Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1914-11-15 / 46. szám

378. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1914. egyéni bizonyságtétellel, mert könnyű vallásosnak lenni a békés időben, mikor sok emberi érdek miatt nem kérik számon hitvallásodat, de a nagy történelmi pilla­natokban, mikor e szavaknak: „Aki velem nincs, ellenem van“ az eleven ereje, mikor minden emberre számítanak, mindenkinek helyt kell állani, senki sem bújhatik el elvtelen intelligenciával s eszmény nélküli szívvel a homokba, mert ahol egyesek törődnek csak az eszményekkel, ott irtózatos elmaradottságnak kell lenni; ahol egyesek lellkiismerete megdicsértetik, ott igen alacsony a közfel­fogás lelkiismerete, vagy ahol a felelőség egyesekre háríttatik, vagy a holt törvény és büntető paragrafus a lelkiismeret, ott irtózatos a kép mutatás, ott már a képmutatás az igazság s az igaz hit a képmutatás s hiúság a hit is, unalom az istentisztelet, ott már nem lelki, de testi kenyérré vált az evangélium. De necsak kiáltónak szava legyen szavam a pusz­tába s elvesszen a pusztába s ne is csak azokhoz szóljak, akiknek fülük van, hanem éppen azoknak, akiknek nincsen fülük a hallásra, s minthogy leg­többször, aki beszél, az nem hallja szavát, mi magunk­hoz, akik beszélünk szólok, hogy most már nem 1517 október 31-én vagyunk a wittenbergi templomba. Előbb olvastuk a 95 tételt s csodálatos, mintha kívá­nalmai itt döngetnék a mi templomunk ajtaját. Akinek szeme van s önmagán kívül még mást is látni akar, nyissa fel. Itt a felekezeti mérkőzés, melyet theológusoknak kell megvívni a tudomány fegyverével s győzelemre vinni az egyháztagok szivén, mint harc­mezőn, mely ugyancsak megpróbálja életképességüket s nemcsak a kidüllesztett mell, s a vastag nyak lesz­nek a fajsúj mutatók, de a kálvini egyház puritán szelleme ; s amennyi képmutatás van Istentiszteletünkben, intelligenciánk amennyire profán vagy keresztyén szel­lemmel termékenyült és rokonszenvez s egyéni kötelesség­érzetünk amennyire önkéntes vagy önző, annyi eshető­ségünk van a megszégyenülésre, vagy megerősödésre, mert elvégre mi tartozunk a kálvini nevet evangéliumi erőkkel megtölteni. Itt a nagy erőpróba, a háború; a szolgáló szeretet munkatere, a hazaözönlő katona­ságot vájjon kifogfa-e elégíteni az a papiros és fantá­zia szülte isten, mikor ők az élő Istent érezték meg szivökben. Itt vannak a secták, vájjon fel tudja-e szívni erős vonzó erejével a mélyebb vallásos kedélyeket is az egyház, benső szeretet munkája által, vagy hagyjuk elszakadni azokat, kik talán a legbuzgóbb egyház­tagok volnának. Ó a háború után csakugyan pusz­títani fog a baptizmus, de akkor az egyháznak már csak a csontvázai maradnak meg, „a vér és a lélek“ másra száll örökül, ki nem él vissza vele. Megvallom, a sebek feltárásával lázadásra nyitás szándékom, lázadásra önmagunk ellen. De ki fog fellázadni? Jobb volna a jelent kábítóan lefesteni, e napot sugárözönben öltöztetni. Ó hiszen olyan könnyű — de olyan rút — szavakkal világot, menyor­szágot festeni, melyben nem lakik Isten. De minek narkotizáljuk magunkat s minek mondjunk le a jöven­dőről. Atyámfiái, férfiak és ti nők mindnyájan, ma is az az Isten él, ki Luthernek a 95 tételt diktálta s vele ki­mondatta. Barátaim — theológusok — a mi győzelmi him­nuszunk még nem született meg, de már válogatja Krisztus hadseregét, mely énekelni fogja az Ő nevét, a diadalom napján. Válogatja, s hajnalpír méhéből szentséges öltözetben siet az ifjak harmatja. (Zolt. 110, 3. v.) Nem tudjuk, mit hoz a jövő, de kik Istenért harcol­nak, azoknak jövendőjében az Isten ül. Annakokáért, itt mindenki szivében élni kell új 95 tantételnek, mely legyen tiltakozás az egyéni bűnök ellen s legyen egyben bizonyságtétel az eljövendő Isten­országa mellett. Annakokáért el mindazokkal a prófétákkal akik Krisztus népének ezt mondják: béke, béke s nincs béke, ellenben üdv mindazoknak a prófétáknak akik azt mondják Krisztus népének: „kereszt, kereszt s nincsen kereszt“. (93 tétel.) Ámen. DR BODOLA GYULA. 1885—1914 szcpl. 24. Z A SZOMORÚ ÉV, mely országunk lakos­ságának minden köréből és rétegéből oly sűrűén szedi áldozatait, a szerető hitvesen, szülőkön, testvéreken kívül főiskolánk tanári karát is gyászba borította szeretett kartár­sunknak, dr. Bodola Gyula főgimn. tanárnak elhunyta az északi harctéren, Galíciában. Fájdalmunkat csak az enyhíti némileg, hogy a legszentebb ügyért, hazánk létéért és boldogságáért vívott hősies küzdelmek köz­□=C E j. -□ A vidék legrégibb és legnagyobb cipőuzlete. ■■ ■ — Alapíttatott 1864-ben. ' ANHEIM ÁRMIN ezelőtt Altslädler J cipőraktára PÁPA, Kossuth Lajos utca 32. sz. ▼ ▼ ▼ Mérték szériát, vagy egy beküldött minta-cipő után nem­csak divatos és szép, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet kapni. Beteg és szenvedő lábakra (orthopad-munka) kiváló gondot fordít. Raktáron tartok mindennemű saját készítményű úri-, női- és gyermek-cipőt. <3 C—73 O Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadász-cipőit és csizmáit. □□□□□□□□□□El

Next

/
Oldalképek
Tartalom