Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-09-27 / 39. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1914. 320. oldal. azoknak veszélyes megtévedésétől, akiket a nemzeti élet szent hagyományaihoz való ragaszkodás elfogultakká tesz, akik épp emiatt teremtő munkára nem valók, akik a vajúdó idő méhéből származó minden újszülöttnek ellenségei, minden szabadabb felfogásban bűnt, a múlttal szemben árulást látnak. Sőt ellenkezőleg, őszinte barátja, lelkes támogatója volt minden olyan haladásnak, mely nem rúgta ki lábai alól romboló gonosz szándékkal a történeti alapot, nem hagyta figyelmen kívül a fejlődés józan törvényét. Nagy jelentőségű tényezővé vált ez az egészséges gondolkodásmód éppen magas egyházi állásának felfogásában, saját eljárásának alakításában, ellenőrző, felügyelő tisztének gyakorlásában. Ez tette képessé arra, hogy az egyház ősi szellemét ne lássa harcban az egyházi élet mostani külsejével, ennek követelményével. Ez óvta meg attól, hogy mély vallásos meggyőződése másokkal szemben kíméletlenséggé fajuljon, ez érttette meg vele, hogy egyházunk fennállásának és fejlődésének biztosítéka: szabadság a vizsgálódásban, hűség a hitben, hogy Isten országában rabszolgák nincsenek, annak csak szabad polgárai vannak, akik belső lelki világuk felett maguk rendelkeznek; ez érttette meg vele, hogy a benső lelki élet kikényszerített engedelmessége minden érték nélkül való; hogy Jézushoz hívogatni a lelkeket lehet is, kell is, de oda parancsolni nem lehet, nem szabad. II. Jánus templomának híres ércszobráról azt tartotta fenn a hagyomány, hogy egyik arcával hátra nézett elégült mosollyal, a másikkal előre tekintett éles sas szemekkel. Annak a nagy igazságnak, amelyet ez a szobor ki akart ábrázolni, a gyakorlati életben megtestesülése volt a mi Istenben boldogult vezérünknek, Antal Gábornak személyes élete. Amely munkát az ifjú- s férkikor napjaiba a társadalmi élet terén, Veszprémmegye közgyűlésein, a főiskola tanszékén, majd a főrendiházban elvégzett, arra joga volt elégülten tekinteni vissza. De mindig ott tartotta éles, sas szemét ügyeink alakulásán is. Az eszmék világában való nagy jártasság tanította meg annak felismerésére, hogy az élet folytonos tevékenység, hogy az élet megállást nem tűi, hogy ebben a nagy folyamatban minden tétlen veszteglés megölő tespedés, a mozdulatlanság halál, az álmodozás szellemi és erkölcsi öngyilkosság. Munkán tartotta tehát mind a két kezét; nem ismert fáradságot, nem ismert pihenést, ha a haza, az egyház, a társadalom közjava hívta; küzdött kitartással, emésztve önmagát, hogy betölthese hivatását, hogy biztosíthassa a gondjaira bízott intézmények fennállását és fejlődését. Nagy életereje, kimeríthetetlen munkakedve megóvta őt a hétköznapi lelkeknek attól a gyarló gondolkodásától, mintha az elvek, az eszmék elfogadásával már azoknak harcosaivá is szegődtünk volna. Sőt ellenkezőleg, egész élete folyása annak az igazságnak a hirdetője, hogy a legszebb gondolat, a legmagasztosabb eszme úgy ér valamit, ha azt tettekre váltottuk fel s úgy adtuk át a közforgalomnak. Valamint az ő fennkölt szelleme e tekintetben nem ismert korlátozást, azonképen óvakodott mások munkájának korlátozó irányokat szabni. Minden épérzékű ember olyan munkára fordítja erőit, amelynek kifogástalanságában és közhasznú voltában hite van. Legbiztosabb tájékoztató a tiszta szeretet és józan vallásos gondolkozás. Valamint a tüzet nem lehet megfékezni, míg továbbterjedéséhez szabad teret és gyúlékony anyagot bőségesen talál, úgy a szeretet és hit lelkének sem lehet előre kiszámított útat szabni. Legjobb tanítómester az élet. Egy hűséges segítőnk van : a szíveket és veséket vizsgáló Isten. Ezt hirdette, ezt követte Antal Gábor minden munkájában. Nem az elért eredmények babérain hivalkodóan megpihenni, hanem a jövő számára minél többet dolgozni, volt egész életének elve, mert azt vallotta, hogy nem az a fő, meddig él az ember, hanem hogy élete mennyi áldást hozott önmagára és másokra. Ez mutatja minden életnek értékét. A természet tárházának gazdag készletéből szokta venni az irányító példát a gyakorlati életben követett eljárásához. Ez erősítette meg abban a meggyőződésben, hogy a szerves lények világában a gyökere a múltban van ugyan mindegyiknek, de célja a jövőre útal; hogy az embernek sem szabad megelégedni azzal, hogy béketüréssel hordozza a napnak terhét, kényszerűségből eleget tegyen hivatalos kötelességének, mert hiszen már isteni Mesterünk megmondotta, hogy ha csak azt cselekesszük, amit cselekedni kötelesek voltunk, akkor hitvány szolgák vagyunk. Az emberi lélek értékében való hit bátorságával vetette tehát kezeit a munkára, hogy abból a jelennek haszna, a jövő fejlődésnek biztos alapja legyen. Soha sem ismerte el annak a gondolatnak helyességét, hogy amit mi jövőnek hiszünk, az üres álom, ősrégi remény, melyre csak a gyarló emberi képzelődés adott fényes új ruhát. A kishitűség mentsvárának tartotta azt a felfogást, hogy maradandót alkotni csak A SZERB HÁBORÚ TÉRKÉPÉ AZ OROSZ HARCTÉR TÉRKÉPE KIS TIVADAR könyvkereskedésében Kapható: PÁPÁN, Fő-utca 21. szám. Saját ház.
