Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-07-18 / 29. szám
29. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 231. oldal. Schöplin hatása alatt írnak a többiek; az ilyen tartalmatlan ismertetések, amelyek nem egyebek mint „szavak muzsikája“, megvesztegetik, elkápráztatják az ifjaknak értelemtől nem vezetett fantáziáját, a gondolkodó észre, a tanulni vágyó lélekre, pedig boszantólag hatnak. Bodor Ady költészetét csodálatosan szépnek s finomnak mondja, de egyetlen példán sem mutatja be azt a csodálatos szépséget, azt a finomságot! Tóth Árpád Lányi Sarolta verseiről ir, mindenütt szuperlativusokban. Az ismertetés második bekezdésében e szavak olvashatók: „Van költő, aki mintha feketepiros drapériák tragikus diszével kábítana el, van, aki sárga selymek szeszélyes és heves pompáját rendezi versei elegáns s klasszikus redőibe s van, aki tavaszi liget-zöldek enyhe és naiv árnyalataival festi még a borongást is: Lányi S. verseinek a hangulata: „ezüstös, csillogás!“ Szép szavak, csengő szavak, színes szavak, de hiányzik belőlük a megértetés. Gyönyörűnek mondja azt a verset, amelyben a bánatot „olvadt ezüst palástihoz hasonlítja; bajos a bánatot, amelyet mindig sötét színűnek ismerünk, mert az arcon mindig elborulásban, ragyogástalan arcszinben jelentkezik, ez ezüstnek gyengéd tüzü s tükröző tisztaságában szemléltetni. „Üzend meg valami fáradt felhővel, Vagy szellővel: Élek-e még?“ sorokat „tiszta rimelésü, pompás egyszerűségű, gyengéd zenéjü soroknak mondja; hisz még ritmus sincs bennök, hol van a tiszta rimelés, hol hallik a gyengéd zene ? Vagy talán e nehézkes sorban : „Tudom még meg sem irt, de majd megír!“ Csodálom, hogy nem ismeri L. Rorate c. versét, amelyre (egy sorát: Akit a nap glóriáz, kivéve) ráillik a fentebbi ismertetés. A befejező részben e sor olvasható: L. verse „a magyar szerelmi lírának talán leglehelletszerübb finomságait hozta“ bizony csak talán állítható ez a szuperlativus! Mily messze marad e tekintetben Lányi egy Vörösmartytól, Aranytól, Reviczkytől! Vajda Jánosnak, ennek a rendkívül keserű, elkeseredett költőnek sok-sok müvében találhatunk lehelletszerü gyengédséget, minők például a Sirámok ciklusnak számai (különösen az I. s X.) Balaton partján, Nádas tavon, a Jávorfa regéje, különösen ennek a két utóbbinak befejező sorai. Átolvastam Kaffkának, annak az Írónőnek verseit (Utolszor a lírán) akiről B. ezt Írja: „kiváló értéküleg (sic!) ragyogó tehetségű nőköltő korlátlan bizarrsággal, zilált érzékiséggel;“ ezt a két utóbbit megtaláltam, de a kiváló értéket, a ragyogó tehetséget nem. Kaffka e verskötetének megjelenésekor Havas irt valamit a kötetről, amiről Ignotus mentegetődzések közöt ezt írja: „kitünően kiváltott költői arckép“, valójában nem egyéb, mint nagyon mesterségesen összekeresett csengő szavak, színes szavak, találók-e, reá il.lenek-e a versekre, az mellékes; a színes szavakban Havas csak ragyogtatni akarta abbeli képességét, hogyan kell csengő, összekeresett szavakat a „fogalmak muzsikája“ szerint úgy összerakni, hogy tele legyenek homályos sejtetéssel, de nem világos értelemmel. A Hiába való cimü vers első szakáról: Gondolni akarok az avult szagu, szomorú házra, hol mint gyerek jártam szorongva, idegenül... Egy vaksárga agátgyürű volt a halott papbácsi, nagy viaszfényü kezén . .. Vagy fulasztó harangzúgásra nyomott és céltalan vasárnap délutánokon .. . Vagy amikor a nádas égett és pernyét söpört szembe a pusztai szél ... — Jaj, sirni, sírni, kéne ma valamiér! ezeket írja H. „Úgy érzem, ezeknek a verseknek fojtott és komoly bánata s misztikus ivelésü lendületei olyan kétvégletüen összetettek és különös hatásúak, mint a betegesen férfias gordonka hang idegesen nőies pizzicatói, buja bugyogásuak, mint mikor a zengések hullámaiba fájdalmas és kéjes kényszerűséggel ereszkedik a melódia, hogy fürössze és fojtsa meg múló életét“. E soroknak megértésére mi halandók — Ignotust talán kivéve — kicsinyek vagyunk. Én B.-nak adok igazat, midőn K.-ról ezt Írja: korlátlan bizarrságu, zilált érzékiségü; az ilyenekről a psychologia csak a függelékben szokott megemlékezni s valóban, aki ilyeneket ír: „Csak rózsák! Téli rózsák, fáradtan pihegők! Legyen! — Hívom őket!-------Mi lesz velünk a jó fütött szobákban, Virágok, mitől félünk, — meddig élünk ? Kényszeredett, mimelő illat, — hazátlan, Tengő üvegházi illúziók; — s végetek, — végünk, — Távozó ifjúság ez, — mi tudjuk; — reménytelen, Mint bucsucsók egy kézre, ha profán szemek figyelnek“. Vagy „Mégis, ha másféle ősibb hősök igazibb csodája ; Lenne fájdalmam a gally, amely átnőtt fakírok húsán, kik jajtalan mozdulatlan, akarva tagadó tusán tétlenebb, tétlenebb tétre, növényibb alakra válva Visszaszenvedték testük az isteni közöny-halálba“ — le tud Írni, vers (?) gyanánt kiadni: más nem is lehet: mint korlátlanul bizarr; csak az az óhaj támad bennünk, IFJ. STERN LIPÓT PÁPA, kossuth-u. 25. Mindennemű kézimurka-, himzési előnyomda-, rövidáru-, csipke-, szalag- és divatcikkek raktára. (□) Elvállal mindenféle templomi arany-, ezüst- s selyem díszmunkát, valamint fehér hímzéseket és kelengyék elkészítését. (□) Lelkiismeretes kiszolgálás!
