Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-02-22 / 8. szám
Huszonötödik évfolyam. 8. szám. Pápa, 1914 február 22. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4’50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. PAX VOBISCUM. — Drummond. — Mindez áll a nyugalomra is. A nyugtalanságnak oka van: nemde okának kell lennie a nyugalomnak is? Feltétlenül. Ha esetlegen épülne föl a világ, nem várnánk ezt; de mivel módszere van a világnak: nem is történhetik másképp’. A nyugalomnak, a fizikai, az erkölcsi, a szellemi nyugalomnak, minden fajta nyugalomnak épp’ oly bizonyossággal meg van a maga oka, mint a nyugtalanságnak. Már most az okok különbözők. Minden egyes okozatnak egy bizonyos oka van és nem más; s ha egy bizonyos okozatot akarunk, a megfelelő okot kell működésbe hoznunk. Semmi haszna finoman elgondolt rendszereknek vagy abban a reményben végzett általános kegyes gondolatoknak, hogy a nyugalom valahogy majd megjön. A keresztyén élet nem casualis, hanem causalis. Maga a természet egy élő tiltakozás az ellen a képtelen váradalom ellen, hogy szellemi vagy bármi más eredményt biztosíthatnánk magunknak a megfelelő ok alkalmazása nélkül. A Nagy Mester ezzel az egyszerű kérdéssel intézte el, amivel a végső ütést is méri erre a nagy képtelenségre : „Vájjon, a tövisről szednek-e szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét?“ Miért nem oktatta ki követőit teljesen a Nagy Mester ? Miért nem mondta meg pl., hogyan juthatunk olyan valami birtokába, mint a nyugalom ? A felelet az, hogy kioktatta. De világosan, határozottan, szavakba foglalva-e ? Igen, világosan, határozottan, szavakba foglalva. A nyugalomnak megjelölte a maga okát azokban a szavakban, amelyekkel kora gyermekségétől ismerős közülünk mindenki. Csaknem úgy kezdi, amint emlékezni fognak önök — mert azonnal tudják a részt, amit idézni fogok — mintha a nyugalom ok nélkül is elérhető volna: „Jöjjetek én hozzám“ — úgymond — „és én nyugalmat adok néktek“. A nyugalom, látszólag, adományozandó kegy volt. Csak Ő hozzá kellett jönni. Ő megadja minden kérelmezőnek. Ám a következő mondat mindent visszavon. A minősítvényt, valóban, azonnal hozzáteszi. Mert, amit az első mondat látszólag adott, az a lehetetlenséggel volt határos. Mert hogyan volna, betüszerinti értelemben, adható a nyugalom? Épp’ úgy nem adhatunk nyugalmat, amint kacagást nem adhatunk. Beszélünk arról, hogy nevetést okozunk, amit meg lehet tenni. De nem adhatjuk. Mikor beszélünk fájdalom-szerzésről, nagyon jól tudjuk, hogy nem adhatjuk a fájdalmat. S mikor gyönyört akarunk nyújtani, mindössze annyit tehetünk, hogy a körülményeket úgy állítjuk be, hogy azok gyönyört okozzanak. Természetesen van egy magyarázat és pedig csodálatos magyarázat, hogy t. i. valamely nagy személyiség maradandó békét és bizalmat leheli mintegy mindazokra, kik befolyása alá jutnak. Lehet egy ember a másra olyan, mint tikkadt mezőkön valami nagy kőszálnak az árnyéka. Sokkal inkább Krisztus. Sokkal inkább Krisztus, mint tökéletes ember. Még sokkal inkább, mint a világ megváltója. Én azonban nem erről beszélek. Mikor Krisztus azt mondja, hogy Ö nyugalmat ad az embereknek, egyszerűen úgy érti, hogy annak az útjára vezeti őket. Semmiféle szállító módszer