Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1912-02-11 / 6. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1912. 52. oldal. Papiruhák nagy képes árjegyzékét ingyen és bérmentve küldöm. SZÁNTÓ JÓZSEF papi-, úri-, diszmagyarruha- és egyenruhakőszítő ____________HÓDMEZŐVÁSÁRHELY.______________ Az „Országos Lelkész-Egyesület“ cimü heti lap 1909 május 1-sei számában cégemről megjelent ajánlási sorok: A papi egyenruha dolgában az a kérésem van lelkésztársaimhoz, hogy az egyenruhát lehetőleg Szántó József hódmezővásárhelyi szabómesterrel méltóztassanak készíttetni. Ezen ajánlásomat jó lélekkel, tapasztalásra alapítva teszem. Az én egyenruhámat Szántó úr próba nélkül készítette és pedig akként, hogy szabása nem hagy fenn semmi kivánni valót. A kelme finomságát tekintve is állíthatom, hogy a ruhát Szántó úr által adott minőségben olcsóbban más szabó sem készítheti. De meg nagyon félek, hogyha mindenféle mesterekkel készíttetünk, majd nagyon sokféle lesz a ruhánk, vagyis nem lesz egyenruhánk. Azt természetesen nem tartom lehetőnek, hogy a konkurenciából mindenkit kizárjunk ; de azt legyen szabad kérnem, hogy nagyon megválasszuk a mestert és lehetőleg Szántóval készíttessünk: aki mellett szavatossága és a pusztán levélbeli megrendeléssel, próba nélkül is előállítási képességén kívül az is be szél, hogy már eddig is sokat áldozott a ruha stílszerü előállításának előkészítése által kitűzött célunkért. Legújabban egy teljes papi egyenruhát ajándékozott egyesületünknek, amelyet az ugyancsak általa ajándékozott üvegszekrényben a debreczeni főiskola múzeumában helyeztük el, mint az 0. R. L. E. tulajdonát s egyik alkotásának látható bizonyságát. Dr. Baltazár Dezső ~ elnök. PALAST. Pontos és legjobb órák öt évi jótállás mellett! Egyházi szentedények, urvacsoraí kelyhek, osztó-tányérok és borkancsók, keresztelő-kannák, tálcák és medencék, arany és ezüst ékszerek, evő-eszközök és chína-ezüst dísztárgyak ..részletfizetésre is! = Javításokra és vidéki megrendelésekre különös gondot fordítok! Árjegyzék 2000 rajzzal ingyen és bérmentve. Pontos kiszolgálás! Jutányos árak! |~y i , Tf r ' műórás és ékszerész, = 1 Olgar iS^alman a ref. egyházak szállítója, Budapest, VIL, Erzsébet-körút 20. sz. alatt.