Dunántúli Protestáns Lap, 1913 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-09 / 10. szám
74. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1913. kell egybekötni* Mert mindig óvakodni kell attól, hogy az, ki fenyítést szenved, megemésztessék. így a gyógyszerből halál származnék. Egyébként a mérséklet szabályát magának a fegyelemnek célja adja meg. A fegyelem célja ugyanis az, hogy egyfelől a bűnös bünbánatra vezettessék, másfelöl a rossz példák a közönség elöl eltávolíttassanak. Ha ezt figyelembe veszszük, könnyen meg lehet állapítani, hogy a szigorúságnak meddig kell haladnia s hol kell megszűnnie. így, ha a bűnös bünbánatának jelét adja s a bűnét, amennyire rajta áll, jóvá tenni iparkodik: semmi módon sem kell — mondja Kálvin — tovább szorongatni, mivel a szigor ekkor már túllépné a határt. A régi egyházi atyákkal egyetértve, különösen figyelmünkbe ajánlja Kálvin az élő fegyelem szigorú irgalmasságát az esetben, ha a bűn mételye a sokaságot támadta meg. Példáúl, ha általánosan uralkodó részegség bűne ellen kell valamely sokaságban küzdeni, e vétek — mondja Aurélius karthagói püspökkel — nem zordonúl, durván, nem zsarnoki módon szüntetendő meg ; inkább intéssel, mint fenyegetéssel. Szóval a dorgálás módját akként kell mérsékelni, hogy inkább gyógyítsa, mint veszedelembe döntse a testet. Különösen ajánlja Kálvin, hogy, midőn Isten haragjának jelei mutatkoznak, mint példáúl: pestis, háború, éhínség, — a papok bünbánatra és rendkívüli könyörgésekre buzdítsák a botránkoztató bűnök által megmételyezett népet; mint ezt az apostolok is cselekedték. Ennyit Kálvin általános egybázfegyelméröl és annak gyakorlása módjáról. Ami már most a papokra vonatkozó, különös egyházi fegyelmet illeti: e tekintetben Kál* Ezt nagyon nagy készséggel elfogadjuk ; ez irányban hajlandók vagyunk elmenni egész addig, hogy bocsánatot kérjünk a megtévelyedettektől azért, mert tudomásunkra jutott hitványságuk és sietünk bizalmi nyilatkozatot tapasztani a jó hírükön esett folytonosság-hiányra. Szerkesztő. vin az öskeresztyén kánonokra utal, melyek a püspökök és parochusokra vonatkozólag különféle rendszabályokat állapítanak meg. Ilyenek, hogy egy papi-ember se töltse idejét vadászattal, kockajátékkal (manapság tán inkább mondhatnók : kártyajátékkal), mulatozásokkal* ; egy se űzzön uzsorát vagy kereskedést, ne vegyen részt kicsapongó táncokban. Mindeme tilalmas dolgok büntetéséről is szólnak a kánonok. E célból rendeltettek az évi kanonika vizitációk és zsinatok. Ha valaki kötelessége teljésítésében hanyag volt, megintették ; ha bűnt követett el, a bűn nagyságához képest büntették. Legszigorúbb büntetés volt a viselt hivataltól elmozdítás és az úrvacsorától egyidöre megfosztás. Míg ez a szigorúság érvényben volt — mondja Kálvin — nem követeltek a papok többet a néptől, mint amennyit példával és cselekedettel maguk nyújtottak. Sőt magukkal szemben sokkal szigorúbbak voltak, mint a néppel szemben. És bizonyára úgy illik, hogy a népet emberibb és tágabb fegyelemmel igazgassák; a papok ellenben élesebb birálatot gyakoroljanak maguk között s magukkal szemben kevésbbé legyenek elnézök, mint másokkal szemben.** Ily értelemben vett fegyelmezéssel óhajtja Kálvin elérni a kitűzött hármas célt, úgymint: 1. az egyháznak, mint a Krisztus testének, a rothadt, bűzös tagoktól megóvását; (s itt különösen gondol az úrvacsorára, mert a legteljesebb mértékben igaz, úgymond, hogy az, kire az osztogatás bízatott, ha tudva méltatlant bocsát ahhoz, kit joggal visszaüzhetett volna, ép oly szentségtörö, mintha az Úr testét az ebeknek vetette volna.) 2. cél gyanánt elérni óhajtja e fegyelemmel azt, hogy a gonoszok * No né! Hát ki lesz akkor közöttünk .igazán joviális ember?!“ Szerkesztő. ** Má mög micsoda beszéd! Hát nem úgy van e, hogy minél magasabb állású valaki, antul több szabad neki. A nagy embereket csak nem lehet a törvény korlátái közé szorítani ! Szerkesztő. Konfirmációi Káté. Irta Kis József. IV. kiadás. Ára 32 f. Emléklap finom papíron. Darabja 5 f. ajándékok: képes újtestámentum, vallásos iratok. Koszorú-füzetek. Zsoltárok. Imakönyvek. Szentirások nagy választékban. MEGRENDELHETŐK KIS TIVADAR KÖNYVKERESKEDÉSÉBEN, PÁPÁN, FŐ-UTCA 21.