Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1914-09-27 / 39. szám

Huszonötödik évfolyam. 39. szám. Pápa, 1914 szeptember 27. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. === Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4-50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. EMLÉKBESZÉD ANTAL GÁBOR FELETT. IRTA S AZ 1914 SZEPT. 20-IKI EGYHÁZKERÜLETI Mélységes gyász borúit Júda országára, ami­dőn téli palotájának kincses kamarájában örök álomra hunyta szemeit az elválasztott nép történetének egyik legnagyobb alakja, az isten­félő Ezékiás király. Tábori kürtösök, gyászdalokat éneklő léviták járták be az ország minden zegét­­zugát és a nép 8 napig ült hamuban és porban énekelve azoknak módjára, kik a halottakat elsiratni szokták. Ránk is nagy bú szakadt; nem bú, hanem bánat. Hiszen mi is nagy vezért, Isten lelke szerint való pásztorunkat veszítettünk el. De azért, miután leróttuk bánatunk adóját forró könnyeinkkel, nem sírunk többé, mint akiknek reménységük nincsen. Nem sírunk, mert meggyőződésünk szerint siratni csak az olyan halottat kell, akinek halála napját nem élte túl nevének em­léke. De akinek élete áldások forrása, minden lépése ama nagy parancsolatnak betöltése, akinek szíve min­den dobbanása nemes, magasztos érzelmeknek moz­gásba hozása, minden gondolata hivatásának hü be­töltése, legszentebb vágya a közjó előmozdítása, az egyházi és iskolai élet felvirágoztatása: azt nem siratni, azt még nyugvó poraiban is áldani, róla hálás kegye­lettel emlékezni kell. Emlékezzünk mi is. Nem dicsérő szavaknak ékes egyberakásával, hiszen ez igazi férfiak­hoz nem méltó hízelgés. Antal Gábor nagy érdemei nem szorultak magasztaló szóra s nem lesznek kiseb­bek, ha azok igaz értékének feltüntetésére gyengének bizonyúl az elhangzó beszéd. De annál nagyobb szük­ségünk van minekünk arra, hogy. életének fennkölt igazságokkalteli szép könyvét folyton lapozgassuk; szükségünk van arra, hogy ebből a gazdag tartalmú könyvből tanuljunk szüntelen; tanuljuk meg félni az Istent, szeretni felebarátainkat, buzgósággal élni szent hivatásunknak; tanuljuk meg tisztelni a múltat, tanul­junk hűséges és kitartó, tisztességes és önzetlen mun­kával dolgozni a jövő boldogságáért, a boldogabb jövendő napokért. KÖZGYŰLÉSEN ELMONDTA NÉMETH ISTVÁN PÜSPÖK. II., KRON. 32., 33. I. Tekints vissza elmúlt napjaidra s meglátod jövődet. Múltadnak tüköré hízelgés nélkül tartja elibéd jövőd­nek képét, mert nem lehet jövőre kilátása annak, ki­nek múltjában nincs ott a jövendő fejlődés csirája. Kelet népe szolgáltatta nekünk ezt a tapasztalati igaz­ságot azzal a másikkal együtt, hogy miként a szegé­nyek a gazdagoktól, az utódok az elődöktől, úgy él­nek az élők a holtaktól. Ennek a tapasztalati igazságnak érvényesülését lát­juk a természet háztartásának berendezésében, az em­beri nem fejlődéstörténetében, az összes emberi alko­tásokban és intézményekben. Ezt az igazságot vallotta, ennek az igazságnak volt hirdetője szóban és tettben Istenben boldogúlt püspökünk. Foglalkozott a régi idők nagy bölcseinek gondolatvilágával, hogy gaz­daggá legyen ismeretben, tudományban; búvárolta kora nagy tudósainak hatalmas munkáját, hogy meg­értse az uralkodó eszmék áramlatát, hogy látása a gyakorlati élet dolgaiban annál élesebb, annál bizto­sabb legyen. Tanulmányozta a különböző népek tár­sadalmi, gazdasági, kultúrális berendezését, hogy tudja helyesen értékelni, méltányolni azok törekvését, meg­állapítani vágyait, reményét, célját, hivatását. Ez a széles ismeretkört nyitó foglalkozás teremtette meg lelkében történetünk nagy alakjainak, az elmúlt idők közhasznú alkotásainak tisztelését, szeretését és megbecsülését; ez vonta maga után az azokhoz való hűséges ragaszkodást, legszentebb kegyeletet. Ez mu­tatta meg előtte nemzeti törekvéseinknek, vágyaink, reményeink valósulásának helyes útját, módját. Szel­lemi birtokállományunk növekedése volt lelkének leg­nagyobb öröme, mert ebben látta azt a hatalmas erő­tényezőt, mely világokat képes kiforgatni sarkaiból, de amelyet semmiféle vész, semmiféle vihar összetörni nem tud, eltiporni nem elég hatalmas. Tiszta, világos látása, nagy lelki fogékonysága, szellemének nem mindennapi ereje megóvta azonban

Next

/
Oldalképek
Tartalom