Dunántúli Protestáns Lap, 1913 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1913-12-21 / 51. szám
51. szám. DUNÁNTÚLIPROTESTÁNS LAP. 425. oldal. bályok írják körül e téren kötelességeit, sőt mindig hozatnak is újabb határozatok, hogy: ilyen meg ilyen iskolai dolgok megtételének „ellenőrzésével a lelkészek bizatván meg“. Ugyan, ért-e már valakit bántódás, vagy kellemetlenség amiatt, hogy mind az ilyesmiket egyszerűen elereszti a füle mellett ? Sőt! Olyanokat, akik komolyan, lelkiismeretesen fogták fel kötelességeiket, — olyanokat igenis ért már ezért nem egyszer bántódás is, kellemetlenség is! A lelkész az egyház anyagi ügyeinek, úgyis, mint a presbitérium elnöke, hivatott, törvény szerint kötelezett, fölesküdött ellenőre. Ért-e már valakit bántódás, kellemetlenség amiatt, mert az egyházi számadásban valamely jogtalan tételnek, nem járó összegnek kifizetését elnézte, idejében meg nem akadályozta? Nem hiszem, hogy ért volna; hiszen az ilyesmit „tapintatosságnak“ szokás inkább nevezni; ellenben kigyót-békát szokás kiáltani arra, aki a kiadásokat nem engedi csak úgy torony iránt megeregetni és nem játsza a tudatlant és illetéktelent a számadás tételei körül. Vagy egy lelkészt, mint az istenitiszteleti éneklésért, az isteniszolgálatért felelős egyént: ért-e már valaha kellemetlenség, bántódás azért, ha a 10 percig tartó istenisztelet-karrikatúrákat, évtizedig egy-két rövid éneknek forgatását, szó nélkül elnézte? No hiszen: próbálná csak meg el nem nézni! Nemrégiben egy előkelő egyházi tisztséget viselt férfiú, öregségére hivatkozva, lemondott tisztségéről * A lemondás módja és a vele kapcsolatos jelenet nagyon elárulta: mi mindent be nem vesz még ma is néhol a „közszellem“; vagy mint vélekednek némelyek pl. egy egyházmegyei gyűlésről, hogy ott mi mindent nem kötelesek volnának bevenni az érző keblek! A lemondás egy a gyűléshez címzett, lepecsételt levél által történt. A levél a lemondás alapos és érthető okainak elmondása után elkezdi ám lepocskondiázni a gyűlésnek egy ott jelenlévő, lelkészi tagját, egész a nyilvános becsületsértésig menő szavakkal, megbotránkozására még azoknak is, akik — bensőleg — talán örültek ennek. Nem tartozik fejtegetésünkhöz, hogy a gyöngédeden érdekelt lelkész egy hangot sem szólt, nem akarván megtépdesni senki feje körül a babért; vagy talán úgy gondolkodott, hogy a bölcsek ilyetén metódusát ő nem engedheti meg magának, lévén igazság : „si duo faciunt idem, non est idem“; ami egyiknél „bölcs békességkeresés“, az a másiknál esetleg „sajnálatos ellenségeskedés“ lehet. Az sem lényeges, hogy az epistola miatt megbotránkozásuknak kifejezést adó szónokok egyike, mikor per longum et latum, előzményeiben, okaiban, beszédének indokául taglalni akarta az esetet, elnöki leintésben részesült: ez nem tartozik a tárgyhoz, nem lehet megengedni a beszéd ilyetén folytatását. A levélnek egy részlete azonban rendkívül fontos. így kezdődik: senkivel sem volt bajom ennyi és ennyi éven át, csak egy emberrel . . . És ez ? Ez egy lelkész. Mit csinált ez az ember ? Kérdezzük tovább. Betért talán palástosan a pálinkás butikokba? Vagy elment a járási főszolgabiróval, „megyebizottsági tag helyett“, községi tenyészállatvizsgáló körútra? Nem. Akik ilyeneket tettek, azokra nem panaszkodott a levél. Nem ilyesmiben volt foglalatos az a nyilvánosan lepocskondiázott lelkész. Hanem rendbehozott, fölépített, vagyont gyűjteni segített egy olyan egyházat, ahol előtte már J/4 évig se pap, se tanító nem volt, a harangok se szóltak (bár nem az oláh végvidékeken volt ám ez az egyház). Épített 10 év alatt 50 évről elmaradottakat; új templomot ahol nem volt; sajátjából egész kis vagyont adott egyházi célokra; egyháza érdekéért akármilyen kényes esetben is bátran és habozást nem ismerve, bárkivel szemben síkra szállott: egyházirodalmilag is működött; Kálvint fordított; egyházmegyéjét is, mint egyetemes, szókimondó, igazságszerető egyén, különféle tisztségekben szolgálta és szolgálja, stb. De azért az epistola szerzőjének sok éven keresztül nem volt senkivel baja, csak ezzel az emberrel. Ez itt a fontos! Mit is mondott e sorok elején idézett lelkész? „Hát miért dolgozol? Lásd, én nem dolgozom semmit és nincs semmi bajom.“ Neki igaza lehet. Okos ember, bölcs ember! És már azóta tanácsbiró! Csak az a félő, hogy ettől a bölcsességtől csakugyan csődöt mond a reformáció egyháza. Vagy ez sem baj ? Aki hátul marad, tegye be az ajtót ? Majd csak megélünk valahogy? Sok mindent kibírt ez a református egyház. Gályákat, máglyákat, börtönt, bilincseket. Ezt a bölcsességet is kibírja ? Csakhogy gályák, máglyák, börtönök, bilincsek is aligha tudtak megbénítani és elvonni rendeltetésüktől annyi munkaerőt, munkakedvet, akaraterőt, önfeláldozást, mint ez a sivár bölcsesség! Mennyi munkára, mennyi átalakításra lenne még szükség, hogy ez a — bölcsesség ne menne böl-dJdis Tivadar könyv- és papirkereskedö, a református főiskolai nyomda kezelője b. u. é. k. Pápa Fö-utca 21-ik szám NÉVJEGYEK ' ÍZLÉSES, SZÉP, TISZTA KIVITELBEN GYORSAN KÉSZÜLNEK A PÁPAI REF. FŐISKOLAI NYOMDÁBAN. MEGRENDELÉSEK KIS TIVADARHOZ PÁPA, FÖ-UTCA 2U INTÉZENDŐK.
