Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-08-22 / 34. szám
270. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1915. senki se uzsoráskodjék közöttetek atyjafiaival szemben; most, éppen most senki se legyen, aki csak a nyereséget számolgassa; de versenyezzetek a jótételben; a haza oltárára való áldozathozatalban. Senki se vonogassa, magát semmiféle közszolgálattól. Szálljon magába mindenki és tartsa nagy szerencsének, hogy e nagy veszély idején nem ő kér, hanem tőle kérnek; nem neki adnak, hanem ő ad másoknak. Mert bizony-bizony: „jobb adni, mint venni“. A kegyelmes Isten juttasson el bennünket arra a lelki állapotra, amelyben így sóhajthatunk Nehemiással: „Emlékezzél meg rólam, én Istenem, javamra, mindarról, amit én e néppel (az én magyar véreimmel) cselekedtem !“ — Ámen. Pápa, 1915 augusztus 1. KIS JÓZSEF. EGY KIS HOZZÁSZÓLÁS. agy figyelemmel és érdeklődéssel olvastam „Öreg Rektorinak a Dunántúli Prot. Lap 26. szamában „Népiskolai tankönyveink“ c. alatti bírálatát. Elfogulatlanul bírál; ellenkezővel senki sem vádolhatja. Kiemeli minden tankönyvnek jó és rósz oldalát. Nem vagyok tanító, de tankönyveinket meglehetősen ismerem, nem csak olvasás alapján, hanem — gyakorlati értéküket, hasznukat illetőleg — tapasztalásból is. Öreg Rektor bírálatát nagyobb részt aláírom. Általános hiba, hogy tankönyveink terjengősek, nem számolnak az osztatlan falusi iskolák idejével, szóval „többet mutatnak az elméletben, mint amennyit gyakorlatban érnek“. Ezen azonban lehet segíteni egy kis jó akarattal és nem kell mindjárt félre dobni és újat bevezetni. Mit is mondott Öreg Rektor a beszéd és ért. gyak. Vezérkönyvéről ? „Bő anyagával módot ád arra, hogy belőle ki-ki válasszon az iskola igénye szerint, maradjon, vagy terjeszkedjen abban a körben, amelyet kijelölt“. No hát ezt alkalmazzuk a többi bőtartalmu könyvnél is és megcsináltuk magunk a revíziót. Volt alkalmam többször végezni a rövidítés nehéz munkáját, amely nehézség nem a kikerekítésben, vagy aláhúzásban áll, hanem az értelmi összefüggés kihozásában. Hogy a fontosabb részek ki nem hagyhatók, az csak természetes. Végeztem ezt többször, hogy tanítóimnak segítségére legyek, akik is azzal vigasz□--------L N| . -PI talták magukat — nagyon helyesen —, hogy csak egyszer kell ezt elvégezni! De erre is csak az osztatlan iskoláknál van szükség (főképpen a Szeghalmi történetnél), de az osztottnál nincs. Hogy ismét új tankönyvek adassanak ki, — ettől az Isten őrizzen! Inkább azt is visszaadnók, amit újabban kaptunk kérés nélkül: a népiskolai énektanítás vezérkönyvét. Ugyan mire volt ez jó? Azt hiszem, minden iskolában csak a por lepi, mert egy tanító véleménye szerint, aki ehhez a vezérkönyvhöz ért, annak nincs szüksége rá; aki pedig ebből akar magának énekismeretet szerezni és az így szerzett ismereteit a gyermekkel közölni, annak kár volt a tanítói pályára jönni. Ha legalább ingyen kaptuk volna! Ismét változtatni a tankönyveket, — újra átdolgozni, új kiadást vezetni be — Apage Satanas! Elég volt az utóbbi évek keserűségeit lenyelni a sok, folyton változó tankönyvek drágasága miatt s hallani ilyeneket: „a múlt évben vettem a bátyjának s az öccsének ugyanabban az osztályban már nem jó?“ Az én tanítóm azután úgy oldották meg a kérdést, hogy ahol lehetett és kellett, elnézéssel voltak. Bizony megtörtént, hogy egy-egy osztályban kétféle tankönyvet használtak. Ám ez a gyermek tudásának nem szolgált hátrányára (hisz mind a két tankönyv ugyanazt tárgyalta, csak más „szóformába“ öntve), legfeljebb a tanítóknak volt nehezebb, de ők is azt tartották „Légyen te kő falaidban, csendesség és jó békesség“. És lön. Fokozatosan bejöttek az egyforma tankönyvek. S most újra változtassuk ? Nem. Maradjanak egyelőre a régi tankönyvek, amelyek még nem is olyan régiek a használatban. Bő az anyaguk? Ki-ki válasszon az iskola igénye szerint a bő anyagból. Aztán ne feledjük, amit Öreg Rektor dicséretképen említ egyik-másik tankönyvnél, j,Hazafias hevület, kiválóan református szellem hatja át“. „Oly hazafias melegség, oly református egyházias érzés hatja át, mely szinte hevületté lendül“. Általánosíthatom ugyebár ezt a dicséretet? Ez a — régebbi tankönyveinkben annyira hiányzott belső érték, bizony megbocsáthatóvá teszi azt a külső hibát, amelyet könnyen kiküszöbölhetünk. Vájjon abban az „igazán pompás alkotásban“ meg van-e az a református, egyházias érzés, mely a részben kifogásolt kerületi kiadványokban feltalálható ? És vájjon azt az „igazán pompás alkotást“ minden bíráló olyannak találná-e ? Lehet, de nem bizonyos. Több szem, többet lát. Újra hangoztatom, hogy én sem tartom kerületi Pl RÉGNER PÁL DÍSZ FESTŐ PÁPA. |3| (Nov* TEMPLOMOK FESTÉSÉRŐL SZÁMOS ELISMERŐ LEVÉL I — TÖBB KIÁLLÍTÁSON W/J KITÜNTETVE! — TÖBB PÁPAI ÉS VIDÉKI TEMPLOM RESTAURÁTORA! — EL//// VÁLLAL SZOBÁK, TERMEK MŰVÉSZI FESTÉSÉT! — ALAPÍTTATOTT 1871-BEN. MTI JOJ/ — CÍM- ÉS BETÜFESTÉSZET! — MODERN KIVITELI — SZOLID ÁRAK!--________ -- -________LírsL
