Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-10-31 / 44. szám
350. oldal. DUNÁNTÚLI ÉROTESTÁNS LAP. 1915. amely még mindig növekszik, kesergő lelkünket éles fájdalommal járja át az a gondolat, hogy hátha csakugyan valósággá vált Lucifer gőgös önteltséggel teljes' nyilatkozata, midőn így szólt az Úrhoz: „Egy talpalatnyi föld elég nekem, Hol a tagadás lábát megveti, Világodat meg fogja dönteni.“ Hát tényleg megdőlt volna ez a világ!? Az nem, csak a saját erejével és bölcsességével munkálkodó ember világa rendült meg. A kérdés most már csak az : a sok mindent megpróbált és sok csodás dolgot véghez vitt, de mindezeknek hiábavalóságáról meggyőződött ember ezen nagy világkatasztrófa után tud-e így szólni Ádámnak: „Uram, legyőztél — im porban vagyok, Nélküled, Ellened hiába vivők: Emelj vagy sújts, kitárom kebelem.“ De, hogy az ember csakugyan meggyőződjék arról, hogy a világnak eddigi folyása, bármilyen szép eredményeket tud is felmutatni, nem egyezik meg az isteni törvény rendelkezésével s hogy a gyűlölködő, szeretet nélkül való élet, mely egyesek és nemzetek között volt, csak ilyen eredményeket ér el, mint ez a most folyó háború; hogy — mondom — mindezeknek a megismerésére eljusson az emberiség, szükséges, hogy az egyházak nem csak hirdetői, hanem megtartói is legyenek az isteni törvény parancsának. Mert bizony a szeretetlenségben, gyűlölködésben s a másikat szinte megsemmisíteni akaró küzdelemben nem egyszer mutatott klasszikus példát az egyház a világnak. Pedig az életnek meg kell változni, mert ha még most sem borzad meg az emberiség attól a pusztítástól, rombolástól, amelyet olyan területeken végez, ahol a tönkre tett értékeket pótolni nem tudja, midőn azt veszi el, amit nem adhat, akkor bizony szomorú jövő vár az emberiségre! Ezen háború után annak a békének kell eljönni, amely nem a fegyverekre, hanem a békés megértés lelkére támaszkodik. Ezt a jövőt kell előkészíteni az egyházaknak, de nem csak szóval, hanem cselekedettel is. Mindig bántóan és nyugtalanítólag hatott reám az a körülmény, hogy minő tátongó ür választja el a Krisztus által hirdetett élettől a való életet! Rohan az élet árja sokszor fékevesztetten s mi tehetetlenül állunk a parton jajveszékelve, vagy pedig magunk is belevetjük magunkat a hullámok közé; de a mentés munkájának gyakorlati részéből mintha nem vennénk ki úgy a részünket, mint kellene, pedig Kálvin azt mondja: „Csak az az igaz, amely tettekben nyilatkozik meg“. Az elmélet és a gyakorlat között van igen nagy különbség, pedig minden, a földön levő intézmény arra törekszik, hogy minél jobban megvalósítsa a gyakorlat az elméletet. És ha nézzük a földi dolgok fejlődését, azt látjuk, csodálatos eredményt értek el az elméletnek a gyakorlatba való átvitelénél. Az alig 20 éves bányaüzemnél, ahol 8 éve munkálkodunk, nagyszerű példákat láthatunk erre vonatkozólag. Mindig csodálkozással néztem azt az óriási fejlődést, amelyet feltár az egyik bányában két egymásmellé állított szivattyú: az egyik az u. n. triplex szivattyú hatalmas, óriási méretű alkatrészeivel, fülsiketítő zajjal végzi munkáját s mellette alig észrevehetően, kellemes, szinte zenei hangot adó zümmögéssel működik a másik, az u. n. centrifugai szivattyú nagyobb teljesítő képességgel mint az előbbi. S alig nehány év telt el addig, mig azt a tökéletesebben működő alkotmányt előállították 1 De a sok munka és próbálkozás megtermetté gyümölcsét. Nekünk is jobban rá kellene vetni magunkat a próbálgatás, a javítás munkájára, az élet igazi alakjának a mindennapi életbe való bevitelére, mert én azt hiszem, igen sok lelkészt szorongat az a gondolat, amelyet Kálvin így fejezett ki: „Bármit gondolnak is mások, mi nem hisszük, hogy kötelességeink oly szűk határon végződnének, hogy elmondván prédikációnkat, ölhetett kezekkel tétlenségnek adhatnánk magunkat. Nekünk közvetlenül, élénken kell azokra ügyelnünk, akiket számon fognak kérni tőlünk. Ez a gondolat mindig foglalkoztatott bennünket, különösen midőn Úrvacsorát osztottunk ; mert a méltatlanok lelkitáplálék helyett az Úr haragját vonták magukra“. Tehát közvetlenül és élénken kell azokra ügyelni, akik ránk bízattak. Hogy ezen követelménynek megfeleljünk és pedig minél jobban megfelelhessünk, sokkal nagyobb részt kell juttatni annak a munkának, amely a hirdetett elvek gyakorlati megvalósítását célozza. Azért hát az igehirdetés központi és minden más munkának alapját képező ténykedésünk mellett fordítsuk figyelmünket a gyakorlati keresztyénségre vagy másképpen szólva, legyen az egyháznak hétköznapi munkája is. Jól tudom és érzem, minő nehézségek állanak előttünk; látom azt a gigászi küzdelmet, melyet Kálvin folytatott, midőn a hirdetett igazság gyakorlati megvalósítására fordította erejét; de nem szabad a nehézségek elől visszariadni, meg kell próbálkozni s ha egyszerre nem sikerül is, mindig azzal a reménnyel kell keresni a megoldást, hogy végre mégis elérjük az óhajtott célt. (Folyt, köv.) VÁRADY LAJOS. A NŐK HELYZETE RÓMÁBAN A KERESZTYÉNSÉG ELSŐ SZÁZADA ALATT. NÖEQYLETI GYŰLÉSEN FELOLVASTA: BORSOS ISTVÁN. a valaki azt gondolja, hogy nagyon unalmas lesz ez a történet, mert nagyon régi, ebben a föltevésében könnyen csalódhatik. Mert hát a régi nem mindig unalmas, sőt néha éppen olyan, mintha csak ma történt volna. Hiszen régen megmondta mar egy hires zsidó bölcs, hogy nincsen semmi új a nap alatt. S ha ezt a nagy mondást nem fogadhatjuk is el szószerinti értelmében, azt el kell ismernünk, hogy az emberiség történetének nagy folyamatában sokszor ismétlődnek ugyanazok a lH
