Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-07-25 / 30. szám
Huszonhatodik évfolyam. 30. szám. Pápa, 1915 julius 25. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS UP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik mindeD vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4-50 K),hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. VALLÁSOS ÉS HASZNOS IRATOK TERJESZTÉSE.*- MALLER LÁSZLÓNAK LAPUNK MÁS HELYÉN ISMERTETETT PÁLYAMUNKÁJÁBÓL. -i tudná összeszedni és elsorolni a gombamódra terjedő ponyvairodalomi röpiratokat, melyek olvasása igen soknak volt már az l első lökés az erkölcsös, vallásos és igaz élet elhagyásához. Társadalmunk — mondhatjuk, minden rétege el van árasztva, részben erkölcstelen, részben egész hamis alapon álló olvasmányokkal, képekkel és iratokkal. Hogy mily óriási ezeknek romboló munkája, hogy mily közkedveltségnek örvendenek tartalmuknál fogja, semmi sem mutatja jobban, mint az, hogy igen sok ezer forog a nép között, sőt ezért pénzt is adnak szívesen, holott népünk könyvért nem igen szeret áldozni. Akkor szeret venni, ha 20 f.-ért egész csomót kap a vásáros kiabálóktól. Mi sem természetesebb, erre is érvényes a jó magyar közmondás: „Olcsó húsnak híg a leve“. Nézzük meg a szocialisták munkáját e téren. Figyeljük meg a katholicizmus erőfeszítő, minden alkalmat megragadó iratterjesztését. A „Sz.-István-Társulat“ ontja a szentkönyveket, lapokat, szentképeket, mindenféle iratokat, ami a katholikus felfogást erősítheti, ápolhatja. Gondoljunk vissza arra, amit a kapitalistákról már elmondtunk az elméleti részben. Ezek után gondoljunk magunkra és kérdezzük, mi mit tehettünk volna, vagy mit tehetnénk? Mulasztásról szólva, sok a válasz. Hogy népünk szereti az olvasást, éppen a fent említett iratok hatalmas elterjedése igazolja. Azt olvassa, ami a „keze ügyébe esik“. A vallásos irodalom iránt sem érzéketlen a magyar nép-lélek. Vagy ha az volna, ki az oka? Miért nem nevelték rá? Nem lehet az érdeklődést felkelteni ? A gyermekeket pedig erre rá nevelni ? A reformátorok, Luther és Kálvin mutatták erre a legelső példát, mikor a bibliát a nép nyelvén adták annak kezébe, Írtak bibliamagyarázatot, kátét nagyok és kicsinyek részére. Németországban a keresztyén szellemű lapok 240—400 ezer példányban jelennek ? 1 K j—■ □ * A fejezetben előforduló, Németországra vonatkozó adatokat, Paulik János egy értekezéséből vettem. meg hetenként. Külön van a pincéreknek, katonáknak s mindenrendü munkásoknak saját vallásos lapjuk. Sokat tanulhatunk e téren a németektől. Stöcker, berlini lelkész már 1881-ben látja, hogy sokan egyháziatlanok, foglalkozásuk vasárnap sokakat távol tart a templomtól. Hogy lehetne ezekhez közel vinni Isten igéjét. Nyomtatott prédikációk által. Hét év múlva 30 ezer példányban kel el hetenként az ily prédikáció. Halottak napján a temetőben másfél milliónyi nyomtatott prédikációt adnak el. Hát kérem, ez az a szó, mely a német néprétegeket át meg átjárja, erőssé, egészségessé, hatalmassá teszi bent és kint. így tesz erőssé, egészségessé, hatalmassá egy nemzetet a jól és mélyen ápolt acél-erős keresztyén protestáns öntudat. Mély a vallásos érzés a vezető emberek lelkében is. A német császár mély vallásossága ismeretes az egész világ előtt. Éppen most olvasom a Lelkészegyesület 7. számában, hogy Hindenburg, a világháború „művésze“, otthon mindennap összegyűjti háznépét imára, melyet maga végez. A táborban egy nap sem hanyagolja el az újszövetség olvasását, melyhez imádkozik. Még a leglázasabb tevékenység között sem engedi el. Hindenburg és vezérei tehát imádkoznak és dolgoznak. Milyen lehet ott a vallásos érzés, hol ilyenek a vezetők. Nem hiába terjesztik tehát a vallásos irányú iratokat és újságokat Németországban. A háború megmutatta, hogy mi az ima és lelki vigasz, mit a kis imakönyvekből merítenek katonáink. Sok szép történetet lehet olvasni egyházi lapjaink hasábjain. Magam is hallottam háborúból visszatért katonától, hogy a sötét lövészárokban az imakönyvet gyertyával együtt kézről-kézre adták. Most minden erőnkkel és tehetségünkkel igyekezünk imakönyvet, iratokat adni a katonáknak. Miért csak most ? Békében miért nem tesszük ugyanezt ? Csak most van szükség vigaszra, erősítésre ? Csak most fogadják szívesen ? Én azt hiszem, mindenkor szükség van a vigaszra, erősítésre, mint most, mikor szívesen és hálásan vennék azt, de hát ha nem nyújtja senki, hogyan vegyék ?
