Dunántúli Protestáns Lap, 1913 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1913-06-01 / 22. szám
180. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1913. mert ezek megirattak, hanem amiatt, hogy megtörténhetnek. A lelkész kötelessége kijelölni az énekeket: miért nem teszi? Igaz! De teheti-e? Teheti, de csak úgy és ott, ahol az „uralkodó közszellem“ is olyan, hogy ez kivihető, ott nem is lesz panasz. De ugyan mit csináljon egy lelkész, hogy az istenitisztelet tűrhető színvonalát megtartsa, ha sem figyelmeztetés, sem szépszó, sem komoly föllépés nem használ ? Ha kijelöli ugyan az éneket; de az énekvezető nem azt énekli, mert „ismeretlen a szöveg“, vagy nem a 42. zsoltár dallamára megy. Milyen kellemes és épületes eszmecserében lesz része, mikor a prédikációhoz kell összeszednie lelki erejét. Vagy megfogadja az énekvezető, hogy a kijelöltet énekli, de azért nem azt énekli. Tessék vitatkozni, kérdőre vonni — istenitisztelet után. És tessék figyelembe venni, hogy ily esetben milyen színvonalú egyénekkel kell számolnia. Mert ha azzal szemben, aki énekvezéri állásban meg akar élni 4—5 énekdallammal és a fentebb vázolt metódussal, a törvény és kötelesség követelményeit akarja érvényesíteni az a lelkész : micsoda pokoli koncertekben lesz része! Ezt csak az tudja, aki csakugyan meg is próbálta már, hogy ilyen esetekben is küzdjön a jó rend és a közérdek szempontjából. Elég az hozzá, hogy istenitiszteleti éneklésünk változatossága nem egy helyütt nagyon is „rosszúl fest“. Pedig, bár a templom, meg az énekes könyv nem fog kiabálni, a lelkészt is csak el lehet némítani: az a vontatott, únott templomi éneklés, jobban mondva énekkerülgetés .. . nem sok jót beszél. De minek is álmodozunk mi szabályokról, törvényekről, kálvini egyházfegyelemről, belmisszióról, egyházépítésről, egyháziatlanság elleni küzdelemről, ha még ezen sem tudunk segíteni . . . Mindig boszúságot érzek, mikor hallom a — sajnos csak — beszédet: mindenek „ékesen és szép rendben“ történjenek; de látom, hogy annyit sem tudunk keresztülvinni, hogy ne rontsák el a gyülekezetek fogékonyságát az „ékes és szép rend“ iránt olyanok, akiknek az ékes és szép rend fejlesztése volna nemcsak életfeladatuk, hanem életérdekük is. Presbiter. Megjegyzések. Nem vagyok azokkal egy véleményen, akik minden 10 évben szükségesnek tartják a zsinatot; mert ezt a fényűzést a mi egyházunk nem engedheti meg magának mindaddig, míg a lelkészi kar jogos igénye kielégítve nem lesz. És ha van felesleges pénze az egyháznak, talán abból lehetne segíteni családi pótlék alakjában a nagy családú lelkészeken. Egyik komáromi lapból olvastam, hogy Nemes-Ócsa községe 1200 K fizetésért nem kapott kanászt s így 1600 koronára volt kénytelen emelni a fizetést. De nem erről akarok én most írni, hanem a zsinatról, amely — bármennyire nem akarjuk is — meg lesz tartva; mert új 10 éves ciklus következik. És mivel meg lesz tartva, szabad legyen nekem is csak egy megjegyzést tennem és pedig azt, hogy az egyházközségi közgyűlés hatáskörét szorítsa a zsinat a legszűkebb határok közé. Elég hatáskör az, hogy ő választja a lelkészt, gondnokokat és presbitereket; mert a mai alkatában kerékkötője legtöbbször minden szépnek és nemesnek. Ismerek virágzó politikai községeket, ahol az egyházközség csak teng, megöli a túlságos demokrácia. A képviselőtestülettel boldogúl a jegyző, de népgyüléssel ugyan nem boldogúlna. Ha az intelligencia szupremaciája fenntartandó volt a képviselőválasztási törvény megalkotásánál, ez a szupremácia fenntartandó volna az egyházközségekben is, annyival inkább, mert hiszen itt az intelligenciát — ha szabad így szólanom — igen sok helyütt £elkészek és tanítók használatára, a népoktatás céljaira most jelent meg: J\ tüdővész elleni védekezés vezérfonala Jrta J{uthij 5). és dr. báró jítüller )C. Jtapható JCis Jivadar könyvkereskedésében, Jpápán, Jö-utca 21.-ik szám alatt.
