Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-05-09 / 19. szám
Huszonhatodik évfolyam. 19. szám. Pápa, 1915 május 9. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4*50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. VÉRT ÉS PÉNZT. most dúló világháború nemcsak vérünket kívánja a haza oltárára, hanem békés munkásságunk gyömölcsét, pénzünket is. Gigászi küzdelmünk fényes lapjain örökké ragyogó betűkkel lesz fölírva mind a katona hősies viselkedése, mellyel föltartóztatta a bennünket lehengerelni akaró északi szörnyeteg nyers tömegét, mind a polgár áldozatkészsége, mellyel előteremtette a hadviselés eszközeit. Mig az első hősiességünkről tett bizonyságot, addig ez benső erőnket dokumentálta a világ előtt. Az a milliárd, melyet az első hadi kölcsön alkalmával hordott össze a nemzet, fényes bizonysága gazdasági szervezetünknek s eleven cáfolata azoknak a rosszakaratú híreszteléseknek, melyekkel ellenségeink, anyagi elmaradottságunkról regélve, telekiabálták a világot. Örökre megdőlt a „vitám et sangvinem, séd avenam non“-féle csúfolódás is. Megmutattuk, hogy mi nemcsak vért tudunk adni, hanem pénzt is, ha úgy kívánja a szükség s a haza nagy érdeke. Ha odaadtuk a fiainkat, oda tudjuk adni a pénzünket is, mert nem akarjuk, hogy azok szükséget lássanak. Most másodszor fordul a kormány a nemzethez kölcsönért. Nem ingyen kéri a segélyt, pedig úgy is jussa volna hozzá: megfizeti érte a kamatot s idővel a tőkét is megtéríti. Értsük meg a szót, melyet hozzánk intéz s adjuk oda a haza oltárára fölösleges vagyonúnkat, ha kell, utolsó fillérünket is. Mert magunknak adunk, mikor a nemzetenk adunk pénzt: hitet, reményt, bizalmat egy nagy, egy dicső és diadalmas jövendőben. Bár a magyar nép józan, értelmes, magától is föl tudja fogni, meg tudja érteni, miről van itt szó; mégis a lelkészeknek kötelességük közremunkálni, hogy a második hadi kölcsön is méltó legyen az elsőhöz. Falusi népünk most anyagilag kedvező helyzetben van, mindenét nagy áron értékesítheti. Magyarázzuk meg neki, hogy a legjobb adós maga az állam s mikor magunknak szép tőkét biztosítunk a jövőre, ugyanakkor hazafias dolgot is művelünk. Van más ok is, amely bennünket, magyar ref. polgárokat arra serkent, hogy amint a véráldozatban nem maradtunk el, mert hiszen a mi fiaink közül kerültek ki a legdaliásabb huszárok s a legkitartóbb gyalogosok, úgy a pénzáldozat terén sem szabad utólsóknak lennünk. S ez az, hogy amit a gazdag róm. kath. egyház minden elismerésre méltó buzgalommal és áldozatkészséggel a rendelkezésére álló nagy egyházi vagyonból adott, azt nekünk magunknak, a magunkéból kell adnunk, hogy meg ne Ítéljen bennünket a késő ivadék s ezután is büszkén hirdethessük, hogy : a magyar protestantizmus története a magyar nemzet története. Gondolatunk, érzésünk, mindenünk legyen a hazáé. Buzdítson bennünket dicső szövetségesünk fölemelő példája, midőn az a második jegyzésnél kétszeresen is túljegyezte az elsőt. De e nélkül is tudnia kell minden magyar embernek a maga kötelességét s át kell érezni a mostani históriai idők fontosságát, amilyen nemzetek életében is csak ritkán van. Vért és pénzt kíván tőlünk a haza. Ha azt lelkesedve adjuk, ezt ne sajnáljuk tőle!
