Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-05-21 / 21. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1916. 164. oldal. hanem a pályázók is közvetlen információkat nyerhetnének a megpályázott lelkészi állásról. Mert nemcsak a gyülekezetre nézve fordul elő a mostani választási rendszer mellett, hogy „zsákban macskát árul“, hanem igen sokszor a megválasztott lelkészre is, aki csak a választás törvényerőre emelkedése után jön rá, hogy keservesen csalódott vagy a javadalmazás, vagy a földek minémüsége, legtöbbször azonban a lakás tekintetében. Ilyenkor azután azon dilemma elé kerül, hogy vagy lemond, kitéve magát és a gyülekezetei is kellemetlenségeknek, vagy pedig a csalódás tövisével kezdi meg új pályafutását. Többször megtörténik az is, hogy a gyülekezet olyan fiatal káplánhoz ragaszkodik —- mert ismeri és szereti, — aki még nem is választható. A hívek elfogultságukban gondolni sem akarnak arra, hogy a pályázók közül valakit meghallgassanak. Inkább nem választanak. Már most, ha az illető gyülekezetnek — a pályázók megjelenése folytán — alkalma lenne más érdemes embert is megismerni, igen sok esetben könnyebben olvadna az elfogultság jege és nem kellene a pap-kirendelés kínos rendszabályához nyúlni. Minden szempont amellett szól tehát, hogy a választó gyülekezetnek alkalmat kell adni a pályázók megismerésére. Ebben látom én is a mostani sok visszaélés legfőbb remediumát, amely a lelkészválasztás terén minden valószínűség szerint a mostaninál egészségesebb állapotokat teremtene. Eőri Szabó Dezső. 'lasmljÉ látfélj-pdÉljf rohannak elő a virággyermekek rózsaszín, sárga s fehér ruháikban. Tizenkét óra. Anyácskám! Nagyon szeretném most abba hagyni a tanulást. Hiszen egész délelőtt a könyvek mellett ültem! Te azt mondod, hogy még csak tizenkét óra van. Ha te mondod, akkor bizonyosan dél van. De te, úgy-e, soha sem volnál képes elhinni, hogy délután van, mikor még csak tizenkettőre jár? Óh, én nagyon jól el tudom képzelni, hogy a nap már elérte a rizsföld szélét s hogy a halász öreg felesége már szedi a füveket a tó mellett a vacsorájához. Csak be kell hánynom a szememet s látom, hogy a „madar“-fa árnyéka már hosszú s a tó tükre feketén csillog. Ha éjjel el jöhet a tizenkét óra, mért ne jöhetne el az éjjel is, mikor tizenkettőre jár? Ford. C. S.-né. oO@Oo Az elemi iskolai igazgatóság kérdéséhez. Ha jól emlékszem, pár évvel ezelőtt egyik őszi, kerületi gyűlésünk alkalmával, valamely tanügyi kérdés tárgyalásánál egyik kiváló tanítónk, kerületi tanítóképviselő : Arany Bálint vetette fel nyilvánosan az elemi iskolái igazgatóság kérdését. Rámutatott a sérelemre, az erkölcsi hátrányra, mely a felekezeti tanítót éri az által, hogy az igazgatói állás, mint egyetlen lépcsője az elismerésnek, a kitüntetésnek, némi anyagi előnynek s a megérdemelt előbbre léphetésnek is, nincs szabatos körülírással szervezve, életbeléptetve, nem is szólva a címzetes igazgatói kinevezésekről, melyeknek erkölcsi hatása kétségbevonhatatlan; az állami tanítókkal szemben pedig feltétlenül sérelmes hátrányt jelent. A sérelmes helyzet megszüntetését célzó, szépen megindokolt indítvány elhangzott s a váratlan meglepetés elmúltával egy-két kedélyes közbeszólás, néhány könnyed kézlegyintés után mindjárt elintézést is nyert azzal, hogy a napirendről levétetett. A barsi egyházmegye azonban, bizonyára az ottani tanítótestület kezdeményezéséből, ezt a fontos kérdést nem hagyta elintézetlenül maradni, hanem — mint múlt őszi kerületi gyűlésünk jegyzőkönyvének 100-ik pontja tanúsítja — indítványt terjesztett be a kerületi közgyűlésre, mely ezúttal már nem zárkózott el a jogoséit kívánság elől, hanem megbízta a kerületi tanügyi bizottságot szabályrendelet tervezet készítésével, egyúttal tudomásul vette, hogy e tervezet elkészítésével Végh István kér. képviselő és tanügyi biz. tag már meg is bizatott, kinek munkálata az egyházmegyék véleményének meghallgatásával a legközelebb tartandó kerületi közgyűlésen fog majd tárgyaltatni. A munkálat kerületünk hivatalos lapjának május 7-iki számában már meg is jelent s részemről ezúttal erre a tervezetre kívánok néhány megjegyzést tenni. A munkálatot, mely egy tényleg létező sérelem megszüntetését célozza, a legőszintébb rokonszenvvel üdvözlöm s általánosságban elfogadhatónak is találom, mert Rendtartásunk idevonatkozó szakaszának szemelőtt tartásával és e mellett bizonyára az állami igazgatói intézmény szabályzatának a figyelembevételével is készült; ámde néhány pontjához módosításokat is ajánlok. Az 5. §-ban a helyettesítést nem kizárólag a legidősebb tanítóra, hanem — ha van ott — a kinevezett, vagyis tiszteletbeli igazgatóra kívánnám ruházni. A 7. §-ban (tévesen 6.) kihagyandó lenne, hogy az igazgató tanácskozási joggal bír, mert egyházi törvényeink szerint a rendesen kántortanitö igazgató hivatalból tag, tehát szavazati joga is van. S a tanügy nem személyes ügy! A 23. §-ban (22-ik) a mulasztó tanító bejelentését első sorban az iskolaszéki elnöknél és csak ismétlődés esetében az esperesnél látnám szükségesnek eszközölni. A 27. §-ban (26-ik) az évvégi jelentés az iskola'
