Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-08-13 / 33. szám
Huszonhetetik évfolyam. 33. szám. Pápa, 1916 augusztus 13. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA. KÖRÉBÓL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József cd felelős szerkesztő címére küldendők, a Belső munkatársak: Borsos István Czeglédy Sándor Pongrácz József. Az előfizetési dijak (egy évre 9 K, félévre 4 50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők Ha valaki én utánam akar jőni .. . Lk 9*5: „Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét minden nap és kövessen engem.“ Jézust először mindenki szívesen követte. A nép tömegekben özönlött lábaihoz. Íme egy nagy próféta ! Talán a várva-várt Messiás. Vájjon ki ne követné Öt ? Az ilyen ember közelében lenni, a nyomában járni mindig nagy nyereség. Személye gazdag Ígéret gyanánt állott mindazok előtt, akik az ő korában és az ő népe között a maguk sorsával nem voltak megelégedve s aki a nyomában járt, csaknem mindenki valami hasznot, vagy előnyt várt tőle. Vájjon ez a hasznon, nyereségen alapuló keresztyénség manapság már teljesen túlhaladott álláspont-é ? Nem volt-é alkalmunk megismerkedni vele éppen a háború kitörésekor? Az a nagy vallásos áradat amely akkor nemzetünk felett tova zúgott, sok olyan embert is magával ragadott aki a maga hitétől, imádságától, templombajárásától valaminő hasznot, előnyt várt. Az egyik többet vagy kevesebbet, mint a másik. Sokan harctérre vouuló kedveseikre gondoltak, s azokra a nagy veszedelmekre, amelyek ott a mi katonáinkra leselkednek. Tekintetüket végig hordozták ellenségeink tömegén s a magyar haza nagy megpróbáltatásán. Maguk előtt látták az óriási harcot és a győzelem nehézségeit. Minden esetre célszerűnek látszott az Istennel szemben való elszakított kötelékeket helyreállítani. A vallásos lelkesedés sokakra nézve nem volt más, mint többé-kevésbbé tudatos és világos számítás, bizonyos haszonra és előnyre irányuló keresztyénség. Jézus a maga idejében hamarosan megtalálta a módját annak, hogy az embereknek az ő követésére vonatkozó eme helytelen felfogását borzasztóan megsemmisítse. Ez az ige: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát és vegye fel az én keresztemet és kövessen engem — hamarosan elhangzott ajakáról és nemcsak a lelkesült tömeget, hanem magát tanítványainak meghitt, szűk körét is a földre szállította a hetedik ég ábrándvilágából. Valóban jól értették-é őt? Valóban ilyest mondott-é? Kételyre azonban semmi okunk sincs. Éppen ez az ige ismétlődik meg újra és újra az ő evangéliumában. Egyetlen szavát sem olvassuk annyiszor, mint ezt, mert éppen ezt akarta, mintegy pőrölylyel, bevésni a lelkiismeretünkbe. S ahol nem olvassuk is világos és félreérthetetlen szavakkal, ez az ige mindenütt átragyog a magát Messiásnak valló Jézusnak rendkívüli viselkedésén. Ő sehol sem használ hatalmi eszközöket. Személyétől az erőszak távol áll. Érdekében sehol sem gyülekeznek össze titokban fegyveres, harcrakész csapatok. Hanem ehelyett mindenütt lemondás, önmegtagadás, szenvedés. Végtére mind világosabban és világosabban ragyog fel pályája végén a kereszt. S a kereszt még nem minden. Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét minden nap és kövessen engem.“ A tanítványoknak is ezt az útat kell választaniuk. Krisztust követni lehetetlenség önmegtagadás és kereszthordozás nélkül. Ez a rég ismert és a mi személyes keresztyén életünkben is — úgy gondolom — átélt és megtapasztalt követelménye az evangéliumnak a hosszadalmas és mind tovább terjedő háború alatt új és sajátságos fényben áll előttünk. Mindannyiónkra s a mi egész keresztyén magyar népünkre nézve is igen üdvös, ha Jézusnak ezt a szavát újból megragadjuk és magunkkal visszük a mai idők minden nyomorúságába, gyötrelmébe és halálos szenvedésébe. Ha aggasztó gond emészt, mert kérésünk az Istennél látszólag nem talál meghallgattatásra, ha idegeink lassanként megőrlődnek a folytonos csalódások között, mikor napról-napra várjuk a közeli békét s az mind messzebb látszik távozni látóhatárunkon, ha azokra a roppant áldozatokra gondolunk, amelyeket a haza szent ügye napról-napra követel tőlünk, mindezeket a nehézségeket benső világunkban csak úgy lehet legyőznünk, ha azon az úton járunk, amelyet számunkra a Jézus jelölt meg, ha állandóan elménkben tartjuk, hogy Jézust, a mi Megváltónkat soha senkinek sem lehet követnie önmegtagadás és kereszthordozás nélkül. De ha mi ezt a krisztusi jelszót éppen most egész komolyságában a szívünkbe véssük, menten sok homály eloszlik, fényre változik, sok kérdés válaszra talál, sok nyugtalanság nyugalommá enyhül. Abban a pillanatban megérezzük, hogy az igazi keresztyén embert soha semmi nehézség sem
