Dunántúli Protestáns Lap, 1913 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1913-01-12 / 2. szám
10. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1913. felelni, ha már megundorodtunk magától a bajtól. Akkor majd erőt vesz rajtunk az az érzés és gondolkodás, amely kész és képes az erkölcsi tekintélyek megvédésére, megőrzésére épúgy, mint amilyen kész és képes lesz végleg háttérbe szorítani a belső, erkölcsi érték nélküli szinészeket. Hiba van fönt és alant. Meg kell újulnunk, újjá kell születnünk in capite et membris. A drága ve^érkönyv* (Folytatás.) Lássuk az okokat! I. Ott kezdem, amely oldalról a könyv írója szerint is észrevétel emelhető munkájával szemben. Az író ugyanis „Szakjelentés“~e szerint csak azt a könyvet nevezi vezérkönyvnek, mely a tárgy minden részletének kidolgozásánál vezet, a nem leckeszerűen kidolgozott vezérkönyveket kerékkötőknek minősíti s az ilyeneket — szerinte — maga a tanítóság is értékteleneknek tartja. S e felfogásból kiindulva, „benső ösztönétől sarkallva“, mindkét osztály anyagát leckékre kidolgozza egész évre, félóráról-félórára a tanító szájába kívánja adni nemcsak az anyagot, hanem annak kérdéseit, egyes szavait is, megjegyezve, hogy mindamellett nem akar „járószalagot kötni a tanítóság nyakába.“ Hát ami a „kerékkötést“ illeti, azzal szemben csak egy munkára utalok: a Nagy László—Úrhegyi-féle beszéd- és értelemgyakorlati vezérkönyvre. E könyv nincs leckékre felosztva, anyaga, beosztása csupán az évszakokhoz simul, de leckeszerű felosztás hiányában is e vezérkönyv szerint tanítani a beszéd- és értelemgyakorlatokat: csupa játék, öröm és boldogság tanítóra, tanítványra egyaránt. Bár legalább egy évtizeddel ezelőtt született volna meg! A legtündöklőbb példa arra, hogy óráról-órára szóló leckeszerű beosztás nélkül is lehet kitűnő, a beszéd- és értelemgyakorlatok tanítására oly irányt mutató vezérkönyvet írni, melynek érdeme szerinti méltatására az ember hirtelen szavakat nem talál s csak hálát érez szerzője iránt, ki e tantárgyakat régi, nyűgös módszerétől egy csapásra megszabadította s a 6—7 éves gyermek iskolai életét derültté, vidámmá, játékossá tette. Lehetetlen, hogy az ily vezérkönyvet a tanítóság „kerékkötőnek“ tartsa s talán, legalább úgy magában, vezérkönyvünk írója sem tekinti annak. S összevetve a Ligárt-féle vezérkönyvet az Úrhegyi vezérkönyvével, vonhatjuk le a tanúságot, hogy a leckeszerű beosztás még nem okvetlen jelenti, hogy jó is az a vezérkönyv, sőt éppen e beosztásával akasztott — akarata ellenére is — járószalagot a tanítóság nyakába, tehát lett — kerékkötő. (Pedig írónk 6 korona 50 filléres könyvével szemben a kitűnő Úrhegyiféle vezérkönyv ára mindössze csak 1 korona!) Hogy a leckékre beosztott vezérkönyv mennyit ér, arra nézve nagyon helyesen mondja egy másik, munkájában a modern szempontokat érvényesítő vezérköny-író : „amilyen alaposan és részletesen kidolgozott munka volt a Nagy Lászlóé (Úrhegyi átdolgozása előtt), annyi hiba is keletkezett belőle azok kezében, akik a körülmények latolgatása nélkül leőrölték. S éppen e tárgy vezérkönyve nem foglalhat magában egy utópikus iskolára, mint rámára ráillesztett mintaleckét“. Éppen ezért egy nagy, különböző földrajzi fekvésű országrész — egyházkerület — számára részletes, leckeszerű oktatási terveket készíteni céltévesztett dolog, sőt egyenesen lehetetlen. „A részletes oktatási terv minden tárgynál és minden iskolai fokozaton csak azon hely iskolájának felelhet meg igazán, amely iskola tanítója a saját tapasztalatai alapján a saját iskolája számára azt elkészítette. A helyi iskolalátogatási viszonyok, a gyermekek átlagos tehetsége, tapasztalati ismerete, az átlagos házi körülmények, egészségi viszonyok, a község természeti, gazdasági, kultúrális viszonyai, az iskola fölszerelése, stb., stb. mind módosító hatással vannak a részletes tanmenet — leckesorozat — megállapítására.“ De meg — mondja Úrhegyi — a tanító egyénisége ! „Ki tudna olyan tanítást tartani, megírni, amelyet minden tanító egyszerűen átültethet a saját iskolájába? Hol marad akkor a tanító lelke ? Pedig a tanító lelkének melege, igaz égése avatja azt a tanítást művészetté.“ Igaz, megjegyzi az író, hogy munkájának keretén belül a tanító érvényesülhet. De vájjon fog-e csakugyan érvényesülni? Emberek, 'gyarlók vagyunk s — akinek nem inge, ne vegye magára — bizonybizony szeretjük a dolog könnyebb végét fogni. A kész leckesorozat — tisztesség ne essék, szólván — nem hozza-e majd egyik-másikunkat kísértésbe s anélkül, hogy sajátos viszonyainkat latolgatnók, nem \r7 TT T IQI/AI A cp [ Ó Irta DR. RÓZSA J. fővárosi tanító, l\ /^ V-J I 1 <3 J\ 1—/ IV I J—* !_-✓ !_-/• jog- és államtudományi tudor. * TARTALOM: Hogyan tanítanám az erkölcstant? A tanító politikai magatartása. Hazafiság, nemzetköziség és a tanítók. Mesék otthon és az iskolában. A beszéd- és értelemgyak. új szempontja. A kedélyképző olvasmányok. A hazaszeretetre való nevelés. Az emberszeretetre való nevelés. A történelemtanítás szelleme. A nemi felvilágosítás problémája. Milyen a tudományos iskolából kikerülő társadalom ? Az osztályozás reformja. Család és iskola kapcsolata. A szellemi túlterhelés okai. A tanítóképzés reformja. A tanító rajzkészsége a tanítás és esztétikai nevelés szolgálatában, Megrendelhehő Kis Tivadar könyvkereskedesében, Pápán, Fő-ntca 21. szám alatt.