Dunántúli Protestáns Lap, 1913 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1913-10-05 / 40. szám
40. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 337. oldal. Végh István különben nagyon talpraesett dolgokat is tud írni, amint azt müve első kötetében látjuk. Érdeméül tudjuk be azt is, hogy a prot. jellem és érzület is sok helyen kidomborodik elbeszéléseiben és rajzaiban. Nagy gondot fordít erre V. Siposs Ida is „Apró történetek“ c. müvében, amelyet egészben véve sikerültnek s a vállalat jobb darabjai közül valónak tartunk. Siposs Ida igen melegen, behizelgően, szívre hatóan tud írni. Apró elbeszélései kétségkívül kedves olvasmányai lesznek a fiatalságnak. Hogy ő is előadja Frater Heribald históriáját, melyet Porcsalmy Gyulánál is megtalálunk, ezt nem tartjuk bajnak. Találunk ilyet más vállalatban is. Az ilyen még jó annyiban, hogy az olvasó több oldalról megvilágítva látja és így jobban emlékébe vési a történetet. Egészen más téren mozog, mint az eddigi szerzők, D. Dolinay Erzsébet. Ő a hasznossági elvnek hódol s a kis leányokat a háztartás titkaiba akarja bevezetni. Még pedig nagyon ügyesen, játszva, valóságos furfangos módon. Nem tudós értekezést nyújt, ami a gyermekeknek nem is való, hanem kedves, jóízű csevegést s így tanítja a leányokat főzni, varrni, kötni, hímezni s a jó Isten tudja még mi minden hasznos dologra. A maguk nemében valóban jóknak találjuk könyveit, melyek a következők: „Kis leányok tudománya“, 2 K, „Csevegések“, 2 K, „Nénike vendégei“, 2 K. Ugyancsak külön, ritkább irodalmi fajt müvei Tóthné Zalai Emma is „Szárazon és vizen“ c. könyvével. Ő geográfus és etnográfus. Amiket jártában, keltében látott a nagyvilágban, azokat adja elő símán, szépen, tanulságosan. Érdekes mindjárt az első rajza, „Amit a Duna mesél“, melyben az öreg Dunával mesélted el mi mindent lát eredetétől a tengerbe szakadásáig. A magyar hazafias érzület mindenütt tüzel a lelkes írónő műveiben. Koncz Ákos „Debreczen múltjából", 2 K, veszi az ő történeti rajzainak és novelláinak a tárgyait. Ezek az elbeszélések mindmegannyi korképek, melyekből érdekesen domborodik ki az ős Debreczen, ez a nagy cívis és kálvinista város. Kádár Imre a kicsi, jó gyermekek számára írt két kedves könyvet, ú. m. „Madár-mesék“, 2 K és „Gyermekésszel“, 2 K. Nagyon jól el tudja találni azt a hangot, amelyen az egészen kis gyermekeknek előadhatunk valamit, hogy az őket lekösse s aztán hogy okuljanak belőle. Akik az írótollat forgatják, tudják, hogy ez a legnehezebb mesterség. Azért a vállalat legtöbb darabja is inkább a felsőbb, serdültebb ifjaknak való, akik már jobban meg tudnak valamit érteni. Annál inkább becsüljük tehát a Kádár apróságait, amelyekkel a kis gyermekek szívéhez és értelmi világához száll le s azokat táplálja versben és prózában hozzájuk illő eledellel. A vállalat darabjai egytől-egyig mind illusztrálva vannak. Kitűnő illusztrációkat látunk a művekben Geiger Richárdtól, aki elsőrangú illusztrátorként mutatkozik be. Kár, hogy itt-ott vét pl. a keresztek rajzolásával a kálvinista jelleg ellen. Azt sem helyeselhetjük, hogy a kálvinista papokat és tanítókat mindenütt csizmákkal rajzolja. Ma már a csizmaviselet fehér holló. Az is hiba, hogy a kálvinista papokra Luther-köpenyeget akaszt palást helyett és nyakukra az ev. papok által hordott fehér stólát köt. No de ezek csekélységek, de jövőre mindenesetre javítandók. A többi illusztrátorok rajzai is megfelelők. Nagyon csinos és tetszetős a vállalat köteteinek külső színes címlapja. Egy gondolkodó és borostyánkoszorúzott nemtő, aki egy oszlopon ül, az ölébe támasztott, nyitott könyvbe ír. Mellette balról a tudomány jelképe, a bagoly, aztán a földgömb, horog, vaskerék és legalól egy könyv, jobbról égő fáklya s lent egy lant. A harmonikus, diszkrét színek nagyon szépen veszik ki magukat. A kötetek zöld színű egész vászonkötésbe vannak kötve. Nyomásuk tiszta, papírjuk tartós vastag. Akár kívülről, akár belülről nézzük a vállalat darabjait, mindenképpen elismerőleg kell róla nyilatkoznunk s buzdítanunk a szerkesztőket és a kiadókat a nagy horderejű vállalat továbbfolytatására. Diákmunka Pápán. A „Pápai Evangéliumi Keresztyén Diákegyesület“ is munkába állt újra az iskolai év kezdetén, hogy Istentől az imádkozás által kapott programmját: „a magyar diákság evangelizálása ebben a diáknemzedékben“ — előbbre vigye, majdan betöltse, az Isten dicsőségére. Az erkölcsi kötelezettség komolyságával fogott újra a munkába, mint aki tudja, hogy hite szilárdságától és minden kételkedést félrevető tevékenységétől függ az eredmény, mint aki tudja, tapasztalta, hogy Isten segíti az Őt keresőket. Azon vagyunk minden igyekezetünkkel, hogy megmozgassuk a diákságnak minden rétegét, hogy igazi eszményképet találjanak az eszmények után sóvárgó acélos, ifjú diákok, hogy erőt vegyenek s majdan erőt adjanak. Erőt, evangéliumi erőt! A naponkénti munkásság megkezdése előtt az egyesület tagjai megbeszéléseket tartottak a nagy célhoz szükséges emberi eszközökről és módokról. Különösen pedig arról, milyen munkatársakat kíván Isten. Az előzetes megbeszélés tárgyai voltak: hitünk Isten erejében és készségében; 2. kik lehetnek Isten munkatársai; 3. a szolgálat kötelessége és áldásai; 4. hogyan lehet munkánk egységes és teljes; 5. a magunk és diáktársaink hiányai. Ezek a címek úgyszólva a szeme az egyesületnek. Ezekkel néz és lát. Az előzetes megbeszélés után 3 egymásután következő estén (szept. 15., 16., 17-én) nyilvános előadásokat tartott az egyesület, mintegy bevezetésül a következő munkára s buzdításul a munkában való
