Dunántúli Protestáns Lap, 1913 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1913-07-13 / 28. szám
Huszonnegyedik évfolyam. 28. szám. Pápa, 1913 julius 13. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4'50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Egyházunk és a Heídelbergí Káté. (Harmadik és befejező közlemény.) Mert könyvünk egyik legértékesebb tulajdonsága, hogy csak úgy sugárzik belőle az erős, református öntudat, határozott kitartás a Krisztus tanításaiból merített igazságok mellett. Tehát azzal a kinccsel rendelkezik, amely magának a protestántizmusnak és reformációnak is lényege, létalapja, dísze és fenntartó eleme. Mert hiába panaszkodunk a szegénységre, klerikálizmusra, társadalomfelforgató eszmékre és egyéb ellenséges áramlatokra: ezekben nem rejlenek ránk nézve pusztulás magvai; mint ahogy a gyönge szervezetű ember halálát sem az a kis szellő okozza, melyből a meghűlés származott s amely egy másik, egészséges szervezetnek inkább erősítő gyanánt szolgál. Ha majd olyan idők következnének, hogy egyházunk, mely akkor már csak halálnak vált szervezet volna, feledné, hogy a Jézus Krisztusnak tulajdona, feledné Krisztust, az igazságot, melynek megőrzése, gyakorlása, fenntartása, építése, virágoztatása az igazi feladata : mellékes dolog lenne, hogy azt a halált melyik szellőtől eredő meghűlés hivná elő, mert ez már csak időbeli és nem okozati kérdés lenne. Önvédekezésünk sikere sem azon fog múlni, tudunk-e az ellenfelek fogásaihoz hasonló, nem egyszer álszenteskedő, farizeuskodó fogásokat vinni harcvonalba, hanem azon : magunkat fel tudjuk-e emelni a Krisztus igazságainak olyan magaslatára, melyen az ostromok semmit nem árthatnak. így érthetjük meg kicsinyenként a Káté rendkívüli nagy hatását. A reformációt életre keltette az örök igazság Istenének Szentlelke : a Heidelbergi Kátét viszont a reformáció hozta létre. Akármint vélekedjék valaki a dogmák értékéről; tegyen bár valaki kifogást, hogy e könyv némely hittételről alkotott felfogása nem egyezik egészen Kálvin, vagy mások felfogásával : az az egy bizonyos, hogy belőle a reformáció nagy igazságainak, küzdelmeinek ereje, hite, öntudata szól hozzánk. Más kérdés, hogy ezek a tulajdonságok áthatják-e, irányítják-e most 350 év múlva is egyházi életünket? Erre a kérdésre feleljen meg ki-ki a lelkiismeretes vizsgálódás, összehasonlítás alapján. Nem érzünk magunkban hivatást, hogy egész nagy korszakok életéről csalhatatlan igazság számba menő ítéleteket alkossunk. Csupán néhány életbe vágó megjegyzést kockáztatunk meg a Heidelbergi Káté mai háttérbe szorultságával kapcsolatban. Bizonyára nem a könyv hibája, hogy korunkba bele sem lehet képzelni azt a pfalzi választófejedelmet, aki elsősorban „a lelkekben óhajtván összhangot teremteni“, egy a hívek és lelkészek tanítására szolgáló vezérkönyvnek, hitvédelmi iratnak létrehozásán, szerkesztésén, terjesztésén, lelkes védelmezésén fáradozott. Aki a káté előszavában ilyen elvekkel foglalatoskodik és törődik: „Az ifjúságot kezdettől fogva, minden más ismeretet megelőzőleg, a szent evangéliumnak és az Istennek megismerésére kell vezetni egységes tudomány alapján.“ Vagy micsoda forgalmi értéke volna a mai
