Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-11-08 / 45. szám
Huszonötödik évfolyam. 45. szám. Pápa, 1914 november 8. F F F AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési dijak (egy évre 9 K, félévre 4’50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János fömunkatárs címére küldendők EGYHÁZI BESZÉD. EGYHÁZKERÜLETI LELKÉSZÉRTEKEZLET ALKALMÁVAL, 1914 SZEPTEMBER 20=ÁN ELMONDOTTA: CZEGLÉDY SÁNDOR REF. THEOL. TANÁR. IL A GYŐZELEM REMÉNYE. > KÖVETKEZNI FOG. A szivünk súgja, hogy ez a roppant megpróbáltatás is az Isten kedvező akaratától következett be. A lelkünk már sejti a boldogabb jövőt, mikor a mostani idők lelki életének elsekélyesedett s posványos vizei felett az új életnek megelevenítő vizei buzognak fel. Hiszen még alig adatott ki a jelszó a háborúra, alig riadtak fel a harci kürtök s már is éreztük, hogy erkölcsi és vallásos világnézetünkben óriási változás állott be. Hová lett az utca szegletén hivalkodó istentagadás, a gyalázatos önzés, a folyton kesergő s önmagát sanyargató kétségbeesés ? Mindenki tudja, hogy a háború át fogja alakítani Európa képét. De nemcsak a politikai és gazdasági társadalom képét alakítja át, hanem a vallási társadalom képét is. Óh, hány lélekről kellett azt gondolnunk, hogy tartalomnélküli, üres salak s hányszor kellett tapasztalnunk, hogy ezekből a sivár lelkekbő! a megpróbáltatás keserves napjai, felcsapó lángjai a legnemesebb anyagot választották ki ? Ma milliók és milliók tanulják meg, mit jelent becsületesen kitartani, lelkünket a mi parányi érdekeink helyett magasabb s nemesebb célokra irányítani. E napok rettentő eseményei kitörülhetetlen betűkkel vésik a sziveinkbe az örökkévaló, a szent igazságot, hogy az emberi élet legmagasztosabb ténye, legszentebb kötelessége nemcsak a Krisztusnál, de nálunk esendő, szegény bűnösöknél is: az önfeláldozás. — A háború gondolata azért oly borzasztó sokak előtt, mert sok szívben fölkelti a boszuvágyat, a vérszomjat, a gyilkos ösztönöket. De felkölti hatványozott mértékben a kötelességtudatot, a hűséget s az áldozatkészséget is. S ezeknek a magasztos eszméknek felébredése biztos záloga a háború diadalmas végének s a mai társadalom újjászületésének is. ítéljük meg bármiként azokat az eseményeket, amelyek most szédületes gyorsasággal rohannak tova fejünk felett, 6 __□1 az az egy tény, hogy most az Isten keze ragadta meg az emberi fejlődés kormányrúdját, most ő munkálkodik s most ő építi fel egy letűnt világnak a romjai felelt az új fejlődés, az új élet gyönyörű templomát. S ez a szent bizonyság kell, hogy a végleges győzelemnek boldog tudatával árassza el a sziveinket. — A béke napjaiban, mikor csendes, magános óráinkban számot akartunk magunknak adni a körültünk élő világ erkölcsi állapotáról, sokszor az a gondolat ébredt fel bennünk : Miért nem avatkozik bele az Isten az emberiség élete folyásába. Mért engedi, hogy ez a megtévelyedett szívű nemzetség lábbal tiporja legszentebb igazságait, az ő szent országának ügyét? Miért engedi, hogy diadalt vegyen a bűn, fenhéjjázzon az istentagadás, lazuljon az erkölcs és fogyjon a hit? Már-már azt hittük, hogy ez így fog menni az idők végtelenségéig s szinte meg voltunk győződve affelől, hogy minden nap csak egy lépcsőfok az erkölcsi sülyedés és züllés utján lefelé. És most, bár felettünk dörög az ég, cikáznak a villámok, önkéntelenül is érezzük, hogy megtisztult a levegő, újra éled az egész erkölcsi világ, mert maga az Isten az, aki e napok véres eseményeivel új és diadalmas irányt szab az emberiség történetének. S ha a mai napok eseményeit ilyen látószögből vizsgáljuk, akkor értjük meg igazán, hogy milyen jogos a győzelem reménye a sziveinkben. Nem azé a győzelemé, amelyet mi aratunk, de azé a győzelemé, amelyet maga az Isten arat, amely az Istené, az ő fölkentjé-é, tehát a mi hivő lelkűnknek a diadalma is. Kevés idővel ezelőtt a hivő lélek egy Istentől elidegenedett pogány világ körében még gyászruhába öltözött s könnyezve, sóhajtva tekintett fel a megváltó dicsfényövezte égi alakjára, akinek sorsa két évezred után is: töviskoronát, kereszted hordozni, kire még most is milliók kiáltják a feszítsdmeget s most az utolsó pillanatban, midőn lassanként minden ködbe, viharba borulni látszott, megáll a bűnhődve vérző világ felett a diadalmas Krisztus, hogy ügyét az emberi
