Dunántúli Protestáns Lap, 1913 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1913-10-05 / 40. szám

338. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1913. részvételre. Az első estén Kunszt Irén missszionárus nő szólott a kínai diákok lelkét újjá szülő diadalmas Krisztusról s a kínai diákok között folytatott munká­járól, meggyőzve bennünket arról, hogy mindeneknek „kötelesek“ vagyunk, ott kint is, hát még idehaza. Utána Bereczky Albert II. é. pn. tartott bibliamagyará­zatot „Ha Isten él . . .“ cimmel. A második estén Pongrácz József theol. akad. tanár a lake-mohonki világgyülésről számolt be. Nagy győzelmek eljöveteléről hozott hirt — nagy örvende­zéssel. Hát mi elmaradunk-e a győzelemről, az örven­­dezőktől ? I Majd Nehézi Károly IV. é. pn. „Egy meg­elevenedett ember . . .“ cimen rajzolta elénk a mai diákság képét s azt a dikságét, amilyenek mi akarunk lenni, s amilyenekkel mi akarunk beszélgetni az isteni titkokról abban a szépséges kertben, melynek neve világ. A harmadik estén Vágó Ede, Tildy Zoltán s Járdánházy Béla a felsőszeli-i diákgyülés hatásairól szól­tak. Befejezésül pedig Pongrácz József szólt egy Jézus korabeli diákról. Ez a diák Nikodémus (Ján. III. r.), mert meg van benne minden idők diákjait jellemző három motívum : az igazság vágya, az igazság kere­sése, s a megtalált igazság becsületes követése. Igazi diákok vagyunk-e ?! Keressük-e, követjük-e az igaz­ságot ? ! (Ján. I. 40.) Az évközi munkásság a következő keretekben történik: öt bibliaolvasó-kör működik a theológián. A bibliaolvasó-körök tárgya: 1. Jézus szociális tanításai. 2. Az alázatosság. 3. A tisztaság. 4. János evangé­liuma. 5. Jézus példázatai. Továbbá munkálkodik egy misszió tanulmányozó kör ugyancsak a theológián. Azonkívül három bibüaolvasó-kört szervez, a meg­kezdett munka folytatásaként az állami tanítóképző­intézetben. A vasárnapi iskola vezetését újból az egye­sület tagjai vették gondjukba. Megemlítem még, hogy az egyesület választ­mánya is megalakult, Pongrácz József tanár elnök, Nehézi Károly IV. é. pn. ifjúsági elnök, Járdánházy Béla titkár és Vágó Ede iratterjesztő személyében. Készen a munkára s nem tekintve egyébre, mint­hogy a feladatot elvégezhessük, imádkozások és kö­nyörgések között várjuk az Ő országának eljövetelét. J. Vegyes közlemények. Felavatási ünnepély. A pozsonyi ref. keresztyén egyházközség templomának felavatási ünnepélye 1913. évi október hó 5-én délelőtt 10 órakor lesz. A ünne­pély sorrendje: 1. október 4-én, az érkező egyház­kerületi elnökség és kitűnőségek fogadtatása a főpálya­­udvaron. 2. Este 8 órakor, ismerkedő összejövetel a Carlton-szálló földszinti éttermeiben. 3. Október hó 5-én, reggel fél 10 órakor, az egyházkerületi közgyűlés tagjai a megyeháza nagytermében gyülekeznek. 4. Indulás onnan 10 órakor a templomhoz. 5. Templom előtt a közönség elénekli a XC. zsoltár 1. versét. 6. Forray Béla főgondnok beszéd kíséretében átadja a templom­kulcsot püspökünknek. 7. Püspökünk beszéd kísére­tében a templom ajtót megnyitja. Balogh Elemér, a gyülekezet lelkésze a kulcsot beszéd kíséretében átveszi. 9. Bevonulás és elhelyezkedes alatt az orgonán Weigel Alfréd a „Szózat“ dallamát játsza. 10 A gyülekezet Weigel Alfréd orgonakiséretével felállva énekli a 37. dicséret 1. versét. 11. Közének, ülve énekli a gyüle­kezet orgonakisérettel. 74 dics. 1. és 5. v. 12. Felavató beszéd és ima. Tartja Antal Gabor püspök. 13. Karé­neket énekel a pápai ref. főiskola énekkara Tóth Lajos főisk. zene- és énektanár vezetése mellett. 14. Egyházi beszédet tart Nagy Károly kolozsvári theológiai tanár, erdélyi e. k. főjegyző. 15. Kurucz Gyula s.-lelkész éneke. 16. Úrvacsorát osztanak Tóth Kálmán deáki esperes-lelkész és Gyalókay László nemesócsai lelkész, e. m. főjegyző. Úrvacsora alatt a gyülekezet a 167. dicséretet énekli. 17. Keresztel Galambos László rétéi lelkész. 18. Esket Gálffy Géza felsőgelléri lelkész, e. m. pénztáros. 19. Karéneket énekel a pápai ref. főiskolai énekkar. 20. A gyülekezet köszönetét tolmá­csolja Balogh Elemér lelkész. 21. Templomavatási ének. A 233. dicséret 3. verse. 23. Hymnus. Énekli az egész közönség. 23. Templomból kivonulás alatt kegyes adakozás az egyház céljaira. 24. Jó idő esetén az udvarban, esetleg a Vásártéren a templomi isteni­tisztelettel egyidejűleg egyházi beszédet tart Udvardy Gyula madari lelkész, e. m számvevő. 25. Vasárnap, október 5-én este fél 6 órakor orgonahangverseny a templomban. Nyilvános számadás a dunántúli ref. püspöki hivatalhoz az árvízkárosultak javára 1913. évi október hó 2-ig beérkezett adományokról: Naszály 20 05, Magyarszentkirály 12 50, Réde 5'—, Komárom 30'—, Csesznek 6*56, Csór 31 •—, Madar 6*04, Tapolczafő 24’—, Darány 18*50, Nemeske 5*40, Balatonfőkajár 10'—, Érsekkéty 41 59, Jóka 3*42, Kaposszentbenedek 2*—. Kistamási 7‘80, Böhönye 1511, Csór 2*—, Kúp 11 '97, Gyermely 10*30, Homokszentgyörgy 2L76, Alsó­fegyvernek 5*70, Adásztevel 20 94, Perőcsény 29*30, Hegyi Józsefné Böhönyéről 4*—, Polgárdi 10*—, Nemes­­déd 8*90, Dunamocs 5'—, Alsók 14 20, Kálóz 55*—, Tárkány 10*—, Magyarsók 23*20, Nagykeszi 66*70, Balatonarács 15*—, Falubattyán 18*—, Lajoskomárom 14*64, Nagyölved 32*50, Hóból 28*—, Geramvezekény 67*—, Kiskálna 2*—, Fehérvárcsurgó 9*95, Galambok 40*10, Császár 98*79, Balatonkövesd 24*—, Sárkeszi 20*—, Tarján 5*04, Nagykorpád 10*—, Lepsény 6*38, Veszprém 37*—, Szentkirályszabadja 60*40, Somogy­­viszló 11*—, Mór 14*78, Hajmáskér 11*80, Szent­­antalfa 15*06, Dég 10*10, Bori 9 48, Neszmély 5*60, Csicsó 10*50, Csököly 16*—, Dunaalmás 14*08, Ajka 4 08, Inota 21*18, Szilasbalhás 52*27, Szentmihály 3*50, Tany 9*29, Tata 18*—, Ács 15*—, Felsöörs 3*—, Somogyaszaló 22*54, Sáregres 6*—, Szalafő 24*16,

Next

/
Oldalképek
Tartalom