Dunántúli Protestáns Lap, 1913 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1913-10-26 / 43. szám
Huszonnegyedik évfolyam. 43. szám. Pápa, 1913 október 26. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. == Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4-50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Középoktatásunk reformja. Jelenlegi kultuszminiszterünk nemcsak a tanügyi, hanem más intelligens társadalmi körökben is nagy szenzációt keltett azon bátor és szokatlan tartalmú leiratával, amelyben az Országos Közoktatási Tanáccsal közli középiskolai oktatásunk gyökeres megváltoztatására vonatkozó reform elveit és egyszersmind kéri ezen legelső pedagógia testületünket arra is, hogy terve kivitelében bölcs tanácsával támogassa őt. Tagadhatatlan, hogy a Rendelet formájában megjelent e miniszteri leiratnak sok igaza van. Igaz az, hogy a középiskola kellő átmenet nélkül csatlakozik az elemi népiskolához. Be kell ismernünk azt is, hogy az oktatás eredménye a legtöbb tárgyból általában véve nagyobb is lehetne. Továbbá felvehetnék középiskoláink tantárgyaik közé az egészségtanon kívül az újabb tudományágak ismertetését is, kivált a társadalmi és gazdasági jelenségekkel foglalkozókat. Nem egészséges állapot az sem, hogy „a kétféle középiskoláinkat oly aránytalanúl keresik föl a tanulók.“ A főgimnáziumok majdnem mindenütt zsúfoltak, a reáliskolák, Budapestet kivéve, aránylag gyéren látogatottak. A rendeletnek ezek a pontjai azok, amelyek — mondhatni — általán közhelyesléssel találkoznak, mert középoktatásunk régi sebeire hívják fel a figyelmet és szinte kiáltanak orvosló kéz után. Ámde a miniszteri reformtörekvés ahelyett, hogy itt ragadná meg radikális erejű marokkal a javítás ekeszarvát, ahelyett fejszecsapással fenyegeti a külföld által is bámult és elismert egységes szervezetét középiskoláinknak, amelynek alapjait 1883-ban bölcsen rakták le nagy pedagógusaink és amelynek a megbolygatása előre nem látott chaoszt teremtene iskoláztatásunkban. Hisz az egy szervezetté nőtt középiskolánk nem a pillanatnyi hatások eredménye, hanem a hosszú múlt idők kultúrtörekvéseinek természetszerűleg előállott fejlődése. Elképzelni könnyű ugyan két tagozatra osztani ezt az iskolát, de a valóságban csak félig jól is megcsinálni lehetetlen. S ím éppen ennek alapján hisszük, hogy e reformterv még jóidéig csak terv marad. Azonban felettébb hasznos szolgálatot nyerne középiskolázásunk, ha első sorban és minél előbb megszabadúlna a zsúfoltság, sőt sokhelyütt a túlzsúfoltság terhétől. Itt, e ponton alkudni nem lehet, nem szabad. Középiskoláink hibáinak legtöbbje e forrásból ered. Legnagyobbrészt emiatt nincs kellő tanulmányi eredmény s ez az oka annak is, ha a tanítás nevelő munkája mellett a fegyelmezés sem mutathat fel óhajtott sikert. Az összes szakemberek egyértelmüleg régóta már emiatt panaszkodnak, ennek a lehetetlen állapotnak kiküszöbölését sürgetik, de mindhiába. Úgy látszik, hogy most is hiába! Mert a miniszteri rendelet e kérdés megoldását — pénzügyi okokból — csak legutoljára ígéri. Pedig ha e tekintetben minden marad a régi, ha középiskoláink ezután is kénytelenek roskadozni, cipelni a zsúfoltság súlyát, akkor kútba dobott
