebb kört ölelnek fel abból a területből, amelyen mozog a vallásos lélek. Ezeket a dolog természete szerint bizonyos egyoldalúság és elfogúltság jellemzi. Egyoldalúak, amennyiben a vallást csak egyetlen vonatkozásban szemlélik, annak vagy misztikus, vagy értelmi, vagy gyakorlati jellegé, látják csupán és éppen ezért a vallás többi vonatkozásaival szemben elfogultak. De rendesen mégis azzal az igénnyel lépnek fel, hogy mindazt kielégítik, ami a lényegre tartozik s épp azért alkalmasak a megtévesztésre. Ezek a vallásos színezetű szellemi mozgalmak a misztika, az értelem és gyakorlati élet csoportjaiba foglalhatók össze. Nézzük egyenként. 1. A misztikus színezetű valláspótlékok a lélek legelrejtettebb működéséből, az érzelemből táplálkoznak Azokat a félig vagy egészen is öntudatlan lelki állapotokat veszik alapúi, amelyek ihlet, elragadtatás, elrejtezés néven ismeretesek, amelyekben tehát elszakadva a mindennapitól, a közönséges környezettől, átadjuk magunkat egy olyan felsőbb világnak, amely szellemi élvezetet nyújtani, sőt egész életünket magasabbra emelni képes. Elsősorban a művészet biztosíthat a lélek számára olyan hatást, amely misztikusságban rokon a vallás hatásával. Kiválóan művész lelkek kísértése ez. Ihletett perceikben érintkeznek a titokzatos Lénnyel, a természeti vagy művészeti Szép állandóan feszűltségi állapotban, ünnepi hangulatban tartja őket s úgy tapasztalják, hogy rájuk nézve az Esztétika képezi mindazt a túlvilági értéket, amit az emberek általában a vallás-
