Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1914-04-05 / 14. szám

112. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1914. kát a súlyos következményeket, melyekkel ezek a har­cok az illető népeknél is jártak, szinte azt kell mon­danom, hogy Istennek irántunk való nagy kegyelme nyilatkozott meg abban, hogy ezekből a dogmatikai harcokból mi kimaradtunk. Most azonban, ha nem vesszük észre az idők jeleit, ha nem vonjuk le a leg­szélső határig elmenő következményeit annak a nagy igazságnak, hogy a keresztyénség nem elvont tudo­mányos elméletek konglomerátuma, hanem gyakorlati életfolyamat, melybe mint ilyenbe kell beleilleszked­nünk, szükségletei felismerése és kielégítése céljából; ha engedjük, hogy a bizalmatlanság elkedvetlenítsen, a hálátlanság lehangoljon, az utunkba kerülő akadály visszariasszon ; szóval, ha csak beszélünk evangéliumi igazságokról, de nem ismerjük azokat sem úgy, amint azok megirattak az élet könyvében s abban a gyakor­lati alkalmazásban, ahogy azokat a nagy apostol a keresztyén élet irányításának szempontjából minden levelében bemutatja; ha azok nem hatják át egész valónk minden ízét s nem sugároznak onnét ki ma­gában a szilárd meggyőződésben rejlő hódító erővel : akkor mi elveszítettük lábaink alól a talajt. Ha a vezértrombita bizonytalan zengést ad, meginog a had­sereg, a csatasorok felbomlanak, a sereg veszve van. Azért, kedves atyámfiai, lelkésztársaim, erősen és moz­­díthatatlanúl álljatok, bővölködvén mindenkor az Úr­nak dolgaiban, mivelhogy tudjátok, hogy a ti munká­tok nem hiábavaló az Úrban. Az a nagy apostol, aki nyugodt lélekkel Írhatta, hogy többet munkálkodott, hogynem mindnyájan a többi apostolok, azt a kérdést is felveti azonban, hogy kicsoda vitézkedik valaha a maga zsoldján ? s a fel­vetett kérdésre azt a választ adja, hogy az Úr ren­delte azt, hogy akik az evangéliumot prédikálják, akik a szent dolgokban munkálkodnak, akik szóval az oltár körül forgolódnak, az oltárról együtt vegyék el részü­ket, mert méltó a munkás a maga jutalmára. Ha te­hát egy egész emberi életnek minden idejét, egy tu­dományos képzettségű művelt embernek összes testi s lelki erőit lekötjük az Úr anyaszentegyházának épí­tésére, ha megkívánjuk tőle az egyháznak és híveinek életével való teljes összeforrást, akkor kötelességünk minden rendelkezésünkre álló tisztességes eszköz fel­­használásával odahatni, hogy ne kelljen nekik e világ dolgaira viselni gondot a megélhetés kényszere miatt, ne szorítsuk arra, hogy két úrnak legyenek kénytele­nek szolgálni, t. i. Istennek és a világnak, amit külön­ben már Idvezítőnk is lehetetlennek mondott. Bibliai gondolkozásmódomból folyó meggyőződésem ugyan e tekintetben is az, hogy Isten gondot visel övéiről, szükségesnek látom mégis kijelenteni, hogy ebben a kérdésben magamat az én kedves lelkésztársaimmal teljesen azonosítom s az lesz életemnek egyik fő tö­rekvése, hogy azt, aminek megalkotására érzelmeinek nemességénél fogva is nagy elődömet a legtiszteletre­méltóbb indokok bírták, t. i. a családi pótlék intéz­ményét ne csak fenntartsam, hanem szilárdítsam, fej­lesszem, hogy annak segélyével a családfenntartás és gyermekneveltetés súlyos gondjaitól lelkésztársaim mentesíttessenek. Nagyon sajnálnám, ha valaki ezeket a szavakat a külföldi egyetemeknek ifjaink által történő mind gya­koribb látogatása ellen irányultaknak tekintené. Ezt az összeköttetést úgy ifjaink tudományos képzettsége, mint általában egyházunk hitéletének fölélénkülése szempontjából nagyon üdvösnek s minden tőlünk telő áldozat meghozásával a lehető legbensőbbé teendőnek tartom. Egyházunk jövő fejlődése szempontjából egyik elsőrangú tényező az oktatásügy és pedig minden fokon. A főt. egyházkerületi közgyűlés és a m. t. közönség becses türelme iránt tartozó tisztelet teszi kötelességemmé, hogy ennek a kérdésnek az oktatás különböző fokai szerinti részlegesebb tagolásába ne bocsátkozzam. Nem szabad tehát magamnak meg­engednem, hogy kiterjeszkedjem a bizonyos tekintet­ben már rendezett lelkészképzésnek több vonatkozás­ban még mindig meglevő fogyatkozásaira. Csak azt legyen szabad kiemelnem, hogy az új szabályzatban már érvényesülni kezdő gyakorlati szempontnak még erősebb kidomborítását feltétlenül szükségesnek tartom- A tudományos érdek lehető legéberebb gondozása mellett arra fogok tehát törekedni, hogy olyan kiváló szakképzett ifjú lelkészeket bocsáthassunk ki, akik a gyakorlati életben a müveit igényeket és Ízlést kielé­gítő otthonossággal tudnak mozogni. Tisztában vagyok azzal, hogy ez kissé magas igény felállítása, de tapasztalatból tudom, hogy ez az érdekelteket nem állítja megoldhatatlan feladat elé. Tehát csak akarni kell. Nem szólok középiskolai oktatásügyünknek már szóba hozott reformálásáról sem. Majd az a két nagy elv, amelyek itt egymással szembe kerültek, megvívja a maga harcát úgy, hogy a klasz­­szikus műveltség megszerzése se váljék lehetetlenné, viszont a reális életkövetelmények is kielégítést nyer­jenek. Azt azonban hangsúlyozni kívánom, hogy inté­zeteink felekezeti jellegét semmiféle tetszetős szólam­mal elhomályosítani nem engedem s ha e tekintetben bajt tapasztalok, lesz elég bátorságom és határozott­ságom, hogy annak gyökeres orvoslására a főt. egy-Ifj. Stern Lipót Pápa, Kossuth-Lajos-utca 25. sz Mindennemű kézimunka-, himzési előnyomda-, rövidáru-, csipke-, szalag- és divat­cikkek raktára. — Elvállal mindenféle templomi arany-, ezüst- s selyem díszmunkát, valamint fehér hímzésekéi és kelengyék elkészítését. — Lelkiismeretes kiszolgálási

Next

/
Oldalképek
Tartalom