Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1915-12-05 / 49. szám

49. szám. el árulta a Jézust. A szerződést is megkötötte az áru­lásra. De azért kérdezte ő is : „Én vagyok-é az Uram ?“ Ó mily hazug volt ajkán a képmutatás! Ám a szent vacsora bizalmas szeretetével, az atyai ház édességével kinos gondolkodásba ejté a lelkét. Amit elvégzett már a szivében, megtegye-é hát külsőképen is ? A Mester szól: „Amit akarsz cselekedni, hamar cselekedjed!“ A képmutatásnak útján meg-megállít, gondolkodóba ejt egy-egy óra, melyet, tán akaratlanul is, a Krisztus­sal töltünk. Lelkünk ilyenkor hazajött. Az otthonnak, az atyai háznak csöndje borul föléje. Milyen jól érzi magát benne! Azt hitte mindig, hogy az atyai ház nem elégíti ki őt többé. S most veszi észre, hogy igazán csak itt érzi jól magát. Azt hitte, hogy az érzéki szép az egyedüli szép. Most látja, hogy sokkal szebb a tiszta szív. Azt hitte, hogy csak a Mammon fia gazdag. Most látja, hogy azok gazdagok csak, akik az Isten országát és annak igazságát keresik. Azt hitte, hogy csak a világ izgató' szenvedélyei adnak önfeledt elmerülésben orvosságot a gondoktól elgyötört szívnek s most látja, hogy igazi öröm az az öröm, igazi bol­dogság az a boldogság csak, amit másoknak okozunk. Ó Krisztus csendes, tiszta társasága ! lm, ott a szor­galmas Márta, a figyelmes Mária, betegek, akiket meggyógyított, éhezők, akiket megelégítctt, sírók, akiket megvigasztalt, alázatosok, akiket fölmagasztalt, igaz­ságért küzdők, akiket fölbátorított, ott a tanítványok csoportja. Ó milyen más társaság ez, mint azoké, kik csak a testüket öltöztetik szépen, de a lelkűk züllött! Ám van köztük egy áruló! Te félve kérdezed : „Én vagyok-é Uram?“ E társaságban Krisztus a szóvivő. Szava szól: „Ti vagytok a földnek savai.“ A lélek felel : „Én vagyok-é az, Uram?“ Van-é hát egyetlen lélek, kinek világos­ságul szolgáltam, ha ráborult a szenvedés éjszakája ? A Krisztus szól: „Valaki egyet megront e paran­csolatok közül . . .“ Ó jaj! Uram, szünetlenül rontja a te szolgád. A Krisztus szól: „Ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképen nem mehettek bé a mennyeknek országába“. Én vagyok-é az, Uram ? az Írástudó, aki a Mózes széké­ben ül, akinek minden parancsolata méltó a megtar­tásra, mert a te parancsolatodat veszi, Uram, az aja­kára, de cselekedetei szerint nem szabad cselekedni ? Mert nehéz és elhordozhatatlan terhet kötöz egybe és az emberek vállaira veti, de ő — az újjával sem akarja illetni. A Krisztus szól: Már a régieknek megmondatott: „Ne ölj 1 Én pedig azt mondom néktek: mindaz, aki haragszik az ő attyafiára oknélkül, méltó az Ítéletre.“ Én vagyok-é az, Uram ? Ó bizonnyal én vagyok, aki nem hetvenhétszer, de hétszer sem, sőt egyszer sem bocsátottam meg, hanem a haragért bosszúval fizettem. Én vagyok! Én vagyok! A Krisztus szól: „Megmondatott: Ne paráználkodjál! Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra 391. oldal. tekint gonosz kívánság okáért, immár paráználkodott azzal az ő szivében.“ Én vagyok-é az, Uram? Aki nem vájta ki a jobb szemét, holott annyiszor megbotrán­koztatta ? A Krisztus szól: „Ne álljatok ellene a gonosznak“. Én pedig szemért szemet, fogért fogat követeltem. A Krisztus szól: „Szeressétek ellenségeiteket“. És én átkoztam átkozóimat, gyűlöltem gyűlölőimet, hábor­gattam kergetőimet. Olyan voltam, mint a vámszedők“. A Krisztus szól: „Ne gyűjtsetek kincseket a földön“. És én Istennek országát s az ő igazságát sohase kerestem, szivem vágyával földi kincsbe kapaszkodtam, Isten helyett Mammont szolgáltam. A Krisztus szól: „Ne aggodalmaskodjatok a holnap felől“. És én egyebet se tettem, csak szüntelen aggo­dalmaskodtam. A Krisztus szól: „Ne ítéljetek". Pedig én, bár ge­renda voit a szememben, atyámfia szemében szoktam szálkát nézegetni. A Krisztus szól: „Ha ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kérnek tőle“. Én vagyok az ? Hát amikor bajom volt, magamnak, vagy családomnak, hitemnek, vagy hazámnak, mertem én azt hinni, hogy megadja a szükségeset a mennyei Atya, ha kérem tőle? A Krisztus szól: „Álmenvén, prédikáljatok mondván: „Elközelített a mennyeknek országa!“ Nekem szólt? Hát hittem én valaha, hogy elközelített ? Megérezte gyönyörűségét a szivem ? Siettem miatta újongó öröm­mel, hogy keblemre Öleljem a beteget, a bűntől poklo­­sat, hogy ördögöt, szép életeket elpusztító bűnre csalogatókat, gazd ördögöket elűzzek, halottakat támasz­szak ? A Krisztus szól: „Ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik, hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet el­veszítheti a gyehennában“. Én vagyok-é ez a bátor, Uram ? Én, Uram, az vagyok, aki a husvétról hallot­tam is, tanultam is, de komolyan sohase vettem, életem melegítő, világító napjává, menyországos elvévé sohase tettem, és csak botorkáltam, árnyéktól resz­kettem, koporsónál pogánymódra sírtam, semmit sem mertem és sírba rogytam, semmivé lettem mint az állat. Imé a Krisztusnélküli ember! Tanítvány, ki azon az éjszakán megbotránkozik. Péter, ki Urához tartozását megtagadja. Judás, ki harminc pénzért Krisztust árul. III. Keresztyén Gyülekezet! Judás is megkérdezte a szent vacsoránál: „Én vágyók-én az, Uram ?“ És mig a a tanítványok lelke megborzadt a gondolatra, hogy Krisztust és megváltó ügyét elárulják, ő nem ismerte el, a szent vacsora bizalmas együttléte sem ismertette el vele ezt az ügyet, ezt a Krisztust megváltónak és árulójává lön. Akkor ismerte csak el, amikor a meg­történtet meg nem történtté már nem tehette. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

Next

/
Oldalképek
Tartalom