Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1916-05-07 / 19. szám

Huszonhetetik évfolyam. 19. szám. Pápa, 1916 május 7. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA. KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József □ felelős szerkesztő címére küldendők, a Belső munkatársak: Borsos István Czeglédy Sándor Pongrácz József. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4'50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. A két fiú. Máté 2138—31. Ha nem az evangéliumban olvasnánk e kis törté­netet, melyet, mint szent tárgyat ott tisztelettel koszo­rúzunk, egyszerűen merésznek, lehetetlennek tartaná az ember. Vigyük át való, aktuális életünkbe, mint ahogy Jézus onnan merítette és tüstént megértjük, hogy Jézust mint szociális gonosztevőt bélyegezték meg. Bizonyosak vagyunk-e abban, hogy sokan azok közűi, akik nevének és ügyének címzetes védői közé sorakoznak, nem lesznek-e a legelső számkivetettek sorában ? A két fiú története összeütközik vallásos megszokottságukkal, konzervatív szellemükkel, erkölcsi érzékükkel, delikát Ízlésükkel. Gondoljuk csak el, kik­nek beszél Jézus s kikhez szól e példában ! A rend fenntartóinak, a hagyomány representánsainak, a sza­bályszerű magaviseletét tanúsítóknak, az istenitisztele­tet látogatóknak, a doktrinális épség őreinek. S kik után helyezi őket? Alig meri kimondani az ember, a vámszedők, e hazátlan és sóvár emberek után, kik meggazdagodnak a szegény nép és a jó honpolgárok bőrén; azok után, kiknek nevet sem ad a magát tisz­telő társadalom, azok után a nők után, kikről Simon — közülök egyről szólva — így nyilatkozott: ha ez 3 Jézus próféta, tudja, hogy ki és mi ő. Tűrhető álla­pot ez ? A becsületesség, a készség semmi ? És vájjon, mert egy szegény leány sírva Jézus lábaihoz veti magát (tegyük fel, őszinte könnyeket ont) elvesztett boldogsága, helyrehozhatatlan s tönkretett élete miatt, mert egy vámszedő megnyitja házát az „állítólagos“ reformátor előtt, ki valami csekélységet megvalósít abból, mit mástól lopott, kell-e ezért exstaziálni, rajon­­gani s lerombolni minden korlátot? És ha valaki valóban jót akar cselekedni, nem az-e a legelső feltétel, hogy részt vegyen a gazdasági versenyben, hogy er­kölcsi támogatásban segítse a helyesen gondolkodó és világosan látó embereket? Ilyenek a köztudatban élő, általánosan elfogadott eszmék, melyek közt bom­baként robbant szét Jézus szava: „A vámszedők és a parázna nők megelőznek titeket az Isten országában“. Nyilván való, Jézus erre gondolt, hogy az első szabály ez kell, hogy legyen: semmi áron sem alkudni meg azokkal, kik kedvező körülmények közt védel­mezik és fenntartják a zsinagógákat, vagy az egyhá­zakat. Egy napon aggódó tanítványai hozzájönnek s megkérdezik őt: „Tudod-e, hogy a farizeusok e beszé­deket hallván, megbotránkoznak“. A farizeusok meg­­botránkoztatása volt a legnagyobb veszedelem a félénk tanítványok szemében. Azonban Jézus, ki benső fáj­dalommal sóhajtotta: „Aki megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik énbennem hisznek, jobb annak, hogy malomkövet kössenek a nyakára és a tenger mélyébe vessék“, nem félt a farizeusokkal nyíltan szembeszállni: „Hagyjátok őket — szólt tanítványai­hoz — vakoknak vak vezetői ők“. Előtte a legfonto­sabb feladat volt: szétzúzni ezt a bűnös szolidaritást, kivenni ily vezérek vezetése alól az engedelmes áldo­zatokat, kiket magukkal akarnak ragadni a tátongó mélységbe. Igaz, hogy vannak esetek arra, hogy a jónak leg­nagyobb akadálya az organizált jó, a szellemi vallás­nak legrettenetesebb ellenfele a vallásos intézmény. Ezért újúl meg minden szükséges időben a keresztyén öntudat forradalma. Minden reformáció után megköve­­sedés és reakció jön. Nagy fáradsággal, végtelen szen­vedések árán az ember járhatóvá teszi az utat; s íme az utódok új akadályok építésén fáradoznak. Jézus egyházában Jézus gondolata, mit a legvilágosabban, a legszabatosabban fejezett ki, minden percben lábbal tapostatik. A mester által felállított hierarchia, az aláza­tosság és szolgálat fennsőbbségének helyét, a gazdag­ság és erő hierarchiája foglalja el. Jézus nyilatkozatát: nem a foglalkozás a fontos, hanem az engedelmesség, a cselekvés (Mt. 721.) egy más normával helyettesítik: a lényeg a foglalkozáshoz való alkalmazkodásban áll. Engedelmeskedni annyi, mint igent mondani, ami erő­sül és szilárdul azok erőszakos, szenvedélyes s néha meggyalázó elítélése folytán, kiket nemet mondással vádolnak. így kielégítést nyer az öntudat. Részesült-e dicséretben az a fiú, ki nemet mondott? Ellenkezőleg ; mily sebet ütött az atya szívén nemtelen, háládatlan magaviseleté. Vigyázzunk tehát! Nem az evangélium Istene az, „ki — mint Renan mondotta egy akadémiai tag székfoglalójakor — gyengéd a bűn­nel szemben, mely nemes fellángolásból, vagy a szere­tetnek iránytévesztéséből fakad“. Mennyire távol van

Next

/
Oldalképek
Tartalom