Dunántúli Protestáns Lap, 1913 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-09 / 10. szám
Huszonnegyedik évfolyam. 10. szám. Pápa, 1913 március 9. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. ----Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4*50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Az egyházi fegyelemről. (Folytatás.) I. Kálvin szerint kétféle egyházfegyelmet kell megkülönböztetnünk, ú m. általánosat és különöset. Az előbbinek szükségképen mindenki tartozik alávetve lenni, az utóbbi pedig a papságra vonatkozik, melynek az általános (közös) egyházi fegyelem mellett még saját fegyelme van. A helyesen alkalmazott, általános egyházi fegyelemnek különös tekintettel kell lennie arra, hogy a magánintelmeknek első helyet biztosítson. Ha valaki kötelességét nem teszi, illetlenül viselkedik, becstelen életet él — intsék meg. Különösen a lelkészek és presbiterek buzgólkodjanak ebben, kiknek nemcsak az a kötelességük, hogy szónokoljanak, hanem, hogy házanként külön is intsenek és buzdítsanak mindeneket, ha a szükség kivánja. Miként a nagy Pál apostol, ki efezusi működéséről mondja: „Emlékezzetek meg arról, hogy én három esztendeig éjjel és nappal meg nem szűntem könnyhullatással inteni mindegyiteket“. (Csel. 20 3i). Az intelmek gyakorlásában — Kálvin szerint — a helyes eljárási mód az, ha a titkos bűnök feddésénél a Krisztus által megjelölt és a Máté ev. 18i5-i7-ben olvasható fokozatokon haladunk előre ; t. i. a nem nyilvános bűnben leledzőt elsőbben négy szem közt, sikertelenség esetén két-három bizonyság jelenlétében kell meginteni és csak, ha ez a mód sem használ, kell a bűnöst a gyülekezet ítélete elé vinni. A közismert s botránkozást okozó bűnök alkalmával azonban tüstént az egyház ünnepélyes feddéséhez kell folyamodni. A cégéres gaztettek feddésénél pedig nem elég csupán az intés és dorgálás, hanem erősebb orvosszer gyanánt a gyülekezeti kiközösítés alkalmazandó, mint cselekedte ezt az I. Kor. 5 ii tanúsága szerint Pál apostol, ki a mostoha anyjával fertelmeskedö korinthusit nemcsak szavakkal feddi, hanem kiközösítéssel bünteti, mihelyt a gaztettről értesül. Természetesen tiltakozik Kálvin oly felfogás ellen, mely a gyülekezeti kiközösítést a pápai egyházi kiátkozással azonos értelemben gondolná, sőt hangsúlyozza, hogy az ettől merőben különböző, mert míg a pápai exkommunikáció kizárva a megbocsátás lehetőségét, az embert elátkozza s örök kárhozatra ítéli, addig emez inkább az erkölcsöket fenyíti és bünteti. S bár tilos a helyesen alkalmazott fegyelem szempontjából a kiközösítettékkel meghittebb viszonyban lenni, mindamellett szent kötelességül hangoztatja Kálvin az arra való törekvést, hogy azok jobb útra térve, az egyház egységébe visszajöjjenek, így tanít Pál apostol is (I. Thess. 3 is): „Ne tartsátok — úgymond — őket ellenségeiteknek, hanem intsétek őket, mint atyafiakat“. A kiközösítés külsőleg az egyház részéről abban nyilvánúl, hogy a cégéres bűnöst megfosztja egy időre az úrvacsora közöltetésétöl, amíg a megbánásról vallást nem tesz. Ezt cselekedte Kálvin, tudjuk, a féktelen libertinusokkal. A fegyelem gyakorlására nézve megjegyzi még Kálvin, hogy azt a szelídségnek leikével
