Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-07-26 / 30. szám
Huszonötödik évfolyam. 30. szám. Pápa, 1914 julius 26. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre a szerkesztőséghez: Kis József felelős Megjelenik minden Vasárnap. 4*50K),hirdetések,reklamációk:Faragó = szerkesztő címére küldendők. = János főmunkatárs címére küldendők. Mégj egyszer a II. t.-c. 38. j paragrafusa. Örülök rajta, hogy az állóvíz tükre végre megmozdult: kezdünk eszmecserét váltani egyikmásik életbevágó fontosságú törvény-paragrafusunk felett. Mert a szentesített törvény fogalma egyáltalán nem zárja ki azt, hogy bírálat tárgyává tegyük, meghányjuk-vessük, sőt esetleg ítéletet mondjunk egyik-másik rendelkezése felett Mivel szentesített törvény: engedelmeskedni tartozom neki; de azért nem tartom dalai lámának, vagy római pápának, nem tartom csalhatatlannak, mert ha azt tenném, a protestantizmus lényegét tagadnám meg. Ha a zsinat hivatva van a már egyszer szentesített törvényt megváltoztatni, elhagyni, vagy éppen homlokegyenest ellenkezőjét helyére állítani: akkor nekünk nemcsak jogunk, de kötelességünk is a törvény hibáira, hiányaira, nem várt következményeire rámutatni s így a zsinatot a közvéleményről tájékoztatni. Ennyit jegyzek meg általánosságban „ Dunai “-nak a törvény szentségét illető kioktatására vonatkozólag. De azon már igazán csodálkozom, miként lehetett múltkori kis cikkemnek intencióját annyira félreérteni. Az én indítványom a „hevességének semmiféle kritériumát nem tüntette fel, annyira nem, hogy én az illető törvény-paragrafusra vonatkozólag állást nem foglaltam. Egyszerűen rámutattam arra a a konkrét tényre, hogy a II. t.-c. 38. §-át sokféleképpen magyarázzák. S ennek a ténynek fennforgását „Dunai“ sem döntheti meg, hiszen miért került volna a cs—i választás ügye is, amely csak egy a sok közül — az egyházmegyei bíróság elé ?! Mert a jelzett §. magyarázatára vonatkozólag különbözők a vélemények. Én csupán ezt konstatáltam. Már pedig azt „Dunaiénak is el kell ismerni, hogy amely törvényt sokfélekép lehet magyarázni, az nem jó törvény jogilag. Mint ahogy nem jó kérdés az, amelyre többfélekép lehet felelni pedagogice. Hogy „Dunai“ e törvény-szakasz rendelkezését világosnak tartja, az felfogás dolga, mások — még pedig sokan — nem tartják annak. Az egyes egyházkerületekben felmerült konkrét esetek — precedensek — is különbözők. Az említett cs—i lelkészválasztás ügyében hivatkoztak egy tiszántúli esetre, amelyben az egyházmegyei közgyűlés — de nem a biróság! — a II. t.-c. 38. §-át olykép magyarázta, hogy az’ meghivás esetére nem alkalmazandó. Ámde nem hivatkoztak egy dunamelléki esetre, amelyben arról volt szó, hogy egy gyülekezet a nemzedékeken keresztül ott szolgáló papicsaládnak egyik sarját akarta meghívni egyhangúlag. De mivel az illető egy évig még nem működött állomás helyén, az egyházmegye — a vértesaljai — a meghívást, hivatkozással a II. t.-c. 38. §-ára, nem engedélyezte. Pályázatot írtak ki; a gyülekezet — ragaszkodván a maga jetöltjéhez — kétszer egymásután nem választott, végül is az egyházmegye rendelt a pályázók közül lelkészt. Ennyire a végletekig vitték itt e törvényszakaszt és annak következményeit. Tehát — ugy-e bár? — nagy eltérések vannak a jelzett §. magyarázataiban. Már most képzeljük el, micsoda érzelmeket kelt az ilyen törvény annak a legközelebbről érdekelt félnek
