Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-07-16 / 29. szám
226. oldal. ki követ hajít az ég felé, vagy gyenge karjaival hegyet akar ledönteni? Az evangélium olyan ül lovas, melyen szétmorzsolódnak a kalapácsok és bármennyire összeesküdjenek is ellene az emberi szenvedélyek, megmarad és hódít a földnek végső határáig. 3. Mi hát a mi kötelességünk? Mindenekelőtt legyen bizodalmunk az Urban. Mikor látjuk, hogy kiújul a harc és új fel legek tornyosulnak, mikor különösen nehéz időket élünk át, mikor az evangélium nagy támadásoknak van kitéve, ne féljünk. Az, aki az evangéliumot őrzi, mellettünk van és amint mondotta, a pokol hatalmasságai sem rombolhatják azt le. A bizalomhoz buzgóságot vegyünk, szolgáljuk az örökkévalót, kövessük a fiút, harcoljunk érette az igazság lobogója alatt csüggedés nélkül. Maradjunk tiszták a megmérgezett levegőben is. Ne engedjük, hogy tisztátalan miazmák hatoljanak belénk; mikor a babonaság nedves párája elárasztja a világot, a magasból alászálló rózsapir láttassák meg rajtunk, mely szétszórja a ködöt; mikor a hitetlenség szárazsága fog körül minket, menjünk az életet adó, üdvöt hozó forrásokhoz, a mi szerető Atyánk igéjéhez. Chapuis után. V. V. HMMW A szellemi gőg az a bűn, amelynél csaknem semmi remény sincs a megtérésre. (Robertson : A kor. levelekhez írott magyarázatában.) 1916. A reformáció négyszázados évfordulójának megünnepléséről. — Indítvány a tatavidéki ref. lelkészértekezlet 1916 julius 3-án tartott közgyűlésén. — Nagytiszt. Értekezlet! A felsőborsodi múlt évben tartott ref. lelkészértekezletnek, a reformáció 400-ados évfordulója megünneplése tárgyában mai értekezletünkre kitűzött indítványa tárgyalása előtt legyen szabad e tárgyban egy önálló ellenindítványt terjesztenem elő. Melynek jegyzőkönyvbe vezetését kérem, akár elfogadja azt, akár nem fogadja is el azt a m. t. értekezlet. * I. A reformáció legméltóbb 400 éves emlékéül ref. egyházunk tartson zsinatot 1917 október 31-én. Melyen tűzze ki főcélul a reformáció szellemének diadalát! E célból mondja ki törvényileg, hogy ezentúl a lelkészek tanítsák — mind az öt egyházkerületre tartozólag közösen megállapítandó vezér és tankönyvek szerint — a vallást, az elemi iskola mindegyik osztályában, az osztályt vezető tanítókkal végeztetendő énektanítással párhuzamban készített tanterv szerint. Reformátoraink kényelmüket, jólétüket, egészségüket, életüket kockáztatva végezték áldásos munkájukat. Nekünk is önmegtagadással kell felvenni a Krisztus keresztjét ! Ma is csak így követhetjük az Urat; így születhetik újjá az evangyéliomi hitélet, ha az emberi lelkeket maga a gyülekezet lelkipásztora legelteti az életre ébredés kezdetétől fogva, a koporsónál megnyíló mennyei gyönyörűségekre jutásuk idejéig. így tarthatunk versenyt a gyermekek és ifjúság vallásos nevelésére nagy gondot fordító római kér. egyházzal, sőt így rakjuk le új alapját református kér. egyházunk korszerű evangyéliomi épületének, a reformáció új életre keltendő szelleme áldásos tevékenységének. II. A másik, ezzel kapcsolatos legszebb, leghivatottabb DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. TÁRCA. Ábrahám elhivatása. I Móz 1127—12s. Vázlat bibliatanulmányozók számára. Ennek a nagy célnak a megvalósítására Isten odaígéri magát Ábrámnak (3 a). Azonosítja magát Ábrámmal. Ábrám Isten képében járhat az emberek között. Aki vele szemben ellenség, Istennel kerül szembe, — aki vele szemben jóbarát, Istennel kerül áldástadó viszonyba. Milyen nagy és szent lehetőség, hogy Isten így odaköti magát egy-egy ember életéhez! De mihelyt egy ember összeforrott Isten céljaival, természetesen következik, hogy élete ilyen ünnepélyes jelentőséget ölt. („Aki titeket befogad . . .“) Ez az erőforrása Isten szolgáinak: a megbizójukkal való állandó azonosság. Hogy tapasztalhatjuk ezt meg és hogyan értékesíthetjük gyakorlati életünkben? A megvalósítás módjából pedig azt jelöli ki Isten, hogy Ábrahám családja lesz az eszköz. Nem a meglevő rendet forgatja fel Isten Ábrahám által, nem mesterséges revoluciót akar előidézni a világban, mely megváltásra szorul. Szervesen akar belenöveszteni a világba egy új elemet. Létre akar hozni egy új fajt, amelynek életében nemzedékről-nemzedékre megvalósul az Ábrám hitélete s majd így „áldatnak meg minden népek“. Két gondolat domborodik ki ebben. Egyfelől az, hogy Ábrámnak le kellett mondania arról, hogy a maga életében lássa meg a cél megvalósulását. Olyan nagy célra hívta el őt Isten, hogy a késő ivadék idejére kellett kitolni a reménység beteljesedését. Ez teszi olyan naggyá Ábrám alakját, ő évszázadokra előre él. Milyen kicsinyek ehhez képest a mi céljaink! Ritkán tüzünk ki már olyant is, melynek megvalósulását aggkorunkra reméljük ! Isten nagy emberei akartak és tudtak olyasmiért már előre fáradni, küzdeni, amiről tudták, hogy évszázadok múlva valósulhat csak meg.
