Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-07-11 / 28. szám
Huszonhatodik évfolyam. 28. szám. Pápa, 1915 julius 11. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4’50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János fömunkatárs címére küldendők. EGYHÁZMEGYEI KÖZGYŰLÉST MEGNYITÓ BESZÉD. ELMONDTA: HUSZÁR ALADÁR, A B.-SOMOGY1 EGYHÁZMEGYE GONDNOKA SOMOGYCSURGÓN, 1915 JUNIUS 30-ÁN. agytiszteletü Esperes Úr! Nagytiszteletü és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés! Mi, kik ebben a gyülekezetben helyt foglalunk, mindannyian a szív, az érzés emberei vagyunk és én azt hiszem, hogy a mi szíveinket, a mi érzéseinket egybeforrasztani csak úgy lehet, s egymáshoz közelebb jutni, egymást megérteni csak úgy tudjuk, ha keressük az alkalmat a közvetlen érintkezésre és szerintem a szívhez, az érzéshez legközvetlenebbül a hang, a szó vezet! Ez vezet engem arra, hogy idejüket és türelmüket pár percre igénybe véve, itt most felszólaljak. De teszem ezt azért is, mert én úgy érzem, hogy a mai világtörténelmi korszakban, ennek a korszaknak nagy fontosságát, a magyar dicsőséget kicsinyelnénk le akkor, ha munkánkhoz anélkül fognánk hozzá, hogy rövid visszapillantásban meg ne emlékezzünk a borzalmakban, szenvedésben, de lélekemelő eseményekben és dicsőségben is gazdag, elmúlt 11 hónap eseményeiről. Én e percben úgy érzem magamat, uraim, mint mikor a világot veszedelemmel fenyegető és borzalmas villámoktól cikázó fekete felhőkkel vigasztalanul elborított égbolton, váratlanul szétnyillanak a felhők és egy kis résen hirtelen szétárasztja üdítő fényét az éltető napsugár, s amikor meglátjuk az ég alján azt a sok szinü vigasztaló szivárványt, mely a vihar végének kezdetét jelzi nekünk. Ma egy éve, uraim, hogy e városban vallásunk templomában az urasztalánál tettem ünnepélyes esküt arra, hogy egyházmegyém ügyeit lelkiismeretesen és becsülettel fogom szolgálni, s alig pár nap után gálád ellenségeink ránk zúdították a poklok minden ördögeit, s lángba borították szeretett hazánkat és az egész Európát. Beborult akkor a mi egünk és veszedelemmel fenyegetett a barbár orosz kolosszus, amely minden erejével döngette a Kárpátok bérceit s annak hágóin és szorosain óriási tömegekben zúdulva reánk, megszentségtelenítették hazánk vérrel megszentelt földjét, elárasztották a felvidéket, dúltak, raboltak, gyújtogattak és könyörtelenül pusztítottak el mindent. És amidőn már csaknem mindannyian utolsó reményeinket is elvesztettük, a mi hős maroknyi magyar seregünk hónapokon át tartotta fel a betört barbár tömeget s majd a mi becsületes, derék szövetségeseinkkel karöltve, nemcsak megtisztították hazánk szent földjét a betörő ellenségtől, de hihetetlen hősiességgel pár hónap alatt kiűzték azt'Bukovinából és a Monarchia csaknem egész megszállott területéről. Hős seregeink gyors egymásutánban ajándékozták vissza nekünk Galiczia fontosabb helyeit, annak mindannyiunk által elvesztésekor megsiratott büszke erődjét, Przemysl várát, majd az orosz front többszörös hősies áttörésével Galiczia fővárosát, a rég elvesztett Lemberget is. S ma, uraim, kis rész az csak, hol Monarchiánk területén ellenség áll, sőt azt hiszem, helyesen fejezem ki magamat, ha azt mondom, hogy nem is áll, csak átmenetileg, utóvéd harcokkal iparkodik fedezni pánikszerű futását, eszevezett menekülését. Ha mindezeket meggondoljuk, uraim, úgy meglátjuk azt a vihar végét jósló, reményt keltő sok szinü szivárványt, mely széttörve a fekete felhőket, immár megjelent hazánk egén. S ha azt a csodás erőt keressük, mely egy maroknyi hős nemzetet a nagy túlerővel szemben ily hőstettekre képesít, úgy reá jövünk, hogy az nem más, mint a magyarok tudatában élő egy eszményi fogalom. Ifjú koromban a magyarok hős történetének irodalmát olvasva, sokszor hallottam e fogalomról, de ifjuésszel békeidőben, őszintén megvallva, nem tudtam azt felfogni, nem értettem azt meg. Ma, uraim, nemcsak mi, magyarok ismerjük, sőt látjuk kézzelfoghatólag ezt a csodás erőt, ezt a varázshatalmat, hanem ellenségeink és az egész külföld kénytelen azt elismerni, kénytelen azt rettegni! Ez, uraim, a magyar géniusz! Ha kérdezzük, uraim, hogy mi az a magyar géniusz, azt hiszem, helyesen felelek meg rá, ha azt mondom, hogy ez az a hatalom, ez az összege mindazoknak
