Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-09-12 / 37. szám
37. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 295. oldal. KÖNYVISMERTETÉS □Oa A VÉR S EGYÉB TÖRTÉNETEK. IRTA: VÉRTESY GYULA. (Folytatás és vége.) llításaim igazolására több novelláját ismertetni I fogom. Érdemét nem annyira tárgyainak változatosságában találjuk, mint alakjainak találó megrajzolásában; alakjait ritkán árasztja el a rózsaszínnek kellemesen tompító, tapadó meleg színével, többnyire a bántó sárga színek élesen határoló világításával rajzol. Hősei boldogtalanságának, bukásának, elzüllésének okát, igen helyesen, inkább keresi az egyénben, mint a társadalomban. Hőseinek egy része az iró világból kerül ki, de nem abból a fenhéjázó, a maga, eszthetikai érték nélküli termékeit nagy garral, erőszakos, követelő hangon hirdető s a mindent lekicsinylő genreü Írókból, hanem a szerény, de azért önérzetes Írókból, akik műveik értékével óhajtanak sikert aratni. Hőseinek másik része megalkuszik a körülményekkel. Révben s egyik kiválóan sikerült novellája Ut a hegyre világosan igazolják ezt az állítást; a Révben főhőse gyáván megfut a küzdelmek elől, nem törekszik azokra a messzelátó bérctetőkre, arra a magasságra, ahova hívja az örökifjú heilbronni Katica leeresztett hamvas hajfonatokkal, tiszta, bársonynézésü szűz szemekkel; az iró céljának megfelelőleg a lelki állatopotok rajza mindenütt találó, de csak a nem igazi tehetségre vonatkozólag, mert hisz erős akarat, az igazi tehetség hivatalnoki pályán is — különösen a bíróin — zavartalanul áldozhat a Múzsának, igazolják ezt egy Szász Károly, egy Kozma Andor, egy Kis József; kevés olyan költőnk van, aki csak költő volt, mert ebből magával a mai nap sem lehet igen megélni. Ut a hegyre novellában a lélektani fejlesztés mindvégig megokolt; a befejezése pompás, biztos kézzel tartja vissza hőseit a nevetségestől; nagyon találóan érezteti mindkét hősében, hogy egy mély szenvedelem, amelynek tudatára jutunk, legyen az a szabadság, a haza szeretete, vagy valamely eszme, vagy a nő szerelme miként fejti ki önbizalmunkat, miként acélozza elszánásunkat; ilyen szenvedelem nevelte naggyá Péter Istvánt. Többször bántólag ható pesszimizmussal rajzol, igy Egy becsületes leányról szóló novellájában. Egy fiatal leány szív, különösen Magdáé, aki csupa szív, csupa érzés nem lehet annyira pesszimista, mily keserű szavak vannak a 303. lapon, az élet tavaszán mikor minden sugárban fürdik, hisz remél, szeret, ily keserű hangokra nem lehet fakadni; logikai következtetése forma tekintetében kifogástalan, a főtétel a szív elkeseredettsége, de e tételt Magdára atkalmazva gyengíti, aminek Magdát nevezi: csupa szív, csupa érzés, mert lélektanilag nem állhat meg egy csupa szívről, azaz szeretetről, amely mindenre kész; hisz az ember élete örökös remélés; a novella lehangol, nem vigasztal, sivárságával inkább elriaszt a jövőtől, mint bizalomtól áthatott küzdelemre bír. A férfi rajzában ismét a megalkuvás, a meghátrálás emberével találkozunk; az ébredő szerelem nem boldogtalannak, gyávának érzi magát, hanem ellenkezőleg, hiszi, hogy minden akadályt leküzdhet, együtt érzi Reviczkyvel „csüggedni bárgyuság, excelsior, a küzdelem gyönyör!“ Egy Arany Jánosnak — hogy többet ne említsek — a jegyzőlak X lábú föstetlen asztala s a száraz akták mellett is megtelt lelke „a bájos melódiákkal“ s megszületett egyik legkiválóbb büszkeségünk „Toldi“; az igazi tehetség sohasem lesz „állatemberré, nála a köny, a kin, a vér, az átok“. Hallelujává változik, s miként Plató még a borsón is szépet álmodik; a jó hivatalnok áldás arra a körre, amelyben munkálkodik s a hivatal nem teszi állatemberré az igazi tehetséget: élő bizonyíték szerzőnk, aki a „borsón“ álmodta sok szép novelláját sokak gyönyörködtetésére s okulására. Az Apród éles világításba állítja a léha, üres lelkű asszonyt, aki unalmában udvarlójává teszi a szegény poétát, mert hizeleg hiúságának, hogy Berczellynek olyan neve van, akire büszke lehet, de midőn e szegény ördög romantikus hajlamának, ideális felfogásának megfelelőleg nem szeretője, hanem férje akar lenni a nőnek, kiutasítja, a kiutasítás után a hiú, üres, léha női léleknek természetrajza mily csattanósan jelenik meg Vértesy pár nagyon találó sorában. A Mária kép rajz az üresfejü, üreslelkü egyének találó rajza, de érezhető a rajzon Vértesynek keserűsége, amellyel az ilyen társadalmi parazitákat pőrére vetkőzteti elrettentő például; a 152. lap első bekezdésében erősen bevilágít az emberi lélek salakjába, de bizonyos pesszimisztikus Ízzel — kivétel nélkül — édes mindnyájunkról állítva axiómáját; az egészen kesernyés iz ömlik el, sötét színekkel festi a lelki állapotokat, a kellemetlen szituációkat, de úgy látszik, erős célzattal az üreslelküekre, akik a csapásban vissza — meghunnyászkodva — a gyermekkori édes hithez, de a csapás elmúltával bántó cinizmus tör ki belőlük. Az életből ellesett s éles megfigyelő tehetséggel, jellemzetesen rajzolt alakok: az öregedő legények — s nem egyszerűen öregedő férfiak —, akik elé tükröt tart a Prolongálásban, de mig a tükör híven veri vissza a testet, Vértesy minden kis lelki mozzanatot, minden árnyalatot megfigyelő éles látással erős világításba helyezi az üres lélek céltalan ostobaságait, önámító diadalait, de bevilágít a női lélek rejtekeibe is, midőn Etuka teljes, kíméletlen valósággal tárja föl a férfi lelki életét s jövőjét. A nőkről általában mondottak azt hiszem csak az üres fejű, elbizakodott hiúban születtek, a valóságnak nem felelnek meg. Upmann mellett találó rajz; a beleszövődő leírások, helyzetrajzok szépen világítják meg szinességükkel a főhős lelki életének sivárságát az ellentét szépsége alapján.
