Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1915-06-20 / 25. szám

198. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1915. előrehaladásunk, nyugalmunk, megelégedésünk mind ebből a bizalmas együttműködésből fakad. Szemmel látható és kézzel fogható szép példái vannak ennek az igazságnak. Az alkotások terén, ha ott áll a lelkész oldala mellett a tanító a maga támogatásával és viszont, nem bántja őket sem hatalmi, sem elsőbbségi kérdés, a tanító türelemmel vár a maga sorára s a lelkész pedig nyomban ott van tekintélyének teljes erejével, akaratának összes energiájával, hogy jogos és méltá­nyos igényei nemcsak az iskolának, hanem a tanítónak is teljesen kielégíttessenek; ebből a közérdeknek van erkölcsi és anyagi haszna, mert halad, fejlődik, min­den nyereségről-nyereségre. Az ilyen helyen a kellemes együttműködés nyomán virágzó hitélet, anyagi izmo­sodás, békés, nyugalmas állapot példája tűnik szemeink elé. Sajnos, van elég példa arra is, hogy a bizalmatlan­ságnak, az egymás elleni küzdelemnek mily áldatlan következményei vannak, hol azok, akiknek együttmű­ködni törvényszabta kötelességük, amellett, hogy egy­más ellen a gyűlölet izzó tüzét szítják, még anya­­szentegyházunknak is mérhetetlen erkölcsi s nem rit­kán anyagi károkat is okoznak. Nincs olyan státus, melynek gyönge tagjai ne vol­nának. A tanítóságnak is vannak tagjai, akiket a fel­színre került túlzó eszmék magukkal ragadtak, helytelen utakon meg nem engedhető eszközökkel is küzdenek vélt igazaikért s azt hiszik: mindenütt jó, csak otthon rossz. Ám vannak a másik oldalon is, akik nem min­denben a törvény és az evangéliom útmutatása, leg­­kevésbbé pedig a szeretet, felvilágosítás és meggyőzés erejével járnak el. Pedig a betegnek gyógyításra, a gyöngének támogatásra, a tévelygőnek világosságra s nem pedig letörésre, eltiprásra van szüksége. A levegőben van egy idea, melyet a ref. tanítónak minden vonalon, nemcsak rósz néven vesznek, sőt egyenesen bünül rónak fel. Értem a népiskolák egye­temes államosításának ideáját. Tény az, hogy egyházunk tanítói között vannak, akik lelkesednek az ideáért, de ott, ahol kölcsönös a bizalom és jóakarat, nincs rá eset, hogy rajongjon a tanító az állami szolgálatért. Ilyen helyen nem is foglalkozik a tanító ezzel az eszmével, mert ha nem is ellenszenves, legalább is közönbös az előtte. Ahol pedig az állami iskola a kedves, annak oka a legtöbb esetben, a helyzetben és ami a fő, a bizalmas együttműködés hiányában talál­ható fel. Nem utolsó ok azonban az anyagi kérdés sem, mert hiszen jól tudjuk, hogy az anyagi szegény­ség legyilkolja az emberben mindazt, amire a pályáján mindenkinek szüksége van. El kell ismernünk, hogy a felekezeti tanító kénytelen két urnák szolgálni, t. i. az egyháznak és az államnak. (Pedig azt mondja a szentirás: egy ember sem szolgálhat két urnák.) És ezért a kettős szolgálatért, melyben 37—39 heti órán át tanít, kevesebb fizetést kap, a fizetésemelkedésért tovább várakozik, mint az az állami tanító, akinek csak 33 heti óraszáma van. Megesik az is, hogy a felekezeti tanitó, akinek, ha fizetése összesen csak 1000 korona, ugyanazon összegért még kántorkodni is köteles. Igaz, hogy az 1913. évi fizetésrendezési törvény végre­hajtásával marad bizonyos rész a kántori teendők végzéséért is, sőt ha az 1913. évi pozsonyi egyházker. gyűlés e tárgyban hozott határozatát egyházaink, alka­lom adtán szem előtt tartják, az e tekintetben fennálló sérelem nézetem szerint némileg orvosolható lesz, még mindig sérelmül marad — a tanítási időben fennálló különbséget figyelembe se véve — az előlépésnél a várakozási idő nagyobb volta, a családi pótlék hiánya és az a körülmény, hogy mig az állami tanitó sérelmei orvoslásáért mehet a közig, bírósághoz is, addig a fele­kezeti tanitó elöl a közig, bíróság el van zárva. Amint ezek a méltánytalan disparitások megszűnnek, azonnal megszűnik még a legfiatalabb tanítónemzedékben is az államosítás iránt való előszeretet. Tehát a tanítóság államfelé gravitálásának oka az a disparitás, mely a felekezeti tanító fizetése és elfoglaltsága és az állami tanító fizetése és elfoglaltsága között fennállt és fenn­áll ma is. Ezeknek a sérelmeknek, a fennálló, szinte bántó dis­­paritásnak azonban nem oka az egyház, mert hiszen nem ő csinálta a népoktatásügyi törvényeket. E tekin­tetben egyedül a törvényhozás hibáztatható, mely tűri, törvénybe iktatja az ilyen méltánytalan és igazságtalan megkülönböztetést. Ha már az állam, igazolt szegénység esetén magára vállalta a fizetéskiegészítést a felekezeti tanítóval szem­ben, miért csinált disparitást és mért nem adja meg a családi pótlékot is? Vagy ezzel a megkülönböztetés­sel az a célja, hogy magához vonja, magához édes­gesse a legjobb erőket és ezáltal mintegy visszaszorí­totta a felekezeti népoktatás fejlődését és versenyképes­ségét ? Sajnos, ezt a célját el is éri, mert a disparitás miatt a legjobb erőink mennek át az államhoz s ne­künk jut, ami marad. Legfeljebb azt mondhatnánk, hogy egyházi főható­ságaink lanyhán kezelik a mi anyagi érdemeinket az állammal szemben, mert én azt hiszem, ha erélyesen közbejárnának a püspökök a sérelmek megszüntetése ^Irégner pál dFszfestő Í PÁPA. Ipfj (v^r TEMPLOMOK FESTÉSÉRŐL SZÁMOS ELISMERŐ LEVÉL! — TÖBB KIÁLLÍTÁSON W//J V\Yk KITÜNTETVE! — TÖBB PÁPAI ÉS VIDÉKI TEMPLOM RESTAURÁTORA! — EL- // ßffl VÁLLAL SZOBÁK, TERMEK MŰVÉSZI FESTÉSÉT! — ALAPÍTTATOTT 1871-BEN. [IfJ — CÍM- ÉS BETÜFESTÉSZET! — MODERN KIVITEL! — SZOLID ÁRAK! Íl ------------- ■ ---- -................ .......................................- ■ ■- --------- ■ ----­­■ -­­-------------­­-------- ---- -l- ....------=!

Next

/
Oldalképek
Tartalom