Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-04 / 1. szám
Huszonötödik évfolyam. 1. szám. Pápa, 1914 január 4. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS EÄP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KORÉBÓL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. === Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési dijak (egy évre 9 K, félévre 4-50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. A HUSZONÖTÖDIK ÉV KEZDETÉN. IRTA RÉVÉSZ KÁLMÁN. A „Dunántúli Protestáns Lap“ jelen számával a XXV-ik évfolyamát kezdi meg. Hálát adok a jó Istennek, kinek kegyelméből a dunántúli egyházkerület és a pápai főiskolai tanári kar megbizásából általam megindított lapnak immár negyedszázados évfolyamát is megérhettem. Mikor 1886-ban a pápai tanári állást elfoglaltam, már volt az egyházkerületben egy lap, a Győrött megjelenő „Dunántúli Protestáns Közlöny“. Szellemével, irányával és tartalmával egyaránt elégedetlen volt az egyházkerületnek nemcsak vezetősége, de nagy többsége is. Ezért, boldog emlékezetű Pap Gábor püspök úr már a következő 1887. év februárjában felszólított, hogy szintén boldogúlt Kiss Gábor pápai lelkész főszerkesztősége mellett, Németh István kollégámmal és barátommal együtt indítsunk meg egy másik egyházi lapot Pápán. Mivel mi erre csak az esetben voltunk hajlandók, ha a lap anyagi fennálását az egyházkerület biztosítja, a dolog egyelőre abban maradt. Két és fél esztendő múlva azonban eljött az idő teljessége; 1889 szeptemberében, Léván tartott egyházkerületi közgyűlés elhatározta a lap megindítását s anyagi biztosítását, a tanári kar engem választott meg szerkesztőül, Kis Ernő barátomat a kiadóhivatal kezelőjéül, így indúlt meg a Dunántúli Protestáns Lap az 1890. év január hó 5-én. Hogy mennyi bajjal, gonddal, munkával és küzdelemmel járt kezdetben a szerkesztés munkája, nem beszélem el. A legelső szám pontos megjelenhetése végett, életemmel játszva, betegágyamból naponként egy órára felkelve, jártam át a két kis „közién“ keresztül a nyomdába. Az elsők közt kaptam meg ugyanis az akkor terjedő influenzát, mely éppen január első napjaiban töltötte ki rajtam dühét. Hála Istennek, volt, — elmúlt. Egy esztendő múlva már jelentkezett az eredmény : a „Dunántúli Protestáns Közlöny“ pártolás hiányában megszűnt. Magunk maradtunk a küzdő téren, de azért még mindig sok éjjeli és nappali munkával járt a lap kiállítása. Munkánk mellé még pénzbeli áldozatot is hoztunk. Az egyházkerület az első esztendőben fedezte a deficitet, a második évben már a tanári kar tagjai fizettük a hiányt, fejenként 30—40 forintot. Akkor, amikor tanári fizetésem, lakbérrel együtt 2400 kor. volt! Ma a rendes theol. tanár 6000 koronával kezdi. Ez is nagy vívmány 25 év alatt. De azóta jött a kongrua, a korpótlék, a lelkészi nyugdíjintézet, az adósegély, az ORLE és a Kálvineum. Nem telt el nyom nélkül a negyedszázad, van sok mindenre mutatnunk, melyeknek, társaival együtt, e lap is, becsületes előmozdítója és hű krónikása volt. Sokat haladtunk 25 év alatt. A következő negyedszázadban adjon az Úr egyházunkban még nagyobb haladást, alkotni és áldozni kész buzgó hitéletet, zavartalan békességet, igaz boldogságot!
