Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-06-14 / 24. szám
Huszonötödik évfolyam. 24. szám. Pápa, 1914 junius 14. ÜNÁNTŰLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési dijak (egy évre 9 K, félévre 4-50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Békesség* Krisztus, a világ Megváltója, válni készül tanítványaitól, hogy betöltse magasztos hivatását : váltságdíjul adja Önmagát az emberiség bűneiért. Búcsúzóul tanításokkal látja el követőit, olyan fenséges tanításokkal, amilyeneket földi ember sohasem hirdetett s amelyeknek hallatára megremeg a szívünk s bizonyára tanítványaié is megremegett, mert érezzük és érezniük kellett, hogy a földi korlátokon túlemelkedett magasabb szellem megnyilatkozásai ezek. Isteni szózat, mely felbátorította a tanítványok csüggedő lelkét s felbátorítja a mienket is, ha az élet nehéz viszontagságai között hanyatlani kezdünk. Csodás tanítások, melyek egyszerű szavakban új világot tárnak minden hívő elé. „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanem én általam“. „Kérem az Atyát és más vigasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mind örökké. Tudniillik az igazságnak Lelkét, melyet e világ be nem vehet“. S mikor tanítványainak aggódó lelke még e felséges megnyilatkozások hatása alatt sem akar, vagy talán nem tud teljesen lecsendesülni s midőn aggódó tekintetükben meglátszik s halk szavukban megcsendül a bekövetkező nagy harcok félénk sejtése: akkor jelenté ki nekik a legnagyobb s legdicsőbb vigasztalást, a küzdelemre hivatott lelkeknek ércoszlopoknál szilárdabb támaszát, mely a félénk és visszavonuló lelket is az igazság elszánt harcosává avatja. „Békességet hagyok néktek, amaz én János 14 í 27. Békességet hagyok néktek, amaz én békességemet adom néktek; nem úgy adom én néktek, mint e világ adja. békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, mint e világ adja“. Áldott légy, óh szeretett Megváltónk, hogy kijelentetted e felséges igéket s mert kijelentetted, be is teljesítetted az idők folyamán azóta mindenha. A keresztyénség történetének minden lapja bizonyítja ezt. Tanítványaidat s a későbbi századok alatt minden igaz hívedet az képesítette hősies küzdelemre, hogy szívükben békesség honolt, a Te békességed. Az a rendíthetetlen nyugalom, melyet a jól teljesített kötelesség tudata, a te nevedben és oltalmad alatt végzett munka fölemelő érzése nyújt. Az első vértanúnak a szívében békesség honolt, a te békességed, mikor összeroskadt a dühöngő tömeg kőzápora alatt. S a nagy apostolnak lelkében még börtönének kőlapjain pihenve is sokkal nagyobb békesség volt, mint a föld nagyjainak, a királyoknak és császároknak szívében, ámbár ezeknek álma felett megszámlálhatlan szolga s a vitéz harcosok egész serege őrködik. A reformáció bajnokainak, nagyoknak és kicsinyeknek, még a legkisebbnek is, akinek a nevét sem tudjuk, ez a békesség adta meg az erőt. A Krisztus adta békesség képesítette őket arra, hogy küzdjenek az igazságért bátran és nyugodtan mind halálig. A börtön, a gályák evezőpadja vagy akár a máglya meg nem rendíthették ezt az égi nyugalmat. Istenért s az igazságért meghalni is jó, mert aki így hal meg, az él örökké. „Én vagyok az üt, az igazság és az élet“.
