Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1914-02-22 / 8. szám

Huszonötödik évfolyam. 8. szám. Pápa, 1914 február 22. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4’50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. PAX VOBISCUM. — Drummond. — Mindez áll a nyugalomra is. A nyugtalan­ságnak oka van: nemde okának kell lennie a nyugalomnak is? Feltétlenül. Ha esetlegen épülne föl a világ, nem várnánk ezt; de mi­vel módszere van a világnak: nem is történ­hetik másképp’. A nyugalomnak, a fizikai, az erkölcsi, a szellemi nyugalomnak, minden fajta nyugalomnak épp’ oly bizonyossággal meg van a maga oka, mint a nyugtalanságnak. Már most az okok különbözők. Minden egyes okozatnak egy bizonyos oka van és nem más; s ha egy bizonyos okozatot akarunk, a megfelelő okot kell működésbe hoznunk. Semmi haszna fino­man elgondolt rendszereknek vagy abban a reményben végzett általános kegyes gondola­toknak, hogy a nyugalom valahogy majd megjön. A keresztyén élet nem casualis, hanem causalis. Maga a természet egy élő tiltakozás az ellen a képtelen váradalom ellen, hogy szellemi vagy bármi más eredményt biztosít­hatnánk magunknak a megfelelő ok alkalma­zása nélkül. A Nagy Mester ezzel az egyszerű kérdéssel intézte el, amivel a végső ütést is méri erre a nagy képtelenségre : „Vájjon, a tövisről szednek-e szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét?“ Miért nem oktatta ki követőit teljesen a Nagy Mester ? Miért nem mondta meg pl., hogyan juthatunk olyan valami birtokába, mint a nyugalom ? A felelet az, hogy kioktatta. De világosan, határozottan, szavakba foglalva-e ? Igen, világosan, határozottan, szavakba foglalva. A nyugalomnak megjelölte a maga okát azok­ban a szavakban, amelyekkel kora gyermeksé­gétől ismerős közülünk mindenki. Csaknem úgy kezdi, amint emlékezni fog­nak önök — mert azonnal tudják a részt, amit idézni fogok — mintha a nyugalom ok nélkül is elérhető volna: „Jöjjetek én hozzám“ — úgymond — „és én nyugalmat adok néktek“. A nyugalom, látszólag, adományozandó kegy volt. Csak Ő hozzá kellett jönni. Ő meg­adja minden kérelmezőnek. Ám a következő mondat mindent visszavon. A minősítvényt, valóban, azonnal hozzáteszi. Mert, amit az első mondat látszólag adott, az a lehetetlenséggel volt határos. Mert hogyan volna, betüszerinti értelemben, adható a nyugalom? Épp’ úgy nem adhatunk nyugalmat, amint kacagást nem adhatunk. Beszélünk arról, hogy nevetést oko­zunk, amit meg lehet tenni. De nem adhatjuk. Mikor beszélünk fájdalom-szerzésről, nagyon jól tudjuk, hogy nem adhatjuk a fájdalmat. S mikor gyönyört akarunk nyújtani, mindössze annyit tehetünk, hogy a körülményeket úgy állítjuk be, hogy azok gyönyört okozzanak. Természetesen van egy magyarázat és pedig csodálatos magyarázat, hogy t. i. valamely nagy személyiség maradandó békét és bizal­mat leheli mintegy mindazokra, kik befolyása alá jutnak. Lehet egy ember a másra olyan, mint tikkadt mezőkön valami nagy kőszálnak az árnyéka. Sokkal inkább Krisztus. Sokkal inkább Krisztus, mint tökéletes ember. Még sokkal inkább, mint a világ megváltója. Én azonban nem erről beszélek. Mikor Krisztus azt mondja, hogy Ö nyugalmat ad az embe­reknek, egyszerűen úgy érti, hogy annak az útjára vezeti őket. Semmiféle szállító módszer­

Next

/
Oldalképek
Tartalom